Meghalt György Péter esztéta – írta meg a Papageno. A halálhírt az ELTE BTK Esztétika Tanszéke is megerősítette. „Megtört szívvel búcsúzunk” – írták. György Péter 71 éves volt.
György Péter 1954-ben született Budapesten. Esztéta, médiakutató, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének igazgatója, a Média és Kommunikáció tanszék tanára volt. Több kötetet írt, utolsó műveit a Magvető Kiadó gondozta.
A magyar avantgárd érdekelte
György Péter Szegeden kezdte az egyetemi tanulmányait, majd 1979-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett magyar–történelem–esztétika szakon. 1985-ben szerzett egyetemi doktori fokozatot, 1995-ben PhD fokozatot, majd 2006-ban DSc fokozatot filozófiai tudományokból.
1990 óta a Képzőművészeti Főiskola címzetes egyetemi tanára, 2005 óta az MTA doktora.
Kutatási területe a 20–21. századi magyar művészettörténet – különös tekintettel az avantgárdra –, a kortárs művészet elmélete és gyakorlata és az új média kulturális összefüggései voltak.
Szakdolgozata a magyar avantgarde történetének egy részét dolgozta fel, ezt a témát érintette később disszertációja is. Első monográfiájának témája az Európai Iskola, melyet Pataki Gáborral közösen adott ki. Megjelentek művei a kortárs amerikai, európai és magyar avantgárd mozgalmakról.
1989 után részt vett az ELTE BTK média szak alapításában. Nemzetközi konferenciák rendszeres résztvevője volt, tanított New Yorkban, Londonban, Manchesterben és Krakkóban is.
A Magvető is búcsúzik
A Magvető nevében Szegő János búcsúzik. A kiadó Facebook-oldalán közzétetett bejegyzésben úgy fogalmazott: „Beszéd és írás – Péternek mindkét közeg lételeme volt: írásában is volt valami beszédszerű, eleven, és mondandója bővítményei, a toldások láncolata azt sejtették, hogy amit épp mond, egy nap papírra is kerül majd. (...)
Édes öregem: köszönünk mindent. Még fel se fogtuk, hogy elköszöntél, de már most nagyon hiányzol.”
Az ELTE Média és Kommunikáció Tanszékének oldalán pedig az egyetem oktatói és diákjai nevében azt írták: nagyon sokan vannak, akik rengeteget köszönhetnek neki, szakmailag és emberileg egyaránt.
Tavaly még ünnepeltek
György Péternek tavaly ünnepelték a 70. születésnapját. A Magvető a Lépcsőházi katarzis című kötet kiadásával köszöntötte a szerzőt, aminek központi témája a gyász. „A túlélő bricolage-szerűen, az európai kultúra ösvényein haladva tárja fel viszonyát a veszteséghez; számára az anya elvesztése és a holokauszt emlékezete összeér a gyászban” – olvasható a fülszövegben.
Ekkor szintén Szegő János a Magvető oldalán köszöntőjében úgy fogalmazott:
György Péter nemcsak a kiadó egyik fontos szerzője, hanem „barátunk és fontos életemberünk is”, aki keretez és feltérképez.
„György Pétert egyszerre érdeklik a közhelyek és a nyilvános terek, a városok történeti topográfiája és az épített terek kontextusai, az emlékezetek archívumai és a felejtés mechanikája, de még inkább az, ami nekünk itt Kelet-Közép-Európában olyannyira otthonos, ez pedig az unheimlich, és ami olyannyira ismerős, ez pedig az idegen” – írta Szegő tavaly júliusban.
A Literán pedig Jánossy Lajos azt írta köszöntőjében, hogy
„György Péter még annak a kultúrának a jelese, amelynek rangot az alanyi jogon kiküzdött tudás, és esetében kellőképpen nem hangsúlyozhatóan, annak átadása iránti tisztelet adott.
Ez a vertikális szerkezet recseg-ropog. György Péter azonban, minden kétséget kizáróan, az építmény egyik kariatidája, aki nem feledhetőn, a baloldali tradíció legnemesebb értékeivel felvértezetten, az egyén méltóságába és a közösség önértésébe vetett hitét sosem feladva, egyik őrzőnk a strázsán.”
Egy rendhagyó aparegény
Egyik legjelentősebb és legismertebb könyve a 2011-ben megjelent Apám helyett, amiben György Péter megrajzolja apja és saját szellemi életrajzát. A könyv hol lírai, hol provokatív korrajz a szocializmusról, amely naplóbejegyzések, dokumentumok, versek, filmek megidézésével mutatja be az elfojtás és elhallgatás máig tartó kultúráját, a pusztító amnézia következményeit.
„Ez a mű unikális állomása pályájának; a személyesség, a vallomásosság perspektívájával gazdagított, epikus és esszéisztikus koloritokban nem szűkölködő organonja György Péter szövegeinek.
Megrendítőn és felkavarón megkerülhetetlen része a magyar kulturális közösség emlékezetét gyarapító könyveknek, egy Tengelyi-kötetet idézőn, az élettörténet és sorsesemény feszültségterébe vont, a narratív identitás jegyében megszenvedett és reflektált, bízvást mondható: rendhagyó aparegény, amely nélkülözhetetlen olvasmánya kellene legyen minden honpolgárnak” – írta a Literán Jánossy Lajos tavaly a szerző 70. születésnapján.
Nyitókép forrása: Magvető/Szilágyi Lenke
