Vámos Miklós bejelentette, mikorra készülhet el az Esterházy-villa

Hosszas felújítás és széleskörű összefogás után végre elkészülhet Esterházy Péter Emőd utcai lakása. Vámos Miklós egy Facebook-posztban írt a tudnivalókról.

sza | 2025. december 01. |

December 12-ére elkészülhet Esterházy Péter korábban eladásra szánt Emőd utcai lakóháza, január 22-én pedig ünnepi megnyitóval várják majd a projekt támogatóit, számolt be róla Vámos Miklós, a ház felújításáért felelős alapítvány egyik elnöke. Legutóbb augusztusban írtunk a házról, amikor a tető felújítása zajlott, az eredeti tervek szerint most őszre készült volna el.

A ház 1957 és 2024 között állt az Esterházy-család tulajdonában, az író is itt töltötte életének jelentős részét, számos fontos könyve is itt született. A családi otthon 2024 elején váratlanul felkerült egy ingatlanokkal foglalkozó portálra, de hamarosan egy összefogás segítségével nem került idegen kézbe. Vámos Miklós, Dragomán György és Daniel Kehlmann a ház fenntartása érdekében létrehozták a Magyar Irodalom Barátainak Alkotóháza nevű alapítványt.

Június 6-án egy nyílt nap keretében mutatták be a terveket, erről mi is tudósítottunk. A ház ekkor még több helyen is romos állapotban volt, viszont rengeteg támogatást kap a projekt azóta is.

Vámos Miklós friss bejegyzése szerint hamarosan, azaz december 12-én véget érhet a felújítás, amit január 22-én egy ünnepélyes megnyitó követ majd.

Utóbbira minden támogatót, hozzájárulót szívesen várnak. Aznap az alapítvány egy kuratóriumi ülést is tart, így a ház jövőjének részletei is kiderülhetnek.

Arról egyelőre nincs hír, hogy a decemberi vagy a januári esemény nyitott lesz-e az érdeklődők számára.

Esterházy Péter idén töltötte volna be a 75. életévét, a munkásságáról egy részletes portréban emlékeztünk meg, illetve az emlékére nyílt kiállításról is beszámoltunk.

Fotó: Facebook / Vámos Miklós

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Esterházy robotként éled újra és az Al néz szembe a színpadon

Felújított változatban tér vissza a 33 változat Haydn-koponyára című darab.

...

Egyre közelebb a cél: kívül-belül megnéztük Esterházy Péter egykori otthonát

Megdöbbentő élmény Esterházy egykori otthonában állni, főleg egy olyan átfogó kiállítás részeként, mint a Nyitott ház. Hogyan lakott itt Esterházy és a családja? Milyen jövő vár a házra? Mutatjuk.

...

Esterházy Péterrel készült interjú került elő Berlinben: szabadon csapongó beszélgetés Kertész Imréről, Márai Sándorról és a városról

A berlini Collegium Hungaricumban megtaláltak egy eddig nem ismert Esterházy-interjút, amelyben az író Berlinről, Kertész Imréről és Márai Sándorról is beszél.

Hírek
...

Biztos, hogy a férjednek és a gyerekeidnek szentelnéd minden idődet? – Jön a megosztó Yesteryear magyarul

...

Knausgård újabb lebilincselő történettel folytatja a Hajnalcsillag-sorozatot – ez az Arendal

...

Élő számítógépekkel folytatódik Markovics Botond sci-fi sorozata

...

A szökött rabszolga szívszorító története, aki Toni Morrison főhősét ihlette

...

Új kiadásban jelenik meg a Nobel-díjas portugál író regénye

...

Colm Tóibín új regénye Thomas Mann életét dolgozza fel

Kiemeltek
...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Traumák, amiket nem hallgattak meg, és történetek, amiket a nyelv nem tud visszaadni.

...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

...

Lehet-e izgalmas egy hagyatékfelszámolás? – Ragnar Helgi Ólafsson: Apám könyvtára 

Megmenthető-e a feledéstől mindaz, ami számunkra értékes akkor, ha írunk róla?

A hét könyve
Kritika
Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?
Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Hogyan készült Esterházy Péter legendás Ottlik-másolata?

Esterházy Péter 1982-ben egy papírra lemásolta Ottlik Géza kultikus regényét.