A nevünket egy életen át hordozzuk magunkkal, identitásunk alapját adja, azonosulunk vele vagy gyűlöljük, úgy, hogy közben semmilyen befolyásunk nincs arra, hogy a szüleink milyen nevet választanak nekünk. Florence Knapp első regényének kiindulópontja a névválasztás körül forog. Három különböző életutat képzel el egy fiúnak az alapján, hogy az édesanyja, Cora hogyan nevezi őt el. Ám a Nevek (olvass bele itt) ennél jóval távolabb megy, és olvasás közben rájövünk, hogy a szerző valójában teljesen más téteket mozgat: a névválasztás mindössze annak jelképe, hogy Cora szembe mer-e szállni a bántalmazó férje akaratával.
A történet onnan indul, hogy az anyának, Corának nemrég megszületett a második gyereke, és elindul bejegyeztetni a fiú nevét. Ezen a ponton a regény háromfelé ágazik, jelezve, hogy mindhárom sors ugyanolyan lehetséges. 35 évet ölel fel a történet, a fejezetek között hét év telik el, és kiderül, mi történik a családdal, ha a gyereket Bearnek, Juliannak vagy Gordonnak hívják. Cora férje, Gordon azt szeretné, ha a fiú az ő nevét viselné, hiszen az generációkon át öröklődött a családban. A Bear-t a fiú nővére, Maia választja, Julian pedig az anya, Cora döntése.
Három név, három sors
Bear idővonala mintha fellélegzést nyújtana. Egy ponton azt olvassuk, Cora „megint csak arra gondol, milyen jó most az élet”, és ez az érzés szinte visszhangként kíséri végig ezt a történetszálat.
Bear életében van valami állandó könnyedség, játékosság, pusztán a név hallatán az emberek arca felderül.
Természetesen nem ennyire pozitív itt sem minden: az apa bűneivel, rémisztő örökségével a gyerekeknek itt is le kell számolniuk. Egészen megrázó olvasni, Maia hogyan tanulja meg még kislányként azt a fajta óvatosságot az apával szemben, ami elengedhetetlen a túléléshez: megérti, mit mikor és mennyit kell mondania ahhoz, hogy fékezze a Gordonban tomboló dühöt.
A Julian nevet Cora szeretné a fiának, és a döntés, hogy a saját útját járja, némi magabiztosságot ad neki. A tragikus sorsfordító események azonban ebben az idősíkban is bekövetkeznek. Knapp nagyon pontosan ábrázolja, hogyan épül be a mindennapokba a félelem, és hogyan próbálnak a családon belüli bántalmazás áldozatai erőt venni magukon a változtatáshoz:
„(…) közben azt bizonygatja magának, hogy ez az utolsó alkalom. Hogy soha többé nem fog úgy ülni, hogy az általa készített vacsora csöpög lefelé az arcán. Hogy soha többé nem fogja végignézni, ahogy a lánya megpróbálja megbékíteni ezt az embert.”
A harmadik életút sem sokkal reménytelibb: itt Cora aláveti magát a férje akaratának, Gordonnak nevezi a fiát.
Idővel ez azt is jelenti, hogy egyre inkább a férfi szemszögéből néz magára, ugyanazokat mantrázza, amiket Gordontól hall állandóan: szánalmasnak és gyengének látja magát. Ennek a történetszálnak a központi kérdése, hogy pusztán a név miatt vajon a fiú is ugyanolyan elnyomó, agresszív és toxikus lesz-e, mint az apja. Nagyon fontos adalék ugyanis az apa karakterábrázolásában, hogy Florence Knapp azt a fajta bántalmazó férjet mutatja meg, akit a külvilág tisztel, megbecsül, csodál - Gordon rajongott orvos -, a ház falai között viszont terrort teremt maga körül.
A legkegyetlenebb brutalitás ugyanis a legtöbbször nem mások előtt történik.
Vajon csapdahelyzetet teremt-e a fiú számára a Gordon név?
„Cora azon tűnődik, vajon mit gondol róla Maia azok után, hogy beleegyezett, zsarnok férfiak generációihoz kötődő nevet ad az öccsének”
– olvashatjuk egy ponton.
Feldolgozni azt, ami jutott nekünk
Florence Knapp regénye viszont nem a név hatalmáról szól, hanem arról, hogy egy aprónak tűnő döntés, a saját sorsunk kézbevétele vagy a más akaratának való folyamatos alárendelés milyen események sorozatát indítja el. Érzékeny és megrázó vizsgálata annak, hogy hogyan lehet feldolgozni, ha a gyerekkorunkat egy bántalmazó, agresszív apa tartotta rettegésben.
Milyen lesz Maia és a testvére más felnőtt férfiakhoz való viszonya? Megértik-e, hogy nem minden apa olyan, mint az övék? És hogyan tekintenek az édesanyjukra annak függvényében, ha kimenekült a helyzetből, ha nem tudott változtatni vagy ha szembeszállt Gordon akaratával?
A Nevek sodró erejű, de nem könnyű olvasmány, a családon belüli erőszakra vonatkozó részeket azoknak sem egyszerű olvasni, akik nem éltek át hasonlót. De fontos, hogy a regény semmiképp sem a sokkhatásra vagy a megrázkódtatásra akar építeni, hanem lassú, sűrű feszültség kíséri végig a könyvet.
Nem véletlen tehát, hogy az angolszász sajtóban az év egyik legerősebb debütregényeként emlegetik.
A legfontosabb kérdés pedig az lesz, hogy van-e elegendő erőnk ahhoz, hogy ne a körülmények, hanem mi magunk írjuk a sorsunkat.
Nyitókép forrása: Florence Knapp szerzői oldala - florenceknapp.co
