A Svéd Királyi Közszolgálati Televízió (SVT) félórás portréfilmet készített az irodalmi Nobel-díjas Krasznahorkai Lászlóról, amelyben többek között a Sátántangó karaktereiről, az író más regényeiről és Magyarország politikai helyzetéről is szó esett.
A film azzal kezdődik, hogy Krasznahorkai László könyveket visz ajándékba a szentendrei könyvtárba. Az életrajzi elemekkel tűzdelt beszélgetést a műsor készítői történelmi keretbe helyezik archív felvételekkel, többek között az 1956-os események bemutatásával. A Magyarországon forgatott filmben a narráció svéd nyelven történik, és nem készült angol felirat a szöveghez. Krasznahorkai azonban magyarul és néha angolul válaszol a kérdésekre, így a film svéd nyelvtudás nélkül is érthető.
Nem akart író lenni
Krasznahorkai kijelenti, hogy soha nem akart író lenni. „Sok minden akartam lenni, de író történetesen nem. Amikor megírtam a Sátántangót, akkor én nem egy írói pályát akartam elkezdeni. (...) Akartam írni egy könyvet mindazokról az impressziókról, amik értek odalent a társadalom alján”.
Felidézi, hogy Kafka és Dosztojevszkij hatása alatt kezdett az országon belül olyan helyeken munkát vállalni, ahol a legszegényebbek éltek: bányában, lótenyészetben, mezőgazdasági telepen.
„Egy kicsit mélylélektani esemény, amikor az ember egy egész világot kap, egy világnak az állapotát érzi meg, (...) ahol az események szinte az öröktől fogva kezdődő és az örökké való idő végéig tartanak.
A Sátántangó szereplői, ők már készen álltak arra, hogy valaki szavakat találjon a sorsukra”
– mondja.
Arról is mesélt, hogy amikor újra el kellett olvasnia a regényt, hogy forgatókönyvet írjon belőle, nem találta tökéletesnek. „Azért írtam meg a következő könyvet, hogy megpróbáljam kijavítani az előzőt. Jóvá tenni, és ez fontos, hogy jóvá tenni” – teszi hozzá.
A haza olyan, mint egy anya, aki iszik
Szó esett Orbán Viktor gratulációjáról és a hazai politikai helyzetről is. A kérdésre, hogy hogyan jellemezné a Magyarországgal való viszonyát, így válaszolt: „Nem az édesanyámról beszélek, csak előre bocsátom. Az anyám iszik, ilyenkor elveszti a szépségét. Az anyám, ha iszik, verekszik, megver minket és gyerekeket.
Az anyám nem főz, ha iszik, és az anyám folyamatosan leépül. Nekem kell főznöm a kishúgomra, és mégis szeretem. És a kérdés, hogy miért? A válasz, mert az anyám. Ennyit a hazáról.”
Valahonnan, nem valahová
Krasznahorkai harminc éves volt, amikor először nyugatra utazhatott: „Lényegében majdnem minden magára valamit adó, erkölcsi értelemben vett író antikommunista volt, tehát nem járt nekünk ilyenfajta engedély.
Elég volt egy jó mondat, és már te soha többé nem kaptál útlevelet.”
Azóta a világ számos országában töltött időt. „Amikor nagyon elviselhetetlennek érzem a tartózkodási helyemet, az életet – általában nem a saját életemet, hanem mások kínjait látva, vagy idiotizmusát tapasztalva – , akkor mindig elmegyek onnan. De az szinte tök mindegy, hogy hová.
Tehát mindig valahonnan megyek el. Nem valahová akarok elmenni.”
A magyar politikai helyzetről pedig úgy fogalmazott: „Ez az ország eljátszotta azt a lehetőséget 1990-től kezdve 2025-ig, hogy egy olyan országot tudjon fölépíteni, amelyben az emberek a körülményekhez képest viszonylag jól megvannak. Eljátszotta. És nem csak a politika, hanem az alattvalók is. Közösen játszottuk el a lehetőségét egy olyan országnak, amire megvolt az esélyünk 90-ben.”
A beszélgetésből kiderül az is, hogy:
- mi volt rá a legnyagobb hatással, amikor Berlinben járt;
- mindig van a könyvében egy személy, aki áldozati szerepben van;
- miért döntöttek úgy Tarr Bélával, hogy a kollaborációjuknak vége;
- milyen zenét kért a Nobel-díj átadójára.
Nyitókép: Wikipedia
