Visky András: A szelídeket általában meg kell ölni

A Kitelepítés című regény 2022-ben az év könyve volt a Könyves Magazinon, megnyerte a legjobb első prózakötetnek járó Margó-díjat is. Visky András regényében egy kitelepített család történetét olvashatjuk, akiket a szeretet, a remény és a Biblia olvasása segített át a legnehezebb helyzeteken.

Visky András
Kitelepítés
Jelenkor Kiadó, 2025
-

A most megjelent Illegalisták egyszerre előzménytörténet és folytatás is: úgy meséli tovább a család történetét, hogy megmutatja a körülöttük és bennük lévő közösséget és hitet, ami végeredményben ahhoz vezetett, hogy üldözött kisebbséggé válnak. Az Illegalisták nem családregény, hanem a szabadság és a szeretet elbeszélése, amikről nem lehet beszélni az erőszak, a hatalom és az embertelenség megmutatása nélkül. A Könyves Magazin podcastjában Visky Andrással beszélgettünk.

A beszélgetés témái:

1. A Kitelepítés mint alapítószöveg: hogyan írta át az Illegalistákat

2. Előzmény és folytatás az Illegalisták: párhuzamos könyvek, amik egymásba kapcsolódnak

3. Bethánia: spirituális ars poetica és Lázár feltámasztása

4. Az apa, Visky Ferenc egyetemistaként találkozik a betánistákkal

5. Anya- és csonkaország

6. A szeretet és a terror regénye: a periféria fontossága

7. A szexualitástól a szétvert fejekig: hogyan beszél a test a történelemről?

8. Saját emlékek, a Securitate jelentései, az apa visszaemlékezései: hogyan és mikből állt össze az elbeszélés?

9.  A Kitelepítés után szabadabb embernek érezte magát, és most?

10.  „Minden igazán lényeges dolog a múltban zajlik le, és bennünk, senki másban” – hogyan beszél az aktualitásokról a regény?

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Visky András: Ez a regény az élők feltámadásáról szól

Visky András új könyve „körbeöleli” a Kitelepítést.

...

Visky András: Három gyerek után bármennyi lehet, mert menedzselik egymást

Milyen egy nagycsaládban élni gyerekként és szülőként? Az Ezt senki nem mondta! legújabb részében Ott Anna Visky Andrással beszélget.

...

Visky András: Vannak időszakok, amikor a hatalmasok elkezdenek félni a gyerekektől

„Már kétévesen megszületett rólam a hivatalos irat, hogy ellenforradalmár vagyok” – mondta Visky András, a Kitelepítés szerzője a Liszt Ünnep keretében szervezett irodalmi esten. Szó esett családi rítusokról, az erő kultuszáról, gyermeki bizalomról és arról, hogy vajon vesztesek vagy győztesek írják-e a történelmet. 

TAVASZI MARGÓ
...

Pion István: Onnantól már nem félek, hogy meg tudom nevezni, mi történt

Első regényében egy gyerekkori abúzustörténetet dolgoz fel. 

...

Vajna Ádám: Milyen furcsa ellentmondás, hogy a játék a fontos, amikor dolgozom

Hol is található pontosan Fancsika? És miért annyira érdekes egy középkori hóhér története? Vajna Ádám első regényének bemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon.

...

Terék Anna: A háborúban nincs jó és rossz oldal

Fel lehet-e dolgozni a traumákat? Mit okoz a családban a hallgatás?

...

Anyaság, istenek és önbizalom – Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna a Margón

Seres Lili Hanna és Szabó Imola Julianna páros kötetbemutatója a Tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon, ahol a születésé, újrafelfedezésé és az isteneké volt a főszerep.

...

Szántó Áron első regényében a bakonyi boszorkányok és a punk találkozik

Szántó Áron első regényében egy bakonyi zsákfalu hétköznapjai rémálommá válnak, még a buszvezető sem emberi lény.

...

Fehér Renátó: Vissza kell szereznünk a szeretet és a szolidaritás jogát

Hol a kiút a „szégyen és megvetés” szigetéről? A Tavaszi Margón mutatták be Fehér Renátó első regényét.

Listák&könyvek
...

A Grincs, az értelmezhetetlen és a letisztult – 5 emlékezetes Üvöltő szelek-borító

...

A tudomány vagy a szerelem fontosabb? Öt regényt ajánlunk Jodi Picoult első kötete mellé

...

5 könyv, ami segít a testi-lelki egyensúly megtalálásához

Kiemeltek
...

BookTok-sikerszerzők Budapesten: 8 program, amit ne hagyj ki a bookvibeZ fesztiválon!

Mutatjuk, milyen szerzőkkel találkozhatsz a Z generációnak szóló bookvibeZ fesztiválon.

...

Réz Anna: A kütyühasználat óta az életünk jó alaposan megváltozott

Hogyan kerül bele a gyerek a kütyük bűvkörébe? Erről ír Réz Anna az Ezt senki nem mondta! bookazine-ban.

...

Ha ezt olvasod, már késő, a remény helyett csak megtorlás maradt – Fehér Renátó regényéről

Nincs más lehetőséged, el kell olvasnod, kíváncsi vagy. Kíváncsi vagy, miért akar valaki megölni ennyi embert, és ezért miért te vagy a hibás. Fehér Renátó A merénylők fénykora a hét könyve.

Futurotheca
...

Pető Péter: Az újságírás legmélyebb hite mégis az, hogy igenis van igazság, szabadság, valóság

Részlet Pető Péter új kötetéből.

...

Valóban léteznek ufók? A Pentagon egykori hírszerzőjének könyvéből kiderül

Egy bennfentes beszámolója arról, amit eddig nagyon el akartak titkolni előlünk.

...

Mi köze Bob Marley halálának az orvostudomány vakfoltjaihoz?

 Elolvastuk az egészségügyi tévhitekről szóló Vakfoltok című könyvet.

Olvass!
...

Egy családi titok, amely ott lüktet minden gyerekben – Olvass bele Marie-Héléne Lafon könyvébe!

Te mit tennél, ha kiderülne, hogy az egész életed egy hazugságra épült? Olvass bele Marie-Héléne Lafon kötetébe!

...

Németh Gábor újragondolta 30 évvel ezelőtti regényét, most bele is olvashatsz!

Milyen egy bálna belsejében ácsorogni? És vajon miért horgász az irodalmár, és halevő az olvasó? Olvass bele Németh Gábor legújabb kötetébe!

...

Folytatódik Matt Dinniman őrült litRPG-sorozata: olvass bele!

Részletet mutatunk A végítélet forgatókönyvéből.