Szokatlan családregény egy nagymama és unoka kapcsolatáról, történelmi regény a 19. századi Magyarországról, sokáig velünk maradó versek és feszültséggel teli novellák – beleolvastuk magunkat az Ünnepi Könyvhét kínálatába, és ezt a 8 új kortárs magyar könyvet szerintünk nektek is érdemes elolvasnotok! Ha a világirodalom érdekel, ebben a cikkünkben adtunk tippeket, hogy mit ne hagyjatok ki.
Bán Zsófia: Alétheia él
Amikor még májusban megjelent nálunk egy részlet Bán Zsófia új regényéből, már akkor tudtam, hogy nekem ezt el kell olvasnom. A bravúros nyelvhasználat, a 20. századi történelmi háttér, az élőbeszédszerű, frappáns stílus megfogott, amit aztán a könyv egésze csak még jobban emelni tudott. Egy nagymama és unoka kapcsolatának lehetünk szemtanúi az Alétheia élete című könyvben, miközben az emlékezés különböző módjain keresztül fejthetjük fel a magyar történelem elmúlt 100 évének részleteit, de erről bővebben is írtam a hét könyve kritikámban. Ha egy tömör és izgalmas történelmi utazásra vágytok, ne hagyjátok ki. (Szabolcsi Alexander)
Bartók Imre: Damien
Irtózatos feszültség, szórakoztató belső monológok, egy titokzatos applikáció, a halálhoz fűződő viszonyunk, vezércselek és Élő-pontok adják a Könyvhét, szerintem, igazi meglepetésének alapjait. A történet látszólag egyszerű: egy pályáját későn kezdő versenysakkozó egyre jobb játékának köszönhetően megnyílik a lehetőség, hogy a világ csúcsára érjen. Ehhez versenyeket kell nyernie, de nemcsak a táblánál, hanem az életében is, mert a sakktörténelem minden nyitása és variánsa se elég ahhoz, hogy a francia főszereplő, Damian Lazard megválaszolja az igazán fontos kérdéseket az életében.
És miért meglepetés ez a regény?
Mert Bartók Imre olyan regényt írt, ami könnyedén viszi magával az olvasót, az elbeszélés dramaturgiája nem különbözik a legjobb sportversenyekétől, és a sakkot nem díszítőelemnek, hanem egy világnak írja le, aminek saját szabályai, fura és okos szereplői vannak, és ami néha sportnak, néha művészetnek vagy filozófiának mutatja magát. (Valuska László)
Breier Ádám: Hetvenegy farkas
Mindig érdekes, amikor a művészeti ágak között átjárás van, például amikor egy filmrendező írásra adja a fejét. Breier Ádám debütregényét már csak ezért is érdemes elolvasni. A Hetvenegy farkas filmszerű jelenetekkel építi fejezetről fejezetre a feszültséget Stern Gábor lelkivilágában: a harmincas egyetemi oktató első gyerekét várja párjával, de egyre élénkebben törnek fel benne fiatalkora emlékei, erős bűntudatot érez egy nő miatt, miközben a munkahelyén is zaklatási botrány tör ki. Együtt nyomozunk a nő után az elbeszélővel, és próbáljuk megfejteni, mi gátolja őt abban, hogy felszabadultan éljen a jelenben. Ha magad győződnél meg arról, hogy mit kínál a Lefkovicsék gyászolnak rendezőjének regénye, olvass el itt egy részletet belőle! (Tasi Annabella)
Kiss Tibor Noé: Olvadás
Régen olvastam olyan könyvet, ami ennyire szuggesztív és álomszerű, miközben mégis elképesztő tudatossággal és páratlan arányérzékkel van felépítve.
Kiss Tibor Noé új kötete ilyen – éppen emiatt nekem ez az idei Könyvhét legizgalmasabb megjelenése (itt beleolvashatsz). Egy Baranya megyei faluban járunk, ahol a harmincas narrátorunk nagyanyja halálának következtében kénytelen szembenézni traumatikus múltjával, míg párja a szibériai tajgában kutat. Távolság, hiány, erőszak és magány sűrűsödik össze a regény lapjain, de a sötét érzések és látomások mozaikdarabkái alatt mégis felvillan a kitörölhetetlen szeretet. Kár lenne kihagyni ezt az utazást. (Bakó Sára)
Molnár T. Eszter: Tájkép lövés előtt
Molnár T. Eszter novelláskötetét (itt mutattunk egy részletet) olvasni nyugtalanító, feszültséggel teli élmény volt, mégis odaszegeztek a székhez a legtöbbször szenvtelen, de annál több mélységet rejtő mondatok. Ismerős, már-már otthonosnak mondható tájakon járunk, békességről azonban szó sincs: a balatoni nyaralás tragédiába torkollik, a múltat nem lehet elfelejteni. Mire az utolsó és egyben címadó szöveghez érünk, az illúziók végképp szertefoszlanak. A Tájkép lövés előtt hátborzongató jövőképet fest egy olyan korról, ahol „a szeretet megszűnt, és a hazaszeretet vette át a helyét”, és nem lehet eldönteni, hogy a katonaiskola falai között rosszabb vagy kint. A legkényelmetlenebb érzés pedig az, hogy mindez nem is tűnik annyira disztópikusnak. (BS)
Röhrig Géza: semmike-dalok
Semmike néha könnyűnek mutatja magát, kicsit épp csak ideges vagy közönyös, néha boldog és vidám, de van, hogy semmike egészen mérges lesz a világra. De hogy kicsoda ő? Talán mindannyiunk, talán egyikünk se. Röhrig Géza új verseskötete egy izgalmas belső utazásra hív minket, ahol az elsőre ismerős, hagyományos versnyelv lassan bevezet a világunk teljes abszurditásába. Ez legtöbbször nehéz, de egyben felszabadító is. Állítólag a vers igazsága sokkal több a tényeknél, a világnál, a tudásnál, valami olyat mond, amit épp ésszel összerakni nem lehet, éppen csak érteni. Semmike is ilyen, hordozza az igazságot. (SzA)
Spiró György: Padmaly
Ha Táncsics nevére bekapcsol a PTSD-d a milliónyi iskolai és hivatalos ünnepség miatt, vagy ha láttad a patetikus és hamis Most vagy soha! című filmet, akkor ez a történelmi regény mindent meg fog változtatni.
Elsősorban azért, mert Spiró a történelemben nem a távolságot, hanem a közelit, az ismerőst, a hétköznapit keresi.
A sajtó szabadságáról, politikai játszmákról, nyelvről, nemzetről és persze az identitásunkat meghatározó 19. századról is szól a Padmaly, ami Táncsics Mihály felesége, Seidl Teréz nézőpontjából mesél (olvass bele!). Tavasszal újraolvastam Spiró György Fogság című regényét, ami 20 évvel ezelőtt jelent meg, a Margón meg is ünnepeltük. A Könyvhétre megjelenő Padmaly még nagyon friss olvasói élmény, de hozza mindazt, amitől annak idején a vaksi Uri története kikerülhetetlen regénnyé vált: olvasmányos, szórakoztató, informatív, okos és lebilincselő, és nem a történelmet ábrázolja, hanem hús-vér embereket. (VL)
Tóth Krisztina: Szeleknek fordít
Ha tudnánk mérni, hogy a Könyvhét melyik könyvében található a legtöbb elbeszélés, akkor könnyű dolgunk lenne, anélkül viszont el kell mindenkinek hinnie: Tóth Krisztina új verseskötete mikrotörténetek sokaságát meséli el – versben. A Szeleknek fordít kötet mindennel dolgozik, ami fontos: megfigyeléssel, emlékekkel, álmokkal, fájdalmakkal, elmúlással, fényképekkel, egy dinnyével vagy a lomtalanításon talált tárgyakkal. De leginkább saját nézőpontjával dolgozik Tóth Krisztina, az ő közelítései és távolításai adják a verseskötet dinamikáját, ami a 2020-2025 közötti, alapjaiban felforgatott világról beszél, amiben a költőnek és az olvasónak is vissza kell vonulnia magába. (VL)
