Ha elnézzük az elmúlt év kulturális vonatkozású amerikai híreit, feltűnően sok szól könyvek betiltásáról, sőt égetéséről. Az elmúlt években az Egyesült Államokban politikai és társadalmi szinten is nagy vita folyik arról, hogy mi kerüljön a tantervbe, mit láthat a gyerek és mit nem. Ennek részeként bukkan fel különböző hevességgel a könyvek cenzúrája is, aminek persze hazai vonatkozása is van, csak nálunk nem elégetik a veszélyesnek tartott könyveket, hanem ledarálják. A teljesség igénye nélkül:
Egy floridai férfi betiltatná a Bibliát az iskolákban, mert szerinte az nem gyerekeknek való
Egy oklahomai törvényhozó csótányokhoz hasonlította a könyvtárosokat
Betiltották a Maust egy amerikai iskolában a meztelenségre hivatkozva
Egy amerikai iskolakerületben betiltottak 24 könyvet, köztük A Szolgálólány meséjét
"Hozzátok el az összes Harry Potter-cuccotokat" - Könyvet égettek Tennessee-ben
A könyvszakma, a könyvtárosok vagy akár a pedagógusok persze nem hagyják magukat sem Amerikában, sem itthon. Magyarországon a Meseország mindenkié című könyvet kiadó Labrisz pert nyert a rendőrség és a kormányhivatal ellen, a könyv már több mint 30 ezer példányban kelt el itthon, és több európai nyelven kiadják. Az USA-ban pedig többek között elégethetetlen kiadás készült A Szolgálólány meséjéből, ingyenes e-olvasójeggyel válaszolnak a feketelistákra, másutt “Tiltott könyvet olvasok” feliratú olvasójegyet terveznek.
Bizonyos művek indexre kerülése persze egyáltalán nem új a történelemben, mégis, a modern korban, pláne a szabadságjogok gyakorlására oly büszke Egyesült Államokban van egy határozottan anakronisztikus, mi több, hiteltelen íze.
Főleg, hogy az ilyen betiltogatás ma már egyáltalán nem működik.
Nálunk jó példa volt erre a Meseország mindenkié sikere, amire kis példányszámú kiadványként simán várhatott volna a feledés homálya, és aztán az épített neki hatalmas, a határokon is átívelő reklámot, hogy egy szélsőjobboldali képviselő ledarálta. A Daily Beast az amerikai kultúrtörténet egy hasonlóan emlékezetes botrányával emlékezteti most az olvasókat, hogy a cenzúra jellemzően pont fordítva sül el, mint azt a betiltásra vágyók gondolják vagy tervezik.
Az üvöltő igazság a cenzúráról
1957-ben San Franciscóban bizonyos emberek ellensége Allen Ginsberg vékonyka kötete volt, ami az Üvöltés című versét tartalmazta. Az, hogy mára az Üvöltés abszolút kultikus státuszba került és kulturális viszonyítási pont lett, nemcsak annak köszönhető, hogy milyen elementáris erővel, lüktetéssel és kérlelhetetlen nyersességgel fogalmazta meg a fiatal generációs életérzést - hanem annak is, hogy a hatóságok obszcenitás vádjával tűzzel-vassal mentek neki és el akarták tüntetni a polcokról. Merthogy elég sok utalás volt benne illegális drogokra, valamint hetero- és homoszexuális szexre. 1957 márciusában a hatóságok 520 példányt foglaltak le belőle, majd júniusban letartóztatták és börtönbe csukták Shig Murao könyvesboltost, aki eladta az Üvöltést egy álruhás rendőrnek.
Ferlinghetti és Ginsberg
Az Üvöltést a tavaly 101 évesen elhunyt Lawrence Ferlinghetti adta ki, akinek City Ligths nevű könyvesboltja az ötvenes évektől az ellenkultúra pezsgő irodalmi központjává vált. Amikor Ferlinghetti először hallotta Ginsberget felolvasni az Üvöltést, azonnal elkérte a kéziratot - ahogy a 24.hu cikke fogalmaz, az amerikai költészet akkoriban tulajdonképpen a költészetről szólt,
Ginsberg verse pedig vad lendülettel rúgta ki az elefántcsonttorony oldalát.
A hatóságok persze Ferlinghettit is letartóztatták, majd obszcenitás vádjával bíróság elé állították. Ez volt a hírhedt per, ami végén az alapvetően konzervatív értékrendű bíró, Clayton Horn úgy döntött, hogy ez egy nagy társadalmi jelentőségű mű, és nem lehet obszcénnak tartani.
Ferlinghetti későbbi, Howl on Trial: The Battle for Free Expression című esszéjében azt írta: “Tudtam, hogy a világ erre a versre vár, hogy végre megfogalmazódjon ez az apokaliptikus üzenet. (...) Benne volt a levegőben, arra várt, hogy kimondják. Az 1950-es évek elnyomó, konformista, rasszista, homofób világa ezért kiáltott.”
És hogy mit mondjon ki, az ott volt a 29 éves Ginsberg soraiban:
“Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket,
a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét áhítozva” (Orbán Ottó fordítása)
Charlie Chaplin és az Üvöltés
Amikor Ferlinghetti az Üvöltés első nyilvános felolvasása után gratulált Ginsbergnek és elkérte a kéziratot, hogy kiadja, nemcsak a kulturális pillanatot kapta el, hanem naiv sem volt. Pontosan tudta, hogy a kor Amerikájában ebből botrány lesz. Éppen ezért a kötetet Angliában nyomtatta ki, illetve azzal a lendülettel elküldte az American Civil Liberties Union (ACLU) nevű, személyiségi és emberi jogokat védő non-profit szervezetnek is, hogy a támogatásukat kérje.
Az Üvöltésből ezer példányt nyomtattak ki először 1956-ban, ez a kiadás pedig még elkerülte a hatóságok figyelmét. Nem úgy a második 1957-ben, mikor Chester McPhee a vámhatóságnál elkoboztatta mind az 520 példányt, mikor az amerikai partra értek. Amint ez kiderült, Ferlinghetti bejelentette, hogy sikerült ezer példányt az országba hozatnia, amit aztán gyorsan el is adott.
Szegény, prűd McPhee valószínűleg arra számított, hogy sikerül visszaszorítania a San Franciscóban virágzó beatnik közösséget.
Azzal viszont nem kalkulált, hogy a keleti-parti kollégáival is meggyűlik a baja,
a washingtoni vámhatóság ugyanis felülbírálta a döntését, és zöld utat adott az Üvöltésnek. A Daily Beast szerint az eset innentől leginkább egy Charlie Chaplin-filmre hasonlít.
Ha McPhee nem számíthatott a vámosokra, más hatóságok után nézett a városában. Az ügyet a rendőrség elé terjesztette, és meggyőzte a kékruhásokat, hogy hivatalosan nyilvánítsák a könyvet erkölcstelennek. Amit ők nemcsak, hogy megtettek, hanem saját hadműveletbe kezdtek a City Lights ellen - ennek lett áldozata Shig Murao eladó is.
Ferlinghetti a máig működő könyvesboltja előtt
Mindeközben Herb Caen újságíró a San Francisco Examinernél a városban élőkről írt, és 1957 májusában beszámolt a City Lights könyvesboltban lógó entellektüellekről, "akik, ha a boltos épp nem figyel, lenyúlnak egy-egy példányt Allen Ginsberg kötetéből, az Üvöltésből."
Majd június 7-i cikkében feltette a millió dolláros kérdést:
vajon mikor jönnek rá a rendőrség önjelölt cenzorai, hogy amikor megpróbálják betiltani Allen Ginsberg könyvét, valójában hatalmas kíváncsiságot ébresztenek iránta azokban is, akik még soha nem hallottak róla?
Három nappal később már arról írt, hogy hiába az intellektuális csendőrség, az Üvöltéssel már a Berkeley egyetem kampuszán házalnak.
Augusztusban elindult Ferlinghetti és Shig Murao pere, aminek valódi tétje nem is az volt, hogy Ginsberg költészete obszcén-e, hanem az, hogy az obszcenitással együtt művészeti alkotásnak tekinthető-e vagy a vers így csak értéktelen mocsok. A felek elég élesen elkülönültek egymástól: a vádat egy vállaltan harcias, pornográfiaellenes aktivista irányította, míg Ferlinghettiéket az ACLU híres védője, Jake Ehrlich képviselte. A bíró vasárnapi iskolában tanított, és az erkölcs nagy védelmezője volt. A tárgyalás közel egy hónapig tartott, amit
a bíró egyszer azért napolt el, hogy elolvassa az Üvöltést.
A tanúk között pedig a kortárs akadémiai irodalmi élet nagyjai parádéztak, hogy védjék vagy támadják a verset.
A végén a szólásszabadság győzedelmeskedett. A bírónak ugyan nem tetszett az Üvöltés, de elismerte az irodalmi jelentőségét és a társadalmi értékét.
Ferlinghettit nagyon meglepte az ítélet, és úgy értékelte, mint ami előre jelezte az amerikai kultúra változását. Igaza volt, a per a nemzeti köztudatba emelte Allen Ginsberget és a beat nemzedéket, és táplálkozott ebből a hatvanas évek megannyi kulturális és emberi jogi mozgalma is.
A pert követően persze még többen érdeklődtek a kötet iránt, Ferlinghetti pedig gyorsan ki is nyomtattatott ötezer példányt, hogy ki tudja szolgálni a meredeken felívelő keresletet.
Nyitókép: Michiel Hendryckx/Wikimedia Commons
