Heves reakciókat váltott ki Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának telexes interjúja, amelyben egyebek között arról beszélt, hogy kikukázná a magyar irodalom 80 százalékát. Az írók és politikusok reagálása után Demeter Szilárd vitairattal jelentkezett a Mandineren, amelyben arról ír, hogy a lengyelek és a románok elvégezték a maguk irodalmi revízióját („Át tudták lépni a nyugati árnyékot”), ellenben a kortárs magyar irodalom jelentős része mintha-irodalom:
„Mi még mindig csak eljátsszuk az írót. A nagybetűs szakma veregeti egymás vállát, díjazzák egymást, és
önnön fontosságuktól eltelve nagyívben tesznek az olvasóra.”
Demeter Szilárd felsorolta, hogy az alkotói feltételek jobbítása érdekében ösztöndíjakat, folyóirat-támogatások biztosítanak, segítik a hangoskönyvkiadást, bővítik a Digitális Irodalmi Akadémiát, fejlesztik a Magyar Elektronikus Könyvtárat, és a maga részéről mindezt úgy menedzseli, hogy a személyes ízlésvilágát zárójelbe teszi. „Teljesen érdektelen, hogy ki melyik pártra szavaz, ha jó műveket tesz le az asztalra” – írja, leszögezve azt is, hogy ezek a támogatások nem alanyi jogon járnak. Demeter szerint a szakmából mára eltűnt az igényesség, a teljesítmény helyett ma már a státus számít, és a kulturális elit képmutató.
A PIM-főigazgató szerint a kultúrbékének vége van („nem mi vetettünk véget neki”), és éppen zárójelezik a nyugati kultúrát, „a jóemberkedő értelmiség meg annak hajol alá, hogy mindent bűnösnek nyilvánítanak, amit fehér bőrű ember alkotott”. Szerinte az irodalmi Nobel-díjaknak (a díjazottak személyén keresztül kinyilvánított) üzenetei alapján is azt lehet valószínűsíteni, hogy világirodalmi szinten sem a teljesítményt értékelik, hanem azzal van elfoglalva a kulturális elit, hogy vélt vagy valós sérelmeket kompenzáljon.
Demeter szerint nem kell áttérnünk „az új hitre”, és nem kell úgy táncolnunk, ahogyan fütyül „az egyre őrültebb nyugati szél”, viszont a saját tánchoz saját dal szükségeltetik. „Ebben segíthet az irodalom. Mert kevés olyan irodalom van, mondta Illyés, aminek van önmagán túlmutató feladata, de a magyar irodalom ilyen”. Szerinte azért kell ezt felvállalni, mert különben száz év múlva nem lesz magyar irodalom.
