Nagyon örült, hogy Szász János filmet forgat A nagy füzetből, a bemutatót azonban már nem érhette meg. A mozik a héten kezdték el vetíteni az Agota Kristof regénye alapján készített filmet, amelyre nem csak azért hárul különleges figyelem ezekben a napokban, mert egy egészen rendkívüli történetet elevenít meg, hanem azért is, mert ez volt az első film, mely a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával készült el, és talán azért is, mert ez az a produkció, amelyet Magyarország hivatalosan nevezett az Oscar-díjra.
„Vajon milyen lett volna az életem, ha nem hagyom el a hazámat? Azt gondolom, hogy nehezebb, szegényesebb, de talán kevésbé magányos, kevésbé megtört, és boldogabb” – írta kissé keserűen Agota Kristof Az analfabétában. 1956-ban azonban mindez még nagyon távoli, az oroszok azonban túlságosan is közel vannak. Kristóf Ágota mindössze 21 éves, amikor karján négyhónapos kislányával, oldalán férjével, egykori történelemtanárával amúgy, nekivág a határnak. Poggyászuk egy cumisüvegből, néhány ruhából és két szótárból áll. Eredetileg meg sem akartak állni az Egyesült Államokig, de miután a férje lehetőséget kapott arra, hogy ösztöndíjasként beiratkozzon a neuchâteli egyetemre, a család végül Svájcban telepedett le. Hogy a mindennapi betevőjük meglegyen, a fiatal nő óragyári munkásnak állt. Hogy hogyan élhette meg ezeket az éveket, arról talán a Tegnap című műve mesél a legbeszédesebben:
„Amikor este kijövünk a gyárból, épp csak annyi időnk van, hogy gyorsan bevásároljunk, együnk, hiszen nagyon korán le kell feküdnünk, hogy másnap reggel időben fel tudjunk kelni. Néha azon töprengek, vajon azért élek-e, hogy dolgozzak, vagy épp ellenkezőleg, a munka tart életben. És milyen életben? Monoton munka. Nyomorúságos fizetés. Magány.” A fiatal magyar nőnek minden idegen: az emberek, a munka, a nyelv. „Itt, ebben a pillanatban kezdődik a sivatag. A társadalmi és kulturális sivatag” – írja sok-sok évvel később Az analfabétában. Megállapításai szikárak, a diagnózis pontos és kegyetlen. A kívülálló magányossága szól belőle. Kristof szerint nem tudták mire várnak, „de biztosan nem erre: nem az egyhangú munka mindennapjaira, nem ezekre a hallgatag estékre, és nem is erre a változás, meglepetés és remény nélküli megdermedt életre”. Sok választása azonban nincs, végül öt évet tölt el az óragyárban.
Csikvándtól Neuchâtelig. Agota Kristof 1935-ben született Csikvándon, gyermekkorát ott, majd Kőszegen töltötte. Édesapját, politikai okokból, több éves börtönre ítélték. 1956-ban Svájcba emigrált, ahol évekig óragyári munkásként dolgozott. Itt tanult meg franciául. 1987-ben jelent meg első regénye, A nagy füzet, ezt 1988-ban A bizonyíték, 1991-ben A harmadik hazugság, 1995-ben pedig a Tegnap című regénye követte. A 2004-ben megjelent és magyarul is olvasható Az analfabéta címet viselő könyve önéletrajzi írások gyűjteménye. Agota Kristof francia nyelven alkotott, magyarul megjelent művei fordítások. Életéről bővebben itt.
Közben azonban szépen-lassan megtanul franciául is. Tizenkét évnek kell azonban ahhoz eltelnie, hogy franciául is elkezdjen írni. A Literának 2011 márciusában adott interjújában az írónő elmesélte, hogy először versekkel, majd színdarabokkal próbálkozott: „Azt már nem tudom megmondani, hogyan tértem át a regényírásra. Csak úgy jött a gondolat”. Első könyve, A nagy füzet 1987-ben jelent meg, és rögtön el is nyerte az Európai Könyv-díjat. A regény egy testvérpár szemén keresztül mutatja meg a háború embertelenségét és borzalmait. Lucast és Claust vidéki nagymamamájukra bízza az édesanyjuk (valahol, valamikor), a fiúk azonban hamar megtanulják a leckét: túl kell élni, bárhogy is alakul. Testileg megerősödnek, lélekben megedződnek, de közben valami végleg elveszik, és menthetetlenül torzul.
Utolsó interjú.
Hogy fogadta, amikor kiderült, hogy Kossuth-díjat kap?
„Azért okoz nagy örömet, mert ez egy magyar díj. Különben már nem nagyon érdekelnek a díjak, kaptam eleget. Az is hatalmas elismerés volt nekem, amikor lefordították a műveimet magyarra, de amúgy nem különösebben vártam, hogy direkt figyeljenek a munkásságomra. Évekkel ezelőtt már kétszer megígérték, hogy megkapom a Kossuth-díjat, elsőre nem lett belőle semmi, másodszor se lett belőle semmi, és mikor most felhívott az öcsém, hogy kapok, rögtön azt kérdeztem: „Megint?”.”Agota Kristof 2011 márciusában járt utoljára Magyarországon, hogy átvegye a Kossuth-díjat. Ebből az alkalomból beszélgetett vele akkor a Litera. Az interjú teljes terjedelmében itt olvasható.
Agota Kristof eredetileg nem akarta folytatni a történetet, de ahogy a fenti interjúban mondta, nem tudta otthagyni az ikreket, így született meg A bizonyíték, majd („mert nem tudtam mást írni”) A harmadik hazugság. Összeállt a Trilógia, melyet azóta vagy negyven nyelvre lefordítottak. Több külföldi rendező és producer is szerette volna filmre vinni a teljes trilógiát, Szász Jánost azonban első körben A nagy füzet érdekelte igazán. Az írónő örült annak, hogy a regényből éppen Szász forgat filmet, 2011-ben a Literának azt mondta, ez a legnagyobb öröm, ami mostanában érte őt. Hogy mit szólt volna a kész filmhez, már soha nem tudjuk meg, 2011 júliusában 76 évesen elhunyt.
Magyar születésű, de franciául alkotó íróként ambivalens kapcsolat fűzte a nyelvhez. Az analfabétában így vallott erről: „Több mint harminc éve beszélek, húsz éve írok is franciául, de még mindig nem ismerem. Nem beszélem hiba nélkül, és csak szótár gyakori használatával tudok rajta helyesen írni. Ezért hívom a francia nyelvet is ellenséges nyelvnek. És van még egy oka, amiért így hívom, és ez az utóbbi a súlyosabb: ez a nyelv az, amelyik folyamatosan gyilkolja az anyanyelvemet.”
