Az életed lassan másról sem szól, csak a diétázásról? Állandóan valamit változtatnál magadon, és sosem vagy megelégedve? Kurucz Salome Diéták nélkül című könyvében leírja, hogy van más út. A szerző a témában végzett saját kutatási anyagait és klienseinek történeteit is megosztja az olvasóval, emellett számtalan gyakorlati feladattal is segíti a diétamentes étkezés és életmód alapjainak elsajátítását, kialakítását. Olvass bele!
Kurucz Salome: Diéták nélkül (részlet)
Nem azért születtünk erre a földre, hogy egész életünkben diétázzunk!
Valószínűleg egyetértesz abban velem, kedves olvasó, hogy amikor eljutunk a földi létünk végéhez, senki nem fog emlékezni rá, hogy mekkora méretű nadrágot hordtunk, vagy hogy hányas volt a ruhaméretünk. Ha hagyjuk, hogy a diétázás uralja a gondolataink nagy részét, könnyen lehet, hogy kevesebb időnk és energiánk marad az élet igazán fontos dolgaira, mint például a család és a barátok.
A minap beszéltem az egyik kliensemmel, és azon tanakodtunk, milyen érdekes, hogy egy nagyobb nadrág megvétele negatív érzéssel tölt el bennünket, míg egy nagyobb melltartóé pozitívval. Miért? Szimplán azért, mert a társadalom az egyikhez negatív értéket, míg a másikhoz pozitívat kapcsolt.
A legtöbb dolog a világban semleges, egészen addig, amíg az adott társadalom hozzá nem kapcsol egy értéket.
Tökéletes példa erre a rózsaszín szín története. Manapság a rózsaszínt a nőiesség szimbólumának tekintik, de az 1920-as években ez még nem volt ennyire határozottan eldöntött (Broadway, 2013). A színek és nemek közötti asszociáció, akárcsak sok más társadalmi norma, fokozatosan alakult ki és vált elfogadottá a közgondolkodásban.
A ruhaméreteinkhez is ugyanilyen társadalmi értékeket kapcsoltunk: ezért van az, hogy egy nagyobb nadrág vásárlása negatív érzéseket vált ki, hiszen a nagyobb méretet a gyengeséggel, lustasággal és sikertelenséggel azonosítjuk. Ezzel szemben egy nagyobb melltartó vásárlása pozitív élmény, mert a társadalom ezt a nőiességgel, a vonzerővel és a szexualitással kapcsolja össze. Nem azért van ez így, mert a ruhaméretek önmagukban jók vagy rosszak lennének, hanem mert internalizáltuk (magunkévá tettük) a diétakultúra és a társadalom által hozzájuk kapcsolt értékeket Ez a gondolkodásmód átszövi az ételekkel való kapcsolatunkat is.
A diéta kultúra szigorú szabályrendszert alkotott arról, hogy mit, mikor és hogyan ehetünk, ha el szeretnénk érni az „álomalakot”. Az alacsony kalóriatartalmú élelmiszereket, mint például a saláták, „jó” és „tiszta” ételekként állítja be, míg a magasabb kalóriatartalmú ételeket, mint a hamburger vagy pizza, „bűnös” és „rossz” választásként bélyegzi meg – pedig valójában ezek a címkék ugyanúgy társadalmi konstrukciók, mint a ruhaméretek értékelése. (Ezekről bővebben a könyv későbbi fejezeteiben lesz szó.)
A diétakultúra egyik fő üzenete, hogy ha eléggé akarod, akkor bármilyen testet elérhetsz, szimplán csak kitartónak kell lenned.
Amikor el vagyunk veszve a diétakultúra útvesztőiben, az egyetlen és legfontosabb cél, ami a szemünk előtt lebeg, az az, hogy elérjük a vágyott testalkatot. Feketeöves diétázóként mindent ennek a célnak rendelünk alá. Észre sem vesszük, hogy az életünk minden területét háttérbe szorítjuk, mintha olimpiai sportolók lennénk, akiknek csak az számít, hogy jól teljesítsenek a sportversenyeken.
Mi mégis úgy éljük a mindennapjainkat, úgy állunk a mérlegre minden reggel és számolgatjuk az ételeink kalóriatartalmát, mintha csak ez az egy dolog számítana a világon. Ebben látjuk a sikerünket, ebben éljük ki a kontrollvágyunkat, ebben látjuk az emberi értékünket is. Ezzel önmagában talán nincs is probléma, hisz mindenki maga választja meg, hogyan és milyen értékek szerint éli az éle tét, milyen célokat tűz ki maga elé. Az esetek többségében azonban azt látom – miután a diétakultúrában nőttünk fel –, hogy sokaknak ez nem egy tudatos választás. Észre se vettük, hogy internalizáltuk a diétakultúra által prezentált értékeket, annak a szabályai szerint kezdtük el élni az életünket, és azóta is ez határozza meg a mindennapjaink nagy részét. Egészen addig, amíg tudatosan nem szakítunk ezzel, és rendezzük át az életünket egy új értékrend szerint.
Számomra, szakemberként azért fontos ezt kiemelni, mert ahogy az egyik diétás kísérlet bukik meg a másik után, úgy csökken az önértékelésünk, az önmagunkba vetett bizalmunk és az életkedvünk is. Nem beszélve arról az iróniáról, hogy miközben az elhízás kérdését igyekszünk a folyamatos diétázással megoldani, a kutatások azt mutatják, hogy éppen ez az egyik erős prediktív faktora a testsúlygyarapodásnak (Jacquete és mtsai., 2020). (Erről bővebben szintén egy későbbi fejezetben lesz szó.)
Itt szeretném megragadni az alkalmat, hogy megosszak veled egy szakmai titkot: nem te vagy akaratgyenge, nem a te hibád, hogy a diéták sorra buknak meg. Az igazság az, hogy a diéták hosszú távon egyáltalán nem működnek!
