Sokan Thomas Mannhoz hasonlítják Nelio Biedermann magyar származású svájci írót, aki 23 évesen írta meg a Lázár című bestseller regényét. A kötet egy magyar arisztokrata család hanyatlását követi végig a 20. század elejétől az 1950-es évekig, az Osztrák-Magyar Monarchia összeomlásától a világháborúkon át a kommunista diktatúráig. A történetet a szerző saját családjának története ihlette, de modern köntösbe öltözteti a múltat – nem véletlen, hogy a könyv a Z generáció körében is népszerű.
A több generáción átívelő magyar családtörténetet feldolgozó regény fordítási jogait 26 országban adták el, a kötet filmkészítési jogai is elkeltek, és olyan híres szerzők is méltatták a kötetet, mint Patti Smith és Daniel Kehlmann, és Sarah Jessica Parker is posztolt arról, hogy ez volt az egyik hétvégi olvasmánya. A szerzővel interjút készítettünk, a regényről írtunk kritikát, és podcastben is kibeszéltük a kötetet.
Nelio Biedermann: Lázár (részlet)
Fordította: Fodor Zsuzsa
2
Két és fél év telt el, mire a báró alaposan szemügyre vette a fiút, és feltette feleségének a kérdést, amelytől a báróné oly régóta rettegett. A várakozásokkal ellentétben ez a félelem a szülés óta eltelt hetekkel, hónapokkal és évekkel nem csökkent, hanem növekedett, mert biztos volt benne, hogy a kérdés el fog hangzani, és a hazugság minden egyes perccel nőttön-nőtt, gyökereinek hálózatát egyre mélyebbre eresztette a földbe, lombkoronája egyre jobban terebélyesedett, mígnem a családját, az erdei kastélyt és az egész életét beárnyékolta.
De Mária nem hagyta, hogy félelme és a burjánzó hazugság legyűrje, ellenkezőleg, elhatározta, hogy szembeszáll vele, hogy pallérozott értelemmel tekint a nap elébe, amikor attól kell tartania, hogy a mindenek felett lebegő kérdés leleplezi a hazugságot.
Ehhez Máriának meg kellett tanulnia hazudni. Édesanyja mélyen hívő keresztény volt, aki kizárólag szürke ruhákban járt, és napi három órát szentelt a Biblia olvasásának – egy órát reggeli előtt, egyet ebéd előtt és egyet az estebéd előtt. Vékony, halvány rózsaszín ajkát egész életében egyetlen hazugság sem hagyta el, és hat gyermekét is ebben a szellemben nevelte. Ha mégis hazugságon kapta őket, százszor le kellett írniuk a Miatyánkot, bal kézzel, és a legelnyűttebb tollal, és egyetlen betűt sem maszatolhattak el.
Annál meglepőbb hát, hogy Mária milyen gyorsan, következetesen és leleményesen kitanulta a mesterséget. A módszer, amellyel gyakorolta, éppoly egyszerű volt, mint amilyen sikeres: hazudott, amikor csak tudott. Minden kérdésre, amit feltettek neki, rossz választ adott, még az olyan banális kérdésre is, hogy vacsorára paprikás csirkét, vagy inkább vadhúst szeretne-e enni.
És minden egyes hazugsággal, ami elhagyta a száját, levetette gyermeki énjének egy darabkáját, hátrahagyva a Miatyánkat körmölő kislány egy részét, és egyre magabiztosabbá, agyafúrtabbá és huncutabbá vált, úgyhogy amikor Sándor végre feltette a kérdést, amelytől oly sokáig félt, hirtelen rájött, hogy félelme teljesen alaptalan, mert időközben sokkal jobban ment neki a hazudozás, mint az igazmondás.
A kérdés pedig ilyen körülmények között hangzott el: Lázár családja az ebédlőasztal körül ült, és gulyáslevest evett. Mária egy igaznak mondott kitalált történetet mesélt, a többiek pedig csendben hallgatták, miközben gondolataik elkalandoztak. Sándor éppen azon töprengett, hogy hová tűnik a szerelem, amikor tovaszáll, s ekkor a fia hirtelen egy darab marhahúst vágott apja mellkasához. A báró hitetlenkedve felpillantott, meglátta az etetőszékben ülő fiát, és egy pillanatig fogalma sem volt, ki ez a fiatalember.
Ott ült, vörösesbarna lével telefröcskölt hófehér ingében, egy darab marhahússal a szíve helyén, és nem tudta megmondani, ki ez a gyermek.
A báró ugyan tisztában volt vele, hogy fontos szerepe van az életében, de nem jutott eszébe, hogy miért. Így, minden elfogultság nélkül szemügyre véve először látta Lajost olyannak, amilyen valójában volt: szőkének, kék szeműnek, medúzaszerű bőrrel.
Aztán eszébe jutott: állítólag az ő fia. Pedig egy cseppet sem hasonlít rá.
– Biztos, hogy az enyém a gyerek? – kérdezte mintegy tréfából, ugyanakkor rájött, hogy fél a választól.
De Mária, aki fejben már ezerszer lejátszotta ezt a jelenetet, mintegy mellékesen azt mondta: – Hát persze, kedvesem. Különben hogy hasonlíthatna annyira Első Hayóra?
A válasz nem volt kockázatmentes, mivel sem arcmás sem leírás nem létezett a Lázár nemzetség ősatyjáról, aki tizennégy évesen, nincstelenül, csupán egy kékesfekete hollóval a vállán, és egy darab szikkadt kenyérrel az iszákjában, a Duna folyását követve érkezett Budára, aranyművesnek tanult, harcolt Szigetvár alatt, a csatát rendkívüli gyávaságának köszönhetően túlélte, utána, hogy veleszületett magányát ellensúlyozza, tizenhat gyermeket nemzett.
De ez nem számított, mert amint Mária kimondta ezt, a báró Lajost mintául véve kiszínezte magában, hogyan is festhetett. És örömében, hogy a fia hasonlít a híres Hayóra, elfelejtett lekeverni a gyereknek egy pofont.
Mária eleinte arra számított, hogy a kérdés visszatér – de hiába várta. Bár Sándorban néha ott motoszkált valami bizonytalan érzés, hogy valahonnan ismerős neki az a vízkék szempár vagy a hirtelenszőke haj, de Pál néhány héttel a gyermek születése után egy lórúgás következtében meghalt, így már csak kóbor emlékként bukkant fel olykor a báró fejében.
Pál halála után a báróné hat napig nem hagyta el a hálószobáját. Nem tudatos döntés volt, nem virrasztás, vagy a csend hosszan elhúzódó pillanata, nem is makacs migrén, vagy influenza, ahogy Sándor gondolta, aki azonnal beköltözött az egyik vendégszobába. Nem, egyszerűen csak képtelen volt felkelni. Egész nap csak feküdt az ágyban, és bámulta a mennyezetet. Néha sírdogált, néha elszenderült a kimerültségtől, és a vízkék szempárról álmodott, amelyben úszni tudott, és úgy érezte magát, mint Pállal, amikor a férfi, miután együtt háltak az istálló hátsó bokszában, és még meztelenül feküdtek egymás mellett a szénában, durva ujjaival végigsimított a báróné keskeny gerincén, és azt mondta:
– Olyan könnyen ketté tudnám törni. Mint egy száraz gallyat.
Az lenne a legegyszerűbb, akkor az egyik feled az enyém lehetne, a másik a férjedé.
A férfi halála utáni hetedik napon a báróné felkelt, és ott folytatta, ahol abbahagyta. De mégsem talált egészen vissza, nem tudott megszabadulni attól a szokásától, hogy a halott Pállal beszélget, ahogyan a szeme alatt lévő, a hat álmatlan éjszaka alatt szerzett karikáktól sem. Nem csoda, hogy Sándor egyre fokozódó pánikban gondolt a bátyjára és az édesanyjára.
Az édesanyjára, aki Sándor apjának halála után, értelmetlen szavakat suttogva, újra és újra beszaladt a kastélyt körülvevő erdőbe. Az erdő úgy vonzotta őt, mint a Hold a tengert. Ez az az erdő, amely maga is tenger volt. Ez az az erdő, amely elnyelte az apját vadászat közben.
Ez az az erdő, amely az apja helyett egy elpusztult szarvast köpött ki.
Ez az az erdő, amely borostyánfüzért akasztott a szarvas agancsára, és egy légyölő galócát dugott a szájába. Ez az az erdő, amelyből a szarvas kirohant hozzájuk, majd a nagy ablakú zongoraszoba előtt összerogyott. Ez az az erdő, amely jeleket küldött az anyjának. Ez az az erdő, amely hívta őt. Ez az az erdő, amely elragadta őt.
Ez az az erdő, amely elnyelte az apját, megölte az anyját, és őrületbe kergette a bátyját.
A bátyja. Egy harmincas éveiben járó férfi, aki gyerekként intelligens, zárkózott volt, halott lepkéket és bogarakat gyűjtött, madarakat figyelt meg, és növényeket rajzolt. A természet iránti rajongása az apja eltűnésével egyik pillanatról a másikra véget ért. Attól fogva a hatalmas erdő már nem a szabadság ígéretét hordozta, hanem sötét fenyegetést jelentett. Attól fogva félt, félt az árnyékoktól, amelyeket az ágak vetettek a szobájába, a páfrányoktól, amelyek a bokáját súrolták és a madaraktól, amelyek az erdő mélyéről hívták őt.
Egy este, amikor Imre vacsora után belépett a szobájába, egy férfi ült az ágyán. Vadászruhában, mozdulatlanul ült a félhomályban. Csak macskaszerű, zöld szeme cikázott ide-oda sötét arcában. Amikor Imre megpillantotta, és felkapcsolta a villanyt, a férfi eltűnt; az éjjeliszekrényen egy Éjféli mesék című könyv hevert.
Nyitókép: Ruben Hollinger, Scolar Kiadó
