Hatalmas robbanás rázta meg a Belváros szívét alig pár lépésre a forgalmas Váci utcától. Fekete felhő és korom szállt fel, tüzek égtek a ripityára tört kirakatok és autóroncsok között, a túlélők jajveszékeltek. 1998. július 2-án az Aranykéz utcában merényletben ölték meg a 43 éves Boros József Károlyt és ügyvédjét – és velük együtt két civilt, akik rossz helyen voltak rossz időben. Az eset az egész országot megrendítette, bekerült a nemzetközi hírekbe, a lapok pedig “a félelem fővárosáról” írtak.
A célpont az alvilágban csak Óriás Tamásként ismert olajozó gengszter-vállalkozó volt, aki – miután megromlott a viszonya a többi “vállalkozóval” – beszélni kezdett róluk a rendőrségnek: feltárta, ki milyen viszonyban van a többiekkel, beszámolt bűntényekről, megnevezte a tudomása szerint korrupt rendőröket, és azt is elmondta, kik állnak a korábbi leszámolások mögött. Hiszen a kilencvenes évek közepétől szintet léptek az alvilági módszerek, a korábbi összeverések, fenyegetések helyét a politikába is bekúszó robbantások és nyílt utcai lövöldözések vették át – alig fél évvel korábban gyilkolták meg a médiamogul Fenyő Jánost fényes nappal, a Margit körút és a Margit utca kereszteződésében. Az Aranykéz utcai merénylet viszont a hazai közvéleményt azért is sokkolta, mert átlépett egy újabb határt:
immár nem volt szempont, hogy ártatlanok is áldozatul esnek, amikor leszámolnak egy spiclivel.
A rendőrség számára kezdettől fogva világos volt, hogy miért ölték meg Boros József Károlyt, ám a nyomozást végül 1999-ben felfüggesztették. A rendőrség sok részlettel tisztában volt az elkövetőkkel kapcsolatban, de még nem állt össze a kép, a jogerős ítéletre pedig 2017-ig várni kellett. A nyomozásnak és aztán a bírósági eljárásnak Portik Tamás 2012-es letartóztatása adott lendületet: a maffiózó elfogásából a rendőrség nagy presztízst csinált, szinte filmbe illő látványossággal csaptak le rá. Hamar meggyanúsították több alvilági gyilkossággal, majd a bíróság azt is kimondta, hogy az Aranykéz utcai robbantás elkövetőjét, a szlovák Josef Rohácot Portik bízta meg. Rohác életfogytiglanijával szemben Portik azért kapott csak 13 évet, mert azt nem tudták rábizonyítani, hogy tudott volna arról, Rohác milyen módszerrel akar végezni Borossal.
Portik Tamás bűnözői pályafutását most Dezső András oknyomozó újságíró helyezte fókuszba a Nagyfőnök – Portik Tamás és körének felemelkedése és bukása című új könyvében, amiben a magyar maffia történetét a nyolcvanas évektől a 2010-es évek elejéig mutatja be úgy, hogy érthetővé teszi azt a sűrű szövedéket is, amiben az elharapódzó bűnözés összefonódik a vadkapitalitalizmusban tobzódó, szinte a teljes magyarországi lakosságnak nagy csalódást okozó kilencvenes évek társadalmi, politikai és gazdasági valóságával.
“Különösen izgalmas, ám annál kaotikusabb periódusa volt ez a magyar közéletnek, és ne legyenek kétségeink: mindannak, ami a kilencvenes évek derekától végbement az évtized végéig, történelmi jelentősége van”
– írja Dezső az előszóban.
A Nagyfőnök nem portrékönyv Portik Tamásról, ezt Dezső kiemeli, ám ennek az időszaknak és a magyar alvilág működésének a megértéséhez azért kell éppen vele ilyen behatóan foglalkozni, mert a magyar kriminalisztikában nem sok bűnöző nevét hozták összefüggésbe annyi gyilkossággal és emberölési kísérlettel, mint Portikét. Csak néhány példa: ítélet még nincs, de hozzá kötik Fenyő János meggyilkolását, az viszont már jogerős, hogy ő adta ki az utasítást Prisztás József milliárdos uzsorás megölésére. Portik tehát igazi nagyvad, akinek a karrierje bőven a rendszerváltás előtt, kamaszként elindult az utcán egy kis haverjával, Fürgével, majd egyre ambiciózusabban kapaszkodott felfelé, kapcsolatba került az olajbűnözéssel, évekig sikeresen bujkált a rendőrség elől, mindeközben az átlagember számára szinte felfoghatatlan vagyont halmozott fel, könyvekből képezte magát a kultúráról és a maffiózó módszerekről is, majd végül ő sem tudta elkerülni a bukást, amikor a hozzá régóta közel állók árulták el. És ugyan ez a történet sokszor megidézi a nagy klasszikus maffiasztorik fordulatait és a legendás antagonisták fejlődési stációit, Dezső hangsúlyozza, hogy
“az alvilágnak tényleg nincs romantikája. Annál inkább van romlottsága, és a felemelkedést a legtöbb esetben a megérdemelt bukás követi.”
Ám Dezső jó történetmesélő: a Nagyfőnökön is érzékelhető a munkásságát jellemző dramaturgiaépítő rutin például abban, hogy Drobilich Gábor, az olajbáró vállalkozó-maffiózó 2020-as halálával indít, aki apafiguraként mentorálta Portikot, míg a “teremtményével” teljesen meg nem romlott a viszonya. Ezzel Dezső azonnal megteremti azt a belső feszültséget, amiből kibomolhat egy élet és mögötte egy ország meghatározó évtizede(i). A Nagyfőnök így olyan lendületes és szövevényes nonfiction “maffiaregény”, amit a magyar valóság írt.
Dezső András a Partizán vendége volt, ahol az újságírói módszereiről, a régi médiahekkjeiről és az új könyvéről is mesélt.
Az újságíró-író már több könyvben foglalkozott a hazai alvilággal: először a Maffiózók mackónadrágban érkezett, aztán a kokain útját itthon feltáró Magyar kóla (itt beleolvashatsz). Majd tett egy kitérőt a titkosszolgálatok világába is, a Fedősztori bemutatója a 2021. őszi Margón volt (beszámolónk itt, a beszélgetést itt meghallgathatod, a kötet a hét könyve is lett). Dezső tehát tulajdonképpen azt a munkát végzi el, amit a nápolyi maffia, a Camorra vagy a calabriai ’Ndrangheta kapcsán Roberto Saviano, annyi különbséggel, hogy nem beépülve vagy valós időben, hanem visszamenőleg igyekszik a lehető legalaposabban feltárni a hálózatot és az eseményeket, majd egyszerre aprólékosan és magával ragadó olvasmányossággal megragadni a teljes tablót. Emiatt aztán nem is szükséges az életét mentendő bujdokolnia a maffia elől, bár, ahogy azt a Partizánban elmondta, azért találkozik meredek helyzetekkel, például mint amikor a titkosszolgálat őt is megpróbálta beszervezni.
A könyv megírását persze ez alkalommal is megelőzte a sokéves kutatómunka, a dokumentumalapú forrásanyagok feldolgozása, illetve a korábbi könyvekhez képest nagyobb hangsúlyt kaptak a személyes háttérbeszélgetések is olyan emberekkel, akik ismerték Portikot: bűnözők, vállalkozók, volt rendőrök, titkosszolgák, átlagemberek (sokan név nélkül szólaltak meg). Dezső bevallott célja ugyanakkor nem valamiféle krimiszerű oknyomozás, hogy felfedjen olyan titkokat, amikre a rendőrség eddig nem volt képes, sokkal inkább az, hogy
árnyalataiban és részleteiben bemutassa a teljes rendszert,
amiben épp úgy helye van Portik mellett a hozzá lojális, régi és új embereinek (Fürge, Pucolós, Brazil, Vércse stb.), az ellenfeleinek és a vetélytársainak, a korrupt és a rá vadászó rendőröknek, mint a neki négy gyereket szülő, gyakorlatilag rabul ejtett élettársának és annak családjának, vagy a közéletből is ismert alakoknak. Mert hol a háttérben, hol az előtérben feltűnik meghatározó politikusok sora (Orbán, Kuncze, Szájer, Áder, Torgyán) és Dezső nemcsak ír a politikai robbantásokról, de fel is fedi a könyvben, hogy ki és egészen pontosan miért vitte oda a Kisgazda-székházhoz a bombát – ami végül nem robbant fel. De megjelenik a kötetben a Fenyő-gyilkosságban érintettséggel vádolt, 2012-ben a Magyar Érdemrend középkeresztjével kitüntetett egykori médiaszemélyiség, Gyárfás Tamás is. Hogy ez az ügy és általa a könyv mennyire bekúszik a jelenünkbe, jól illusztrálja, hogy ezekben a hetekben is zajlik Gyárfás pere a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatban a Fővárosi Törvényszéken, az ítélet pedig várhatóan novemberben születik meg.
A mackónadrágos maffiózók után a kokain magyar történetét írta meg új könyvében Dezső András ex-indexes, jelenleg hvg-s újságíró. A Magyar kóla emblematikus helyszíneit pár hete mutatta be egy városi sétán, most pedig Ács Dániellel, a 444 újságírójával beszélgettek a könyvről. Pontokba szedtük a legérdekesebb megállapításokat. Nyitókép: Valuska Gábor
Dezső megközelítése az ilyen konkrét aktualitásokon túl azért is erős, mert a könyvéből egyszerre rajzolódik ki egy olyan ember arcéle, aki gátlástalanul átgázolt bárkin és bármin, miközben az Idegen szavak szótárából igyekezett műveltséget felszedni magára, és bibliaként bújta Lee Wallek Maffiamenedzser című könyvét, valamint aki annyira elképesztően profin használta a dezinformációt a nyomai eltüntetésére, hogy emiatt máig nehéz rábizonyítani vagy felderíteni a hozzá köthető bűncselekményeket – és egyszerre tár fel társadalmi-gazdasági folyamatokat, amik élénk párbeszédbe keverednek a napjaink Magyarországának kríziseivel. Például azzal, hogyan járult hozzá a korábbi, hatóságilag fixált ár is az olajbűnözés kivirágzásához, vagy hogy Portik a hetvenes évek végén volt gyerek, amikorra évente (!) 10-14 ezer fiatal az általános iskola nyolc osztályát sem végezte el, a zömük szakképzetlen maradt, a szakemberek egy része pedig már akkor is tudta, milyen aggasztó következményei lesznek ennek a jövő társadalmában.
A rendszerváltással meggyengülő állam aztán valóságos paradicsomot jelentett azoknak, akik “az élet iskoláját” járták ki.
Portik karrierje (legjobb tudomásunk szerint) 2012-ben lezárult, azóta vádlottként és tanúként tűnik fel a bíróságon. Megkerülhetetlen alakja és arca egy kornak és egy attitűdnek, a Nagyfőnök így egyszerre szól a gengsztertörténetek rajongóihoz, valamint azokhoz, akik jobban meg akarják érteni a kilencvenes évek Magyarországát, és általa azt, miért élünk most abban, amiben.
