Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

Tarr Zoltán a Könyvhéten: Felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását

A társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter bejelentését az Ünnepi Könyvhéten lelkes taps fogadta.

ta | 2026. június 12. |

Csütörtökön megnyitották a 97. Ünnepi Könyvhetet. Itt mondott beszédet a rendezvény díszvendége, a magyar származású brit-kanadai író, David Szalay, akinek a Booker-díjas Test című regényével mi is foglalkoztunk – a Könyvhéten a Könyves Magazin standjánál podcastban beszéltük ki olvasmányélményünket, írtunk róla kritikát, interjúztunk a szerzővel és részletet is mutattunk a könyvből.

A megnyitón felszólalt még mások mellett Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, aki a kormány könyvpiacra vonatkozó tervezett intézkedéseit ismertette.

Az MTI híre szerint a miniszter úgy fogalmazott: „Garantálni fogjuk a könyvpiac szabad működését, szabályozásáról széles körű egyeztetést kezdeményezünk minden érintettel, felfüggesztjük az árkötöttségi törvény alkalmazását, és felülvizsgáljuk azokat a törvényeket, amelyeket a Fidesz-KDNP öncélúan, a gyermekvédelemmel hazug módon takarózva hozott.”

Helyszíni tudósítónk szerint az árkötöttségre vonatkozó terveket lelkes taps fogadta

– mi pont a tavalyi Könyvhéten vizsgáltuk meg, hogy mit is jelent ez a szabályozás az olvasóknak és a kiadóknak.  

Tarr Zoltán kiemelte azt is, hogy a kormány megvizsgálja az e-könyvek és a hangoskönyvek áfa-kulcsát, és állami könyvvásárlást támogató programot indít pedagógusoknak, könyvtárosoknak, közművelődési dolgozóknak.

„Be fogunk kapcsolódni az oktatási tárca által indított tankönyvpiac-liberalizálási programba, és tervezünk egy fordítástámogatási csomagot. A perifériára szorult szakmát és alkotókat valódi párbeszédre és beszélgetésre hívjuk” – fejtette ki. Azt ígérte, hogy a hazai irodalomban új korszak fog kezdődni.

„Szomorú, hogy a magyar irodalom nemzetközi jelenlétét a megbuktatott kormány több mint másfél évtized alatt fokozatosan építette le, és arra törekedett, hogy saját politikai nézeteinek megfelelő kánont alakítson ki, önkényesen beemelje az általa kiválasztott szerzőket, másokat pedig kiszorítson onnan. Az ország előző vezetése hatalmas bűnöket követett el a kultúra egész területén, így az irodalom és a könyvkiadás terén is, nem tudott mást, mint befóliázni könyveinket” – tette hozzá.

Nyitókép forrása: az Ünnepi Könyvhét Facebook-oldala

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

A bennfentes kívülálló – David Szalay megnyitotta az Ünnepi Könyvhetet

A magyar származású kanadai-brit író nyitotta meg a 97. Ünnepi Könyvhetet. Mutatjuk a beszédet. 

...

Krasznahorkai-könyv, podcastek és találkozások – a Könyves Magazin az Ünnepi Könyvhéten

Találkozz velünk az Ünnepi Könyvhéten!

...

10 izgalmas nonfiction kötet a valóságunkról – könyvajánló az Ünnepi Könyvhéthez

Generációs különbségekről, ADHD-ról és a könyvgyűjtés gyönyörűségéről is ajánlunk könyvet.

Olvass!
...

„te rángatsz engem ezen a zsinóron nincs hatalmam” – olvass bele Tóth Kinga új verseskötetébe!

A Könyvfesztiválra jelenik meg Tóth Kinga legújabb verseskötete. Olvass bele!

...

„A cseppenként múló idő megannyi borotvaéles gyöngyszemnek tűnt” – Olvass bele Han Kang új kötetébe!

Hogyan válnak a tárgyak egy gyász emlékeivé? Olvass bele Han Kang legújabb könyvébe!

...

Mit jelent a megcsalás, ha mind Jézus jegyesei vagyunk? – Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

Hány ember fér el a szerelemben? Olvass bele Masri Mona Aicha regényébe!

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

A techcégek meg akarják győzni az embereket, hogy az AI-jal istent teremtettek – interjú Cory Doctorow íróval

Mire képes valójában az AI, és kell-e tartanunk attól, hogy elpusztítja a világot? 

Szerzőink

Tasi Annabella
Tasi Annabella

Károlyi Csaba: Azt keresem, hogy fogjon meg, nyűgözzön le, veszejtsen el

bs
bs

Te megengednéd a gyerekednek, hogy megnézzen egy boncolást? – Erről ír kisregényt Harag Anita!