Születés, házasság, válás, barátok és árulások – Moa Herngren svéd író ismerős, mégis kimeríthetetlen témákat dolgoz fel családidráma-sorozatában. A 22 nyelvre lefordított A válás című regényében (itt beleolvashatsz) egy tönkrement házasság mindennapjaiba nyújt betekintést, miközben megmutatja, hogy az idillinek látszó felszín mögött milyen kibeszéletlen konfliktusok vannak. A második részben, Az anyósban egy anyós és menye ambivalens viszonya kerül a fókuszba (itt beleolvashatsz), Az örökségben pedig három testvér viszálya.
Nemcsak regényeket, forgatókönyveket is ír, testvéreivel és sógornőjével együtt ő álmodta meg a Netflixen is látható Bonusfamiljen (angolul Bonus Family) című sorozatot. Volt producer, az Elle magazin főszerkesztője. A világhírű szerzővel az Őszi Margón beszélgettük.
Hogyan vált íróvá?
Kiskorom óta imádom a könyveket. Nagy könyvfogyasztó voltam, korán elkezdtem rövidebb verseket és regényeket írni – a fiókomnak. Az írás mindig is része volt az életemnek, sok éven át naplót is írtam. Ez volt a módszerem arra, hogy kifejezzem és megértsem önmagam.
Újságíró akartam lenni, de nem voltam túl jó tanuló. Először a televízióban dolgoztam, majd a magazinok világában kötöttem ki. Szabadúszóként írtam egy novellát egy egyedülálló anyákról szóló antológiába, ezután keresett meg az egyik nagy svéd kiadó azzal, hogy tervezek-e regényt írni. Azt gondoltam, hogy ha ezek az emberek hisznek bennem, akkor megpróbálom. Így 2007-ben megjelent az első regényem Svédországban, majd elkezdtem forgatókönyveket írni, így ötvöztem a televízió és az írás világát.
Írt egy kézikönyvet a mozaikcsaládokról, és egy Netflix-sorozat forgatókönyvét is jegyzi, ami szintén ezzel a témával foglalkozik. Mi jelenti a legnagyobb kihívást a mozaikcsaládokban a szülők számára?
Annyi komoly kihívás van! Amikor megismerkedsz valakivel és családot alapítasz, két különböző háttér, két kultúra találkozik, és együtt hoztok létre még egyet. A mozaikcsaládban több különböző családi kultúra próbál összeolvadni. Ez egy nagy kihívás, amivel szembe kell nézni, mert a bebetonozott családi hagyományok, amelyek nagyon különbözőek lehetnek, a legjobb szándék ellenére is összeütköznek.
Azt gondoljuk, hogy „oké, az előző kapcsolat nem működött, de most megtaláltam az igazit; tanultunk a hibáinkból, és most együtt fogunk létrehozni egy tökéletes családot”. Megpróbálunk létrehozni egy új nukleáris családot, ami lehetetlen, mert ez nem az. Ez egy mozaikcsalád, ami teljesen másképp működik.
A legtöbb ember nem áll készen erre a sokkra.
Szóval szerintem ne legyenek elvárásaink, és ne ragadjunk le a hagyományos család megteremtésének kísérletében.
Egy interjúban említette, hogy A válás és Az anyós a legnagyobb félelmeiből született: abból, hogy a férje szó nélkül elhagyja, a gyereke megszakít minden kapcsolatot önnel, és nem engedi, hogy lássa az unokáját. Milyen volt ezeket a félelmeket feltárni és leírni?
Nehéz és fájdalmas volt. Ha ilyen könyvet akarsz írni, bele kell élned magad ezekbe a helyzetekbe, mintha valóban megtörténnének.
Nagyon mélyre kell merülni, és olyan helyekre juthatsz el, amelyeket talán nem is akarsz megnézni.
Meg kell vizsgálnom ezeket a félelmeket, és végül megértek valami újat magamról, de ennek megvan az ára. Ez a folyamat néha nagyon frusztráló, nem hiszem, hogy könnyű velem együtt élni, amikor írok. A férjem mindkét könyv, de különösen A válás befejezése után azt mondta, hogy megkönnyebbült, hogy visszakapta a feleségét.
Sokan, akik elolvasták ezeket a könyveket, azt mondják, hogy rájöttek, sok mindent, amit nem kedvelnek a szereplőkben, magukban is felfedeztek. Ez velem is így van. De remélem, hogy ezáltal egy kicsit jobban megértem magamat, és az olvasó is felfedez valami újat.
Moa Herngren. Fotó: Szepesvári Petra, Helikon Kiadó
Számos sztereotípiát megkérdőjelez, például azt, hogy aki kilép egy házasságból, az a rossz, aki pedig ott marad, az a jó. Hogy a kapcsolatokba belépő harmadik személy, a szerető szintén rossz, és hogy a fiús anyák megkeserítik a menyek életét.
Ezek a sztereotípiák arra késztetnek, hogy mögéjük nézzek. Sokkal érdekesebb megkérdőjelezni őket, mint egyszerűen elfogadni. Könnyebb az embereket fekete-fehér skatulyákba sorolni, mint megpróbálni megérteni vagy felelősséget vállalni azért, hogy talán nekünk is volt részünk abban, ami történt. Számomra sokkal érdekesebb megnézni, hogy hogyan jutottunk el idáig. Mi történt az út során? Melyek azok a mechanizmusok egy hosszú távú kapcsolatban, amelyekkel talán kezdhetünk valamit, hogy elkerüljük a szakítást?
És ami az anyósokat illeti: nem mi választjuk az anyósunkat, a vejünket vagy a menyünket.
Ezekben a kapcsolatokban verseny van, és ez nagyon bonyolult. Felnőttként új kapcsolatot kell kialakítanod a felnőtt gyerekeddel és felnőtt gyereked partnerével vagy esetleg a felnőtt gyereked gyerekeivel. Ezek a változások nehezek, de minél jobban megérted magad, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül együtt fejlődnötök.
A családidráma-sorozatban különböző karakterek perspektíváiból mutatja be az eseményeket. Miért tartotta hatékonyabbnak ezt a megoldást?
Azt akartam, hogy az olvasó az egyik főszereplő oldalán álljon, hűséges legyen ehhez a karakterhez.
Aztán egyszer csak elhagyom ezt a karaktert, és arra kényszerítem az olvasót, hogy egy másikhoz legyen hűséges.
Olyan feszültséget teremtek, hogy az olvasó tudni akarja, mi fog történni, és ezért kénytelen eltávolodni az első karaktertől, és a második személy szemüvegén át is látni – és ezáltal új fényben látni az elsőt. Eleinte tartottam attól, hogy az emberek utálni fogják ezeket a könyveket, mert nem hagyományos a szerkezetük, de számomra ez az egyetlen módja annak, hogy valóban megértsem egy másik perspektívát is.
Moa Herngren - Fotó: Szepesvári Petra/Helikon Kiadó
Több igazság is megfér egymás mellett a regényeiben. Van olyan karakter, akinek az igazsága meggyőzőbb az Ön számára?
Vannak kedvenc karaktereim, akiket megírni szórakoztatóbb, Az örökségben például Ulrike az, a család fekete báránya. A válásban Beának és Niklasnak is szurkolok, mindkettőjüknek vannak hibái, és mindkettőjük iránt érzek valamit. Számomra nagyon érthetőek és emberiek. Amikor Bea karakterét írom, ő a kedvencem, amikor Niklast, akkor ő.
De ha választanom kellene, Niklast választanám: inkább azok felé hajlok, akiket mindig gonoszként ábrázolnak.
Az anyósban Åsa a kedvenc karakterem, mert az emberek annyira ki vannak rá akadva. Annyi rossz döntést hoz, de nem rossz szándékkal teszi, és annyira igyekszik. Tényleg azt akarja, hogy jól menjenek a dolgok, de nehezen találja meg az egyensúlyt.
A válás egyik főszereplője orvos, és anyagi problémákkal küzd. Ez Magyarországról nézve elég megdöbbentő.
Nem csak Magyarországon merült fel ez a kérdés. De Svédországban más a rendszer, csak azért, mert valaki orvos, nem keres automatikusan sok pénzt, ha az állam alkalmazásában áll. Jó fizetést kap, de nem csillagászati összegeket – nem elég ahhoz az életstílushoz, amit A válás főszereplői fenntartanak.
Szerettem volna, ha a regény a státuszról is szól, hogy a főszereplő hogyan jut el addig, hogy a külvárosba kell költöznie, mert nincs saját anyagi háttere.
Ez még mindig probléma Svédországban. Azok a nők, aki otthon maradnak a gyerekekkel, nincs jó állásuk és elválnak, nagyon sebezhetők.
Beának, A válás női főszereplőjének alkalmazkodnia kell az előzőnél alacsonyabb életszínvonalhoz. Azzal vigasztalja magát, hogy sorsát a menekültekéhez és a hajléktalanokéhoz hasonlítja. Mennyire van tudatában a svéd társadalom a kiváltságainak?
Svédországban sok szegény ember él, sok hajléktalan van, sokan küszködnek, hogy megéljenek, különösen most, hogy a gazdaság rossz helyzetben van, és minden drágább.
Svédországban régebben erősebb volt a szociális háló, de ha összehasonlítjuk például Magyarországgal vagy az USA-val, egy nagyon gazdag ország vagyunk.
Megvan, amink van, és talán nem mindig értékeljük azokat a dolgokat, amelyeket természetesnek veszünk, például az ingyenes egészségügyi ellátást. Ugyanakkor sok adót fizetünk.
Moa Herngren. Fotó: Szepesvári Petra, Helikon Kiadó
A könyvek olyan komoly témákat feszegetnek, mint a hatalmi játszmák, vagy a túlzott szülői szeretet, ezért elég ellentmondásos, hogy a könyvborítókat színes virágok díszítik. Igaz, ha közelebbről megnézzük, tövisek is szerepelnek a képeken.
Az eredeti borító kicsit másképp néz ki, mint a magyar. Svédországban Az anyós jelent meg először, egy olyan virággal, amit anyósvirágnak hívnak, A válás borítójára rózsaszín virágok kerültek.
A borító a felszínt tükrözi, ami alatt pedig ott vannak a feszültségek, problémák és diszfunkcionális kapcsolatok.
A virágok sokkal vonzóbbak a számomra, mint egy sötét borító.
Folytatja a családidráma-sorozatot?
Biztosan lesz még egy kötet, már dolgozom rajta. De a továbbiakat nem tudom.
Hogyan ír? Van kedvenc helye?
Reggel próbálok írni, mert akkor az agyam tisztább. Minél idősebb vagyok, annál nehezebben tudok koncentrálni, ezért 25 perces szakaszokban dolgozom, és szeretek helyet váltani. Van egy vidéki házikóm és egy kis irodám is, szükségem van a környezetváltozásra. Az intenzívebb fázisokban – amikor elkezdek vagy befejezek egy könyvet – elutazom. Ezenkívül forgatókönyvíróként is dolgozom, jó, ha lehet váltani, ha egy ideig valami mással foglalkozom, majd visszatérek a regényhez, és új szemmel nézek rá. Ez persze bosszantó is lehet, mert minden rosszat észreveszek.
Nyitókép: Szepesvári Petra / Helikon Kiadó
