KRISTIAN BANG FOSS

A halál Audival jár

Fordította: Bogdán Ágnes, Park, 2016, 232 oldal

Megveszem

Ki ne akarna keresztülcsapatni Európán egy trendi lakóautóval, egy ősrégi Volkswagen kisbusszal, a szabadság szimbólumával? Bárcsak már forogna a saját road movie, a szabadságkeresés és az önmegvalósítás csúcsa! 

Amíg vágyakozunk és készülődünk a nagy utazásra, jöhet a témában egy jó regény, például A halál Audival jár című.

A könyvben a nyomasztó részeket átmelegíti a humor, a lecsúszottságot és a kilátástalanságot gyakran zárójelbe teszi az életöröm vagy az egymásra találás öröme.

Igazán életrevaló regény, az Életrevalók című filmmel is mintha integetnének egymásnak, és aki a francia sikerfilmet szerette, nem fog csalódni a dán író könyvében, amely 2013-ban megkapta az Európai Unió Irodalmi Díját. Ahogyan a film egyszerre vígjáték és dráma, úgy keveri ezt a két szálat a regény is, ahol fordítva életrevaló a két főszereplő: a könyvben kerekesszékbe kényszerülő beteg képviseli a szociológiai szempontból mélyebb rétegeket és a gondozó jön (csúszik le) a felsőbb szintekről. A regény két főszereplője amúgy nem a társadalom két legtávolabbi pólusát képviseli, mint a filmé, bár ők is egymástól eléggé messziről érkeznek, de nem ez a lényeg, hanem a közös élmény!

A road movie, a szabadságmegtalálás mellett a nagyon mai, nagyon rólunk szóló történeteket is szeretjük.

A halál Audival jár előírásosan mai, tökéletesen rólunk szól.

Minden úgy valódi és ott hazug benne, hogy ismerős számunkra, még úgy is, hogy nyilván észrevesszük: a dán munkanélküli persze többet költ magára, mint az átlag magyar munkavállaló, és a dán szociális gondozásra szoruló, halmozottan hátrányos helyzetű nagybeteg kényelmesebb életet él, mint a magyar nyugdíjasok egy jókora része.

A szereplők és a szituációk amúgy jól hozzák a fogyasztói társadalom fonákságait. Az élettársi kapcsolat otthonosan kiüresedő, a nő idegesítően kérdezget, a férfi idegesítően hízásra, valamint iszákosságra hajlamos és a gyerekért időnként elfelejt elmenni az óvodába. Ahol nem a gyerekek sírnak, hanem az óvónők, de legalább egymást megvigasztalják.

A gyerek apának szólítja a férfit, aki nem a biológiai apa, ő "megzakkant, és soha nem épült fel teljesen. Hare Krishná-s lett..." A szereplők többsége attól van a helyén, hogy sikertelen a helykeresésben. Korunk hősei ők, akik számára az otthonosságot az jelenti, ha a Facebook "kapcsolati rovatába" magabiztosan azt írhatják: bonyolult. Ez a nagyon egyszerű "bonyolultság" többnyire azt jelenti, hogy nincs sok esélyük valódi párkapcsolatra.

Főhősünk a látszatotthonosságból zuhan át a munkanélküliség kilátástalanságába, amiből egy ideig nem sokat vesz észre, mert arra még mindig bőven van pénze, hogy a valóságérzékelését jó minőségű szeszes italokkal buzgón tompítsa.

De a felelőtlen vedelésnek még a gazdag Dániában is vége szakad egyszer,

az egykor sikeres reklámszakember így lesz szociális gondozó. Alászáll a pokolba, és ott közelebb kerül a mennyországhoz, mint abban az időszakában, mikor a polgári élettel próbálkozott.

Kiszámíthatónak is mondhatnánk ezeket a fordulatokat, de Kristian Bang Foss könyve inkább szerethető.

Koppenhága „nyóckerét”, a reklámügynökség deklasszálódó egykori kreatívjának új munkahelyét pokolként jellemzi az író. Az egyik emblematikus jelenetben ennek a pokolnak éppen egy Aldi áruház válik a legsötétebb bugyrává. Ez talán kissé meghökkenti a magyar olvasót, aki maga is szokott Aldikban vásárolni, és aki persze tudja, hogy a mi középosztályunk életszínvonala alatta van a dánénak, de talán ennyire nem. 

Amúgy meg nem az élelmiszerbolt presztízse a lényeg, hanem hogy mikor érkezik meg az olvasó életébe is a road movie. Meg az olyan nagyon betaláló mondatok, amelyekkel Kristian Bang Foss bőven meghinti regényét: „Magától értetődő, hogy a Nettóban vásárolok, de onnan van visszaút, az csak egy olcsó bolt, mindenki ismeri, de az Aldival más a helyzet, az a reménytelenség megtestesítője. Egy éve még a reklámügynökségnél dolgoztam, és most itt állok Waldemarral a fényt és hideget árasztó fagyasztópultok között az Aldiban.

Az ügynökség és az Aldi ugyanannak a haldokló civilizációnak a terméke, amely a hazugságot teszi legfőbb ideáljává;

csupán annyi történt, hogy az egyikből átkerültem a másikba. Döbbenetesen különböztek és félelmetesen egyformák voltak.”

Szerző: Kovács András István