![„Anya egy szörnyeteg volt, de az én szörnyetegem” [A nő hétszer]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/4/46655/fe_580_320_a_no_hetszer_winterson_2.png "winterson")
A hatvanas években Nagy-Britannia volt popkulturálisan a világ közepe. Ez volt a Swinging Sixties időszaka, amikor berobbant a Beatles és a Rolling Stones, a lányok Twiggyre akartak hasonlítani és Sassoon-fizurára vágytak, Mary Quant miniszoknyát adott a nőkre, Sean Connery meg eljátszotta az első James Bondot. Ezt a pezsgést majd csak a kilencvenes években tudja megismételni az ország, amikor a Cool Britain időszakában megint a britek diktálják a világnak a popkulturális ütemet.
A Nem a narancs az egyetlen gyümölcs (olvass bele!) a hatvanas, majd kora hetvenes években játszódó észak-angliai világától viszont mindez nagyon távol áll, akár egy másik bolygón is történhetne. A részben önéletrajzi elemekből szőtt történet főszereplője a fiatal Jeanette, akit csecsemőként egy pünkösdista pár fogadott örökbe. Az apa figurája ugyanakkor végig a háttérbe szorul, és a kulcskarakter az itthon 2013-ban megjelent Miért lennél boldog, ha lehetsz normális? című regényéhez hasonlóan (kritikánk) itt is a bigottan vallásos anya: „Furcsán viszonyult a fogantatáshoz; nem mintha nem lett volna képes rá, inkább kedve nem volt hozzá. Nagyon rossz néven vette, hogy Szűz Mária megelőzte.”
Az anya a leendő harcostársat és nem a gyereket látja a fiatal Jeanette-ben, akit misszionáriusnak szán. Szeretete feltélekhez kötött, hangulatingadozásai brutálisak. A ténnyel, hogy a lánya egy másik lányba szeret bele, nem tud mit kezdeni, sőt egyenesen árulásnak tartja. Az árulás amúgy is a regény egyik kulcsmotívuma, hiszen Jeanette-et, akit harminchat órás bezárással, ördögűzéssel, megvetéssel, kiközösítéssel igyekeznek az általuk vélt helyes útra visszatéríteni, szinte mindenki cserbenhagyja. Elárulja a saját anyja, a vallási közössége, és még az első szerelme is, Melanie, aki az egyházvezetés nyomására rögtön megtagadja.
A legnagyobb árulás mégis az anyáé,
aki kisajátítja magának a lányát, de valójában nem szereti. Bár életét a vallásnak szenteli, a szívében nincs megbocsátás, se könyörület. A botrány kipattanásakor átkutatja a lánya szobáját, és elégeti minden bizalmas írását: „Még mindig Királynőnek hitte magát, de már nem Fehér Királynő, nem az én királynőm volt többé.” Winterson sok évvel később ebben a videóban visszalátogatott gyerekkora színhelyére, és akkor mondta a cikk címében is megidézett mondatot a saját szörnyetegről. Az ellentmondást pedig rögtön fel is oldotta: bármilyen is volt a Winterson családban felnőni, mindent összevetve mégis csak jobb volt, mint a gyerekotthonban.
Amikor a világ bizonytalan, akkor az embernek magának és magában kell megteremtenie a biztonságosnak tartott helyet.
Wintersonnak a könyvek jelentették ezt a menedéket.
Szüksége is volt rá, miután tizenhat évesen az anyja ajtót mutatott neki, és onnantól kezdve magát tartotta el. Az író a kötet előszavában írja, hogy élete során mindenkinek döntenie kell: marad-e a megszokott, készen kapott, korlátozó világa keretei között, vagy „megkeresi saját, addig ismeretlen és bizonytalan helyét a világban.” A Nem a narancs az egyetlen gyümölcs ennek az útkeresésnek egyszerre szívszorító és emlékezetes krónikája.
A British Council, a KultúrFlipper és az ISON közös sorozata a budapesti Brit Nagykövetség és a Könyves Magazin támogatásával valósul meg.
