SUNJEEV SAHOTA

A földönfutók éve

Ford.: Papolczy Péter, Gondolat, 2020, 480 oldal

Megveszem

Nem mindennapi történet: a 18 éves fiú életében először vesz a kezébe regényt - Salman Rushdie Booker-díjas remekművét, Az éjfél gyermekeit – majd néhány évvel később már az ő könyve is a rangos irodalmi elismerés jelöltjei között szerepel. Nem mindennapi történet, nem csoda, hogy gyakran idézik Scával kapcsolatban. Az indiai származású, Angliában született és nevelkedett író 34 éves volt, amikor második könyve, A földönfutók éve felkerült a Booker 2015-ös rövidlistájára. Az éjfél gyermekei a maga epikus hosszúságával és komplexitásával merész választás egy kezdő olvasó számára, de annál hasznosabb tanulmány egy kezdő író számára - különösen, ha a
saját kulturális háttere olyannyira hasonlít Rushdie-éhoz.

A politikai és társadalmi konfliktusok, az idegenben való identitáskeresés témái és az indiai kulturális utalások mindenképpen közös pontok a két szerző prózájában.

Ám míg Rushdie realizmusában mindig ott van a mágikus is, ami ellensúlyozza a nyugati jóléti társadalomban élő olvasó számára elképzelhetetlen – és gyakran elviselhetetlen – indiai nyomor és kirekesztettség képeit, addig Sahota mindezt sokkal szikárabban vágja az arcunkba.

Négy évszakra lebontva ismerjük meg a „földönfutók”, vagyis az angliai Sheffieldben dolgozó indiai vendégmunkások, valamint az egyikükkel névházasságot kötő szikh lány egy évének történetét. Ám már az első fejezetek világossá teszik, hogy időben és térben is sokkal nagyobb távokat fogunk megtenni ennél. Elsőként Randeeppal ismerkedünk meg, a szeretetre vágyó, mindenkinek megfelelni próbáló fiúval, aki feleségét pusztán az angliai vízum megszerzése érdekében vette el, mégis reménykedik benne, hogy a lány előbb-utóbb valóban elkezd érdeklődni iránta. Igaz, valószínűleg bárki lehetne Narinder helyében: Randeep egyszerűen csak szeretne kötődni valakihez több ezer kilométerre a családjától. Éppen ezért ő az egyetlen, aki örömmel fogadja a szálláson az új lakót,Tochit is.

Azon a szálláson, ahol tizenkét, többnyire illegális indiai bevándorló él együtt, és amelynek nyomasztó mindennapjaiba Randeep által mi is betekintést kapunk.

A következő fejezet viszont már Tochié, és Indiába kalauzol minket. Sahota rajta keresztül beszél az indiai társadalom máig legégetőbb problémáiról: a szegénységről, a kasztrendszer igazságtalanságairól és a vallási fanatizmusról is. Tochi története nélkülöz mindenféle érzelmi megnyilvánulást: a kasztrendszer kivetettjei, az érinthetetlenek társadalmi osztályába tartozó fiú egyetlen esélye a túlélésre, ha nem
gondolkodik és nem érez, csak megy előre és próbálja tenni a dolgát, még akkor is, ha valójában nem nagyon tudja, mivégre.

Ez a „mivégre” a könyv egyik fő témája: bár minden karakternek megvannak a maga motivációi és céljai, idővel mégis felmerül bennünk a kérdés,

 miért tesznek kockára mindent – az életüket is beleértve – ezek az emberek, hogy hazájuktól távol próbáljanak meg boldogulni? 

"Szerinted Gurpreetnek igaza van?” - kérdezi Randeep barátjától, Avtartól – „Azt mondta, nem a munka miatt hagyjuk ott a hazánkat és jövünk ide. Hanem a szeretet miatt. A családunk szeretete miatt.” Válaszként Avtar fontos igazságot fogalmaz meg: „A népünket mindig ugyanaz hajtja, mi is azért jövünk ide. A kötelesség. Tesszük a kötelességünket.” Majd még hozzáteszi: „És úgy szar, ahogy van.” Hiszen mindaz, ami Angliában történik, azért és annak megfelelően történik, amit Indiából hoztak magukkal.

Sahota azoknak ad nevet, hangot és történetet, akiket a nyugati ember az utcán lehetőleg elkerül, és akikkel a hírekben csak statisztikai adatként vagy névtelen mellékszereplőként – „vendégmunkás”, „bevándorló”, „tolvaj”, vagy esetleg „áldozat” – találkozik.

India – a turizmus és a spirituális tanok jó marketingeseinek köszönhetően – még ma is misztikus mesék és gyönyörű paloták földjeként él sokak képzeletében, lakói pedig egyfajta magasabb bölcsesség jóságos birtokosaiként. Bizonyára létezik ez a fajta India is. De létezik sok másféle is – aki nem fél szembenézni a kevésbé romantikus valósággal, az bátran kísérje el Sahota karaktereit életük egy éve során. De vigyázat: könnyen lehet, hogy időközben a saját életét is átértékeli majd.

Szerző: Megyeri Léna