80 év alatt sem hagyta magát kiismerni Amerika nagy kaméleonja

80 év alatt sem hagyta magát kiismerni Amerika nagy kaméleonja

Túlhasznált kifejezés lett az 'élő legenda', pedig ha valakire tényleg illik, az Bob Dylan, aki nemcsak megírta a hatvanas évek amerikai ellenkultúrájának himnuszait, hanem munkásságával (költészetével?) a polgárjogi küzdelmekből is kivette a részét. Az előbbi kérdőjel akkor vált hangsúlyossá, mikor 2016-ban neki ítélték az irodalmi Nobel-díjat, és sokan vitatták, hogy lehet-e egyáltalán irodalmi alkotásnak tekinteni a dalszöveget. A kiismerhetetlenséget és titokzatosságot a saját mítoszába oltó Dylan persze ez alkalommal sem tagadta meg magát, és már-már botrányosan későn reagált a bejelentésre, majd végül el sem ment az átadó ünnepségre. 80 éves Amerika legköltőibb kaméleonja, akit képtelenség beskatulyázni.

Sándor Anna | 2021. május 24. |

„A szavak pont olyan fontosak, mint a zene. Nem lenne zene szavak nélkül” - mondta Bob Dylan egy 1965-ös San Francisco-i sajtókonferencián, amit a Rolling Stones magazin vett elő nemrég. A hatvanas évek közepére Dylan már az amerikai ellenkultúra sztárja volt, annak ellenére, vagy éppen azért, amilyen hajtűkanyarokat vett a zenei stílusában, és fittyet hányt a korabeli popzene elvárásaira vagy szemrebbenés nélkül haragította magára első rajongóit, ha éppen úgy gondolta, hogy más kifejezésmód szolgálja jobban a mondanivalóját. Szintén ‘65 nyarán ugyanis például ő volt az első folkzenész, aki az akusztikusról elektromos gitárra mert váltani a newporti folkfesztiválon, amivel a folkzene korabeli rajongói szerint valóságos szentségtörést követett el.

Dylan öntörvényűsége és kísérletező kedve ugyanakkor kétségtelenül a sikere egyik motorja: bátran keveri az amerikai népzenét a blues-zal, a dzsesszel, a rock and rollal. Tudatosan és vállaltan áll ki a politikai és szociális ügyek mellett, így dalszövegei szinte kiáltványok, amikre hatott a filozófia és az irodalom is. Joan Baezzel együtt ő is énekelt azon az 1963-as washingtoni tüntetésen, amelyen Martin Luther King elmondta híres, „Van egy álmom” kezdetű beszédét.

Mit fújt erre a szél?

Robert Allen Zimmerman 1941. május 24-én született a Minnesota állambeli Duluthban, Litvániából, Oroszországból és Ukrajnából kivándorolt zsidók leszármazottjaként. Már kamaszként rengeteg rádiót hallgatott, a középiskolában pedig több zenekart alapított. 1959-től járt a Minnesotai Egyetemre, de csak egy évet végzett el, inkább a zenével foglalkozott, a rock and roll helyett pedig az amerikai népzene felé fordult. Ugyanezekben az években kezdte Bob Dylannek nevezni magát, részben a walesi költő, Dylan Thomas hatására. Végül 1962-ben besétált a New York-i Legfelsőbb Bíróságra, és a nevét Robert Dylanre változtatta. 

Az új évtized hajnalán, amely máig meghatározó az amerikai társadalom és kultúra számára, Dylan sorsfordító döntést hozott. 1961 januárjában egy hirtelen ötlettől vezérelve New Yorkba utazott, és kis klubokban lépett fel, majd amikor Robert Shelton írt róla egy elismerő kritikát a New York Timesba, az felkeltette John Hammond, amerikai lemezproducer, polgárjogi aktivista és zenekritikus érdeklődését is. Dylan tehetsége olyan meggyőzőnek bizonyult, hogy Hammond le is szerződtette a Columbia Recordshoz, ahol hamarosan megjelent első, Bob Dylan című nagylemeze, amelyen főleg még ismert folk-, bluesdalok és gospelek szerepeltek. A második album, a The Freewheelin’ Bob Dylan (1963) nyitódala viszont már a Blowin' in the Wind volt, ami igazi protestdalként kérdések sorát teszi fel békéről, háborúról és szabadságról. A számot egyetemi kampuszokon és tüntetéseken énekelték, és Dylan 1964-es Times They Are A' Changin című dalával együtt az ellenkultúra himnuszaiként tartják számon.

Bob Dylan
Krónikák
Ford.: Révbíró Tamás, Európa, 2017, 336 oldal
-

Jórészt erről az időszakról írta önéletrajzát, ami Krónikák - Első kötet címmel jelent meg 2004-ben, és bár hosszasan sztorizgat benne, valójában inkább erősítette a személye körüli bizonytalanságokat. Dylantől egyáltalán nem áll távol a humor, és a Krónikáknak már az alcíme is gegre utal, hiszen semmi jele annak, hogy valójában folytatni akarná további kötetekkel. Életrajzírója, Clinton Heylin viszont konkrétan megkérdőjelezte a kötet egyes részeinek hitelességét, és inkább fikciós irodalmi műnek tartja. Erre némiképp ráerősít, hogy mikor a Time magazin 2001-ben az írói módszeréről kérdezte Dylant, ő úgy fogalmazott:

„Fogom azoknak a dolgoknak egy részét, amit az emberek igaznak gondolnak, és sztorit építek köré.”

A film, ami elkapta a kaméleont

Ha valami, hát Todd Haynes 2007-es zenés életrajzi ihletésű drámája, az I’m Not There tökéletesen megragadta Dylan sokféle szerepét és a saját alakja köré tudatosan épített mítoszát - és ezzel a gesztussal persze tovább is erősítette ezt a mítoszt. A filmben hat különböző színész alakította Dylan nyilvános perszónáit: Christian Bale, Cate Blanchett, Marcus Carl Franklin, Richard Gere, Ben Whishaw és Heath Ledger (Ledgernek ez volt az utolsó filmje, amit még életében bemutattak). Cate Blanchett Velencében és a Golden Globe-on is díjat kapott az alakításáért, valamint Oscarra is jelölték.

Dylan ugyanis a gyakorlatilag hatvan éve tartó karrierje során szinte megszámlálhatatlan átalakuláson ment keresztül, művészi és publikus perszónákat épített maga köré, amivel újra meg újra felfedezte és kitalálta magát. Ez a dinamikus metamorfózis amolyan végtelen egymásra hatásban megjelent a zenéjében, a fizikai megjelenésében és a viselkedésében is, így nemcsak a munkásságával foglalkozott elemzések sora, hanem a Dylan-jelenséggel, az önmagát újra- meg újraalkotó, sőt, újramesélő művésszel is.

Dylan legfontosabb perszónái között ott találjuk:

a folkzenészt/protest zenészt, a költőt/írót, az androgün rocksztárt, a(z ellen)kulturális ikont, a családos embert, a country és western zenészt, az újjászületett keresztényt, a trickstert, a lázadót, a törvényen kívülit, a krónikást/történetmondót.

Ezek a karakterek az évek során egymással gyakran párhuzamosan, egymást erősítve, kiegészítve jelentek meg, máskor pulzáltak, és hol erősebben megmutatkoztak, hol a háttérbe húzódva vártak, hogy egy-egy megnyilvánulásában testet öltsenek.

Dylan gyakran bújik egy-egy dal erejéig valós személyek bőrébe is, mint az 1976-os Hurricane-ben, ami a fekete bokszoló, Rubin "Hurricane" Carter igaz történetét mondja el, akit 1966-ban ítéltek el tévesen hármas gyilkosságért, majd az évekkel fokozatosan fény derült az egész eljárás rasszista jellegére, kezdve a hamis bizonyítékoktól a megkérdőjelezhető hitelességű tanúkon át az igazságtalan tárgyalásig.

Hírlevél feliratkozás

A krónikás alakjában Dylan pedig egészen a nagyvászonig eljutott Sam Peckinpah 1973-as Pat Garrett és Billy, a kölyök című filmjében, ami egy westernbe csomagolt melankolikus búcsú a hippikorszak vad és nyers szabadságától, illúzióitól és álmaitól. A filmben Dylan nemcsak Aliast, a (hogy, hogy nem) rejtélyes bandatagot és krónikást alakítja, de ő írta a film zenéjét is, aminek leghíresebb dalát mindenki ismeri. Te is. 

Amikor Guns N’ Roses-t hallgatsz, Dylant hallgatod

A Knockin’ on Heaven’s Door valószínűleg Dylan leghíresebb olyan száma, amit nem tőle, hanem feldolgozásokból ismerünk. Jimi Hendrixtől pedig már nem lehet elvenni a szuperdögössé alakított All Along the Watchtowert, hiába Dylan írta. Az egyik legszórakoztatóbb anekdotát Dave van Ronk meséli nevetve Martin Scorsese 2005-ös No Direction Home című, Dylanről szóló dokumentumfilmjében. Az történt, hogy van Ronk fogta a House of the Rising Sun című amerikai népdalt, és összerakta azt a híres akkordmenetet, amit a Smoke on the Water mellett minden valamirevaló gitározni vágyó kamasz először megtanul. Van Ronk ezt megmutatta haverjának, Dylannek, akinek megtetszett, ezért fel is vette az első albumára. Utána, amikor legközelebb találkoztak, Dylan engedélyt kért, hogy ugye használhatja, de van Ronk kérte, hogy ne, mert ő is fel akarja venni. „Upsz” - mondta Dylan. Van Ronk nem volt boldog, főleg, hogy ezután nem játszhatta a dalt a koncertjein, mert mindenki azt mondta, az Dylané. Csakhogy itt nincs vége a történetnek - jött az Animals, és megcsinálta azt a feldolgozást, amit szintén mindenki ismer, és még a Google is elsőnek dobja fel. Ezek után viszont már Dylan nem játszhatta a számot, mert azt mondták, az Animalstől vette.

A legöregebb élő zenész a toplistán

Dylan a mai napig 39 stúdióalbumot, 95 kislemezt, 52 videoklipet, 12 élő koncertfelvételt és hét filmzenét tudhat maga mögött, és nem áll le. 2020-as Murder Most Foul című dalában 16 percben és 56 másodpercben elmélkedik Kennedy meggyilkolása kapcsán a művészet katartikus erejéről a kollektív traumák idején. A dal a Rough and Rowdy Ways albumon jelent meg, amivel a legidősebb élő zenész lett, akinek új albuma a brit slágerlista élére került.

A Nobelt azzal az indoklással adta neki a bizottság, mert „újfajta költői kifejezésmódot tudott létrehozni az amerikai dalszerzői hagyományokon belül”. Az ezt követő huzavonát talán a trickster perszóna felől érthetjük meg legjobban, azaz, hogy Dylan sokáig nem reagált nyilvánosan, még a telefont sem vette fel a svédeknek, aztán nem ment el az átadóra, és a Slate magazin szerint még a ceremónián kötelező beszédét is plagizálta az egyetemisták által használt SparkNotes oldalról (a beszédet ITT hallgathatod meg). A beszéd első gondolata mindenesetre a kétkedők kérdéseit tükrözte, miszerint vajon mi köze van Dylan szövegeinek az irodalomhoz. És ugyan a Svéd Akadémia állást foglalt a kérdésben, erre valójában csak az kaphat választ, aki veszi a fáradságot, és tényleg elkezdi hallgatni és hozzáolvasni Dylant.

 (Kiemelt kép: Eduardo Kobra utcai falfestménye Minneapolisban, forrás: Wikipedia)

Kapcsolódó cikkek
...
Hírek

Bob Dylan eladta teljes dalszerzői katalógusát

A Universal Music által megszerzett életmű több mint 600 dalt tartalmaz. Ez minden idők egyik legnagyobb szerzői jogi vétele a zeneiparban.

...
Hírek

Bob Dylan nyolc év után először új dallal jelentkezett

A Nobel-díjas szerző a Kennedy-gyilkosságot énekelte meg.

...
Beleolvasó

Bob Dylannek köszönhetően a világlíra is új életekre kelhetett a rock and rollban

A hét könyve
Kritika
A Tél Szokcsóban nem a beteljesülés regénye, hanem az áthidalhatatlan távolságoké
...
Zöld

Thomas Erikson: Aki engem fáraszt, lehet, hogy másnak szimpatikus

Thomas Erikson viselkedéskutató új, Energiavámpírokkal körülvéve című könyvében arra ad magyarázatot, hogy miért érezzük bizonyos emberek társaságát fárasztónak. Interjúnkban arról beszélgettünk vele, hogy mit tehetünk, ha energiavámpír van a családban, hogyan hatnak a társadalomra, és örökölhetőek-e a rossz mintázatok. 

Még több olvasnivaló
...
Nagy

Kafkánál a valóság az igazi rémálom, az élet pedig maga a reménytelenség

Franz Kafka az idegenség írója, aki a létezésben nem talál semmiféle otthonosságot – az ember létét a világban kiúttalan, elidegenedett, szorongással és félelemmel teli állapotként jeleníti meg, elsősorban a groteszk és az irónia segítségével, egy szürreális, mégis ismerős világ megteremtésével. Újraolvasó rovatunk májusi könyve Kafka talán leghíresebb műve, A per

...
Nagy

Az izlandi Dan Brownt keresték, ezért megírta első krimijét Lilja Sigurðardóttir

Lilja Sigurðardóttir az izlandi krimi fontos szerzője, Csapda című regényét most fordították magyarra. Az éppen Budapesten tartózkodó szerzőt a regény kapcsán kérdeztük többek között a skandináv krimiről, írói rutinjáról, az izlandi társadalomról, kokaincsempészetről és homoszexualitásról. 

...
Panodyssey

Borda Réka: Hová lettek a tárgyak az irodalomból? [Tárgydilemmák]

"A szépirodalom persze az ember, nem a környezet nagy kérdéseit taglalja – mindazonáltal környezetünk nemcsak hogy nem elhanyagolható, hanem sok esetben minket meghatározó dolgok összessége, amelyek funkcióval való megtöltése képes színesíteni, mélységgel megtölteni az irodalmi alkotásokat. Elvégre tárgyaink és tereink mi magunk vagyunk: nincs civilizáció, ha mi, emberek nem alakítjuk környezetünket." Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának következő részében azt vizsgálja, hogyan és miért hiányzik a materialitás irodalmunkból.

...
Nagy

A Dreherek sikertörténetét csak az államosítás tudta megakasztani

A Dreher bejáratott márkanév Magyarországon, a mögötte meghúzódó család- és cégtörténet pedig legalább annyira színes, szerteágazó és fordulatokkal teli, mint az elmúlt durván kétszáz év magyar történelme. Iglódi Csaba első regénye, a Dreher-szimfónia négy tételben meséli el az egymást követő generációk felemelkedését.

...
Nagy

Gurubi Ágnes: Kőr Dáma

Gurubi Ágnes a Szív utca című regényével 2021-ben a top3-ban végzett a legjobb első prózakötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Volt értelme megőrülni című tárcasorozatának ez a harmadik része.

...
Kritika

Levélfolyamból bontakozik ki a Kner család megrázó és felemelő története

A magyar történelem egyik legtragikusabb korszaka elevenedik meg a Magvetőnél megjelent könyv lapjain, és a családregényszerű szövetet kirajzoló epizódok arról győznek meg, hogy kivételes szellemi és érzelmi kohézió fogta össze a Kner család egymást követő nemzedékeit.

...

Kleinheincz Csilla: Nem akartam a mágiával elvenni az olvasótól a valóságos megoldásokat

...

Szabó Magda egész életében hitt a nagy történetekben

...

Závada Péter: A szövegekbe visszavonulás is politika

...

Pál Sándor Attila: Kiküldtek a József Attila-óráról, mert fantasyt olvastam

Olvass!
...
Beleolvasó

Milbacher Róbert nagyanyjának élettörténetét írta meg a halálos ágyától gyerekkoráig

 A Keserű víz Milbacher Róbert eddigi legszemélyesebb és legkatartikusabb könyve. Olvass bele!

...
Beleolvasó

Nádasdy Ádám sokat hordta az irháját keresztül-kasul a városon, sosem telt be vele

Nádasdy Ádám visszaemlékezéseiben feltárul egy határokon átívelő, szerteágazó családtörténet, és az, hogy milyen volt felnőni egy soknyelvű, többkultúrájú családban a szürke ötvenes években. Olvass bele!

...
Könyvtavasz

Amikor anya és lánya hazatér, a család ősi birtokán egy több száz éve eltűnt telepeskolónia rejtélye is megoldódhat

A díjnyertes író, Kimberly Brock titkokkal teli, gyönyörűen megírt történetében magával ragadóan mesél a roanoke-i elveszett kolónia rejtélyéről, és a szeretet, a család, az anyaság és az emberi szív határtalan misztériumairól. Olvass bele!