Megvan az idei Merítés-díj rövidlistája

Tizenegyedik alkalommal hozta nyilvánosságra a Merítés-díj a legjobb tíz prózakötet listáját. A közönségdíjra még lehet szavazni!

bzs | 2025. május 26. |

A Merítés-díjat független, a magyar irodalmat szerető olvasók alapították 2014-ben. Minden évben négy kategóriában ítélik oda: széppróza, líra, gyermek- és ifjúsági irodalom. A díjra az adott naptári évben megjelent első kiadású magyar művek esélyesek. Nevezési folyamat nincs, a zsűri maga választja ki a szavazásban részt vevő könyveket. A zsűri díja mellett közönségdíjat is odaítélnek a moly.hu felhasználóinak szavazatai alapján. 

2024-ből 163 kötet került a zsűri listájára. Megjegyzik, hogy ezúttal szokatlanul sok volt az 500 oldalnál hosszabb könyv, ilyen volt Darvasi László, Grecsó Krisztián, Kele Fodor Ákos, Kemény Lili, Láng Zsolt és Závada Pál munkája. A listán szerepel három korábbi győztes (Darvasi, Gerlóczy, Krasznahorkai), de három újonc is, köztük egy abszolút elsőkötetes szerző, Biró Zsombor Aurél is. A zsűri döntése alapján a széppróza tízes listán az alábbi könyvek szerepelnek:

A széppróza tízes lista

  • Biró Zsombor Aurél: Visszatérő álmom, hogy apám vállán ébredek (Kalligram) (a szerzővel készült interjúnkat itt találod, a kötet az év végi listánkra is felkerült.)
  • Darvasi László: Neandervölgyiek (Magvető) (a szerzővel beszélgettünk podcastunkban, a hét könyvében írtunk róla kritikát, felkerült az év végi listánkra, itt pedig bele is tudsz olvasni.)
  • Gerlóczy Márton: Az út (Scolar) (a könyv felkerült a tavalyi listánkra, a szerző podcastunkban és a Margó fesztiválon is beszélt a Fikció széria 3. kötetéről)
  • Kele Fodor Ákos: Honti hantok (Tea) (A kötetbe itt olvashatsz bele, a könyv elnyerte a Magyar Könyvtervezés díjat)
  • Kemény Lili: Nem (su\cure-sale) ( Ez a könyv tavaly megnyerte a Margó-díjat, a szerzővel itt beszélgettünk, itt olvashatod kritikánkat. Fel került az év végi listánkra, a 30 letehetetlen könyv közé és az autofikciós kötetek közé is.) 
  • Krasznahorkai László: Zsömle odavan (Magvető) (A regényről itt olvashatod kritikánkat, itt pedig meghallgathatod podcastunkat)
  • Láng Zsolt: Az emberek meséje (Jelenkor) (A szerzővel készül interjúnkat itt olvashatod, év végi listánkon és a 30 letehetetlen könyv között is ott volt)
  • Szöllősi Mátyás: Fóbia (Helikon) (Olvass bele a könyvbe)
  • Szvoren Edina: Kérődző Kronosz (Magvető) (Itt olvashatsz bele a könyvbe, itt pedig a könyvbemutatóról olvashatsz)
  • Zoltán Gábor: Ólomszív (Kalligram) (Itt olvashatod a kritikánkat, itt pedig a könyv részletét, év végi listánkon is megtalálod.)

A közönségdíjra a moly.hu aktív felhasználói ide kattintva szavazhatnak. A díjazottak nevét augusztus 28-án hirdetik ki.

A széppróza kategória korábbi nyertesei:

A zsűri díja

  • 2015: Závada Pál: Természetes fény
  • 2016: Darvasi László: Isten. Haza. Csal.
  • 2017: Krasznahorkai László: Báró Wenckheim hazatér
  • 2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
  • 2019: Garaczi László: Hasítás
  • 2020: Bodor Ádám: Sehol
  • 2021: Tompa Andrea: Haza
  • 2022: Danyi Zoltán: A rózsákról
  • 2023: Nádas Péter: Rémtörténetek
  • 2024: Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Közönségdíj

  • 2015: Dragomán György: Máglya
  • 2016: Bartis Attila: A vége
  • 2017: Grecsó Krisztián: Jelmezbál
  • 2018: Vida Gábor: Egy dadogás története
  • 2019: Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
  • 2020: Moesko Péter: Megyünk haza
  • 2021: Nádasdy Ádám: A szakállas Neptun
  • 2022: Gerlóczy Márton: A katlan
  • 2023: Tóth Krisztina: A majom szeme
  • 2024: Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Tompa Andrea regénye két Merítés-díjat is kapott

Kihirdették a Merítés-díj széppróza kategóriájának 2024-es győzteseit, a zsűri és a közönség szerint is Tompa Andrea írta a tavalyi év legjobb magyar regényét. 

...

Vida Gábor regényét választotta az évtized könyvének a Merítés-díj zsűrije

A Merítés-díj szépprózával foglalkozó zsűrije meghozta a döntését, hogy melyik könyv volt az elmúlt évtized legjobb kortárs magyar szépirodalmi prózakötete, és kiderült az is, melyik kötet lett a győztes a közönség szavazatai alapján.

...

Az évtized könyvét keresi a Merítés-díj

A Merítés-díj szépprózával foglalkozó zsűrije keresi az elmúlt évtized legjobb kortárs magyar szépirodalmi prózakötetét!

Listák&könyvek
...

A szörny örökre velünk marad: 5 könyv, ami újraírta Frankenstein történetét

...

7 szenvedélyes hokis románc a Heated Rivalry rajongóinak

...

5 rémisztő disztópia – Mi jöhet még a politikai botrányok és az AI korában?

Olvass!
...

Egy titkos kísérlet, ami felfedi a világ rejtett szörnyűségeit - Olvass bele Laird Barron kozmikus horrorjába

A felszín alatt olyan dolgok rejtőznek, amit emberi ésszel felfogni nem lehet. Olvass bele!

...

Aki veszít, annak volt mit elveszítenie – Méhes Károly új verseskötete az elmúlással vet számot

Kezdő vak az emberi élet végességével való számvetést viszgálja egy kifinomult és játékos költői nyelven. Olvass bele!

...

Hogyan bukott el, majd támadt fel a világ egyik legnagyobb zenekara? – Az Oasis története

Egy egész korszak hangzását határozta meg az Oasis, akik jelenleg reneszánuszkat élik. Olvass bele!

Bodor Ádám 90 éves – „Elképesztően kíváncsi utazó”

Bodor Ádám 90 éves – „Elképesztően kíváncsi utazó”

A Kossuth-díjas író 90. születésnapja alkalmából Szegő Jánost és Kiss Tibor Noét kérdeztük az életműről.

Szerzőink

Könyves Magazin
Könyves Magazin

Simon Márton és Tóth Réka Ágnes: Egy vers a lányunknak

Szabolcsi Alexander
Szabolcsi Alexander

Peer Krisztián: Nyomaszt a kérdés, hogy mennyi lehet még hátra