Mint azt mi is megírtuk, Demeter a Telexnek azt mondta, ha rajta állna, a magyar irodalom 80%-át valószínűleg kukázná, mert szerinte nem jó, emellett “szarnak” nevezte Parti Nagy Lajos utóbbi időben létrehozott munkáit is. Mindez nagy port kavart, kortárs írók sora tiltakozott ellene, mondván, nem irányíthatja a magyar kultúrát, aki vállaltan lenézi azt, a Freeszfe Parti Nagy versekkel mondott köszönetet az író műveiért. Demeter kijelentéseit fideszes politikusok is kritizálták, Szécsi Noémi pedig a Magyar Hangnak adott interjúban fejtette ki, hogy “egy figyelemre áhítozó, kamaszfiú szellemi érettségével rendelkező férfi megnyilvánulásai ezek, akiben kellemes borzongást kelt, ha ő lehet az érdeklődés központjában, még ha az negatív is.”
Bár a Válasz Online azzal vezeti fel Demeter Szilárd cikkét, hogy a főigazgató elhatárolódik önmagától, a szöveg azért ennél árnyaltabb. Mindjárt az elején Demeter megjegyzi, hogy a nyilvános gyalázgatások ellenére bizalmasan egyetértő véleményekkel találkozott. Ezzel együtt Demeter arról ír, hogy
ki akarja mozdítani az alapvető kérdést az aktuálpolitikai kontextusból.
Demeter ismét megerősíti, hogy a 80-20 százalékos arány a szakma “ökölszabálya”, hogy “hosszútávfutásra” kell berendezkedni, és későbbi korok döntik el, mit tekint értéknek a most létrehozott művekből.
Viszont Demeter állítása szerint azért volt érdemes az ebédlőasztal mellett témává tenni a kortárs irodalmat, mert létezik és az a célja, hogy száz év múlva is létezzen.
Ez szerinte két fő “vektor” szerint szerveződik: a külföldi megmutatkozás, a másik az anyanyelvi olvasó megszólítása.
Előbbihez adalék, hogy éppen a héten indult el Jászberényi Sándor főszerkesztésével a The Continental Literary Magazine nevű új irodalmi magazin, aminek célja, hogy negyedévente megjelenve a magyar, illetve a közép-európai irodalom exportálja az Egyesült Államokba.
The Continental Literary Magazine néven indított új irodalmi magazint a Petőfi Kulturális Ügynökség. A negyedévente jelentkező lap elsődleges célja a magyar, illetve a közép-európai irodalom exportja az Egyesült Államokba. 
Demeter szerint a magyar olvasó megszólítása nehezebb ügy: nemcsak a magyar olvasók fogynak, hanem - és itt névtelenül idéz egy magyar professzort, hogy "nehogy megegyék az övéi" -: “a kortárs magyar líra kilencven százaléka értéktelen, nincs nyelve, gondolatszegény.
Hozzátenném: nem rólunk szól, hanem a költőről, még pontosabban arról, hogy ő költő.
Prózában sem állunk sokkal jobban, bár a zsánerműfajok (krimi, youngadult, fantasy stb.) széles olvasótáborral rendelkeznek. És aki egy Kondor Vilmos-krimit elolvas, vagy falja Leiner Laura könyveit, az csak egy lépésre áll a kortárs magyar szépírótól. Ezt a lépést meggyőződésem szerint a szépírónak kell megtennie.”
Ezen a ponton felsorolja, hogy mit tesz a Petőfi Kulturális Ügynökség, hogy segítsék megtenni ezt a lépést.
“Mindezt azért csináljuk, mert a magyar irodalom a szívügyünk. Szoktam idézni az egyik magyar filozófust: ma Magyarországon többen tanítanak magyar irodalmat, mint ahányan egyáltalán olvasnak filozófiát. A magyar kultúra irodalomcentrikus, nagyobb súllyal esnek latba egy író szavai, mint egy szobrászé, vagy egy péké. Ez többletfelelősséget jelent. Tudta ezt Kazinczytól Arany Jánoson át Csoóri Sándorig és Kányádi Sándorig minden irodalmi nagyságunk. Nem vagyok biztos benne, hogy igazam van, de azért hiszek abban, hogy a megfejtés nem olyan bonyolult: ne azért írjunk, mert írók vagyunk (szeretnénk lenni), hanem azért, mert vannak történeteink. És ha saját történeteinket írjuk meg, akkor nem csak hogy megtartjuk az olvasókat, hanem újakat is szerzünk. Mert a mi történeteinket csak mi tudjuk megírni. Senki más nem fogja elmesélni helyettünk. Ezért van szükségünk kortárs magyar írókra.
Van, kell, hogy legyen az irodalmon túlmutató feladatuk.”
A cikk utóiratban Demeter leírja, hogy szerkesztői kérdésre elhatárolódik önmagától: “Már a kezdet kezdetén beláttam, hogy az én ízlésítéletem nem befolyásolhatja azt, hogy a kortárs magyar irodalom és könyvkultúra terén kik részesüljenek támogatásban.”
Végül a következővel zárja:
“A véleményem egy a sok közül, nem is biztos, hogy a legmegalapozottabb, leginkább az olvasó morgolódik bennem. És ez a fontos: olvasóként hiányérzetem van. Szeretném szeretni, mit szeretni, szeretnék rajongani a kortárs magyar irodalomért, de nem tudok. Halott fehér emberek társaságában morgok, mert mégiscsak a saját kortársaink vagyunk.”
