„A konyhában voltam, ahol van egy rádió. Rádiót akartam hallgatni, mert tudni akartam, ki nyerte a Nobel-díjat. És voilá, én voltam az!” – mondta a frissen kitüntetett Ernaux a Nobel-díj YouTube csatornáján adott rövid telefonos interjúban, arra a kérdésre válaszolva, hogyan tudta meg a hírt. Azt is elmondta, hogy mindez „nyilvánvalóan nagyon meglepő” volt a számára. „Annál is inkább, mert egyedül voltam. Olyan volt, mintha... A sivatagban lennél, és egyszer csak egy hívás jött volna az égből. Valahogy így éreztem magam.”
Ebben a rövid telefonos interjúban is megerősítette, amit a sajtótájékoztatón mondott:
„A Nobel-díj még nem tudatosult bennem, de igaz, hogy úgy érzem, új felelősséget kaptam. Ez a felelősség az igazságtalanság elleni harc folytatásáról szól, bármi legyen is az. Az igazságtalanság kifejezést használom, de ennek különböző szintjei vannak. Az igazságtalanság minden formája ellen, ami a nőket éri, azokkal szemben, akiket én uralmon lévőknek nevezek.
Elmondhatom, hogy az utolsó leheletemig harcolni fogok azért, hogy a nők választhassanak, hogy anyává válnak-e vagy sem.
Ez egy alapvető jog. A fogamzásgátlás és az abortuszhoz való jog a nők szabadságának lényege.”
Ernaux-ról köztudott, hogy művei önéletrajzi ihletésűek, saját magát is inkább „önmaga etnográfusának” tartja, semmint regényírónak. Szociológusok, köztük Pierre Bourdieu is nagy hatással voltak rá, utóbbi Férfiuralom című művének hatása Ernaux sajtótájékoztatón elmondott beszédéből is kiérződik. Különös egybeesés, hogy Magyarországon éppen az abortusztörtvény megváltoztatása körüli viták idején játsszák Ernaux A L'événement (Esemény) című regényéből készült azonos című filmet, amelyben szintén saját élményeit dolgozza fel a szerző. A 2000-ben megjelent regényéből készült filmadaptáció a 2021-es velencei filmfesztiválon Arany Oroszlán-díjat nyert. A regény – amelyet a Svéd Akadémia az író egyik mesterműveként jellemez – egy abortusz története. Ernaux 23 évesen esett át abortuszon, amely az 1960-as évek Franciaországában még illegális volt. „Kegyetlenül őszinte szöveg, zárójelek között életbevágóan tiszta hangú reflexiókkal, amelyek önmagához és az olvasóhoz ugyanazzal a sodrással szólnak” – írja az akadémia.
A francia irodalmon belül Annie Ernaux az autofikció műfaj képviselője, amely részben önéletrajzból és részben fikcióból építkezik. Ennek a műfajnak a képviselője még Catherine Millet, Emmanuel Carrere vagy Édouard Louis. Regényei azonban nem öncélú, személyes ömlengések, világa a társadalomtudományokkal határos. Roselyne Bachelot, korábbi francia kulturális miniszter ezt találóan így foglalta össze:
„Olyan író, aki a hideg, elemzői hangú önéletrajzírást állította pályája középpontjába.”
Durs Grünbein német költő pedig Ernaux legismertebb művét, az Éveket egyenesen a „kortárs nyugati világ úttörő szociológiai eposzaként” írta le.
Annie Ernaux első regénye 1974-ben jelent meg Les armoires vides címmel, a nemzetközi elismerést a 2008-as Évek (Les années) című művével szerezte meg. „Ez a legambiciózusabb projektje, amely nemzetközi hírnevet, rengeteg követőt és irodalmi tanítványt szerzett neki” – írta az akadémia a könyvről.
Az MTI az elismerés apropóján Orzóy Ágnest, a Magvető Kiadó szerkesztőjét kérdezte Enaux jelentőségéről és életművéről, ő ezt így foglalta össze: „Annie Ernaux a francia társadalom, a 20. századi francia történelem második felének legjelentősebb krónikása, a kollektív emlékezet megőrzője, aki a saját tapasztalatait leszűrve írja meg történeteit.”
Az 50-es években, Franciaországban játszódik Annie Ernaux önéletrajzi ihletésű regénye, a Lánytörténet. A könyv helyszíne egy diáktábor, ahol a főhős elveszíti a szüzességét. A történetben olyan témák jelennek meg, mint az áldozathibáztatás, vagy az étkezési zavarok. Olvass bele!
Orzóy kiemelte, hogy Annie Ernaux munkásosztálybeli családból származik egy normandiai kisvárosból, Yvetot-ból, ahol katolikus környezetben nagyon zárt életet élt, szülei szatócsboltot vezettek. Majd egy nyáron táborba került, ahol kinyílt számára a világ, megtapasztalva a szabadság ízét megismerkedett egy fiúval, akivel együtt töltöttek egy éjszakát és ennek a következményeit, további életére gyakorolt hatását meséli el a Lánytörténetben, amelynek magyar fordítása 2020-ban jelent meg és 1958 Franciaországát mutatja be benne, amikor a szerző 17 éves volt.
Legkiemelkedőbb és legismertebb műve, az Évek című 2008-as történelmi emlékirat, amely magyarul tavaly jelent meg a Magvető Kiadónál Lőrinszky Ildikó fordításában. Ebben a könyvében az író a II. világháború után, egészen Nicolas Sarkozy köztársasági elnökké választásáig, a 2000-es évek elejéig mutatja be a fejlődő francia társadalmat egy nő megrázó történetén keresztül.
„Eltűnik majd az összes kép” – ezzel a mondattal nyit Annie Ernaux Évek című könyve, amely akár egy régi fényképalbum, úgy tárja elénk egy élet szakaszainak változásait és az elmúlt évtizedek nagy korszakváltó pillanatait. A kortárs francia irodalom egyik legjelentősebb írójának rendhagyó önéletírása egy nemzedék történetét beszéli el, annak minden vágyával, félelmével és hiedelmével együtt, bemutatva, hogyan alakult a francia társadalom a 40-es évek óta. Az Évek a hét könyve, amely tárgyak, emlékek, érzetek és benyomások elgondolkodtató gyűjteményével mesél a hétköznapokból összeálló életidőről és a női sorsról.
Az Évek tavaly hét könyve is volt a Könyvesen (és majdnem az év könyve is lett), akkor Forgách Kinga így írt róla:
„A könyv célja nem kevesebb volt, mint hogy az emlékezet erejével küzdjön a mulandóság és a felejtés ellen, egy életet és egy korszakot akart megörökíteni a 40-es évektől a 2000-es évekig úgy, hogy közben bemutatja a nagy társadalmi változásokat, a közgondolkodás átalakulását, a fontos történelmi, politikai pillanatokat, valamint a tárgyi környezetet, amely körbevette az embereket.
Mindennek az eredménye az utóbbi idők egyik legizgalmasabb irodalmi kísérlete lett, amely hihetetlenül megkapóan és pontosan mesél az élet és a világ változékonyságáról, illetve magának az emlékezetnek a természetéről.A könyv, hogy mindennek ellenébe menjen, nem tesz mást, mint képeket rögzít irodalmi eszközökkel: fontos élethelyzeteket, meghatározó hangulatokat, hangsúlyos egyéni és kollektív eseményeket, amelyek hatással voltak arra, merre ment a világ.
Ernaux rendhagyó önéletírását olyan képek köré építette, amelyeket mindenáron meg akart őrizni az emlékezet számára.
Elbeszélése révén időutazást tehetünk a 20. század Franciaországába, átérezhetjük a korszellem alakulását és a világ változását, ahogy az egyre gyorsabban és gyorsabban zajlott. (...) Annie Ernaux könyve vibrálóan újszerűen mesél, bizonyos szempontból mégis olyan, mint egy klasszikus krónika, amely az emlékezet által megőrzött múltat konzerválja, rögzítve minden régi vágyat, gesztust, kifejezést, minden fontos, illékony pillanatot.“
Annie Ernaux legsikeresebb és legjelentősebb könyve a múlt évszázad második felének Franciaországát eleveníti fel, a második világháború végétől, a szerző kisgyerekkorától 2006-ig, Nicolas Sarkozy felemelkedéséig, amikor Ernaux már elvált nő és két felnőtt fiú anyja. Olvass bele!
Tavaly a fogadóirodák is a francia szerzőt tartották a legesélyesebbnek a díjra, ekkor a Litera így írt róla:
„az írónő könyvei olyan hatással vannak a mai francia nőkre, amilyen hatással de Beauvoir művei voltak az előző generáció számára.”
A 81 éves francia írónőnek eddig 23 könyve és több publikációja jelent meg. A francia kritikusok Simone de Beauvoir-hoz is szokták hasonlítani a francia nőkre gyakorolt hatása miatt, de azért is, mert "a tudatát és a személyes emlékeit úgy írja meg, hogy azok kollektív emlékezetté válnak" - fogalmazott Orzóy Ágnes, aki azt is elmondta az MTI-nek, hogy a Magvető tervezi további regényei magyar kiadását, jelenleg több könyvről is tárgyalásokat folytatnak.
