Parti Nagy-versekkel mond köszönetet a Freeszfe

ro | 2021. november 17. |

A Freeszfe közössége videóval mond köszönetet, egyúttal köszönti Parti Nagy Lajos művészetét. A Csuklógyakorlat című kötetből a (mák), a (ponty) és a (zselé) című verseket a Freeszfe hallgatói, oktatói és munkatársai mondják el:

A videót azután készítették el, hogy Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója nagy port kavart nyilatkozatában (melyben egyebek között azt mondta, hogy a kortárs magyar irodalom 80 százalékát kikukázná) külön nevesítette Parti Nagy Lajost,és úgy fogalmazott, hogy „az utóbbi években az ő tehetségéhez és irodalmi nagyságához képest szarokat ad ki, mint szépirodalmi mű”. Parti Nagy neve előkerült a Blikknek adott interjújában is, amikor azt mondta, hogy „Parti Nagy eddig 90 millió forint támogatást kapott tőlünk, joggal elvárható, hogy minőségi irodalmat alkosson”.

A költővel később rengegen szolidaritást vállaltak, a közösségi médiában az elmúlt napokban sokan osztottak meg Parti Nagy-verseket. Múlt heti Versterápia rovatunkban mi a Csigabú című versét ajánlottuk:

Versterápia: „egy formátlan szomorúságon/ cseppet sem segít a valóság”
Versterápia: „egy formátlan szomorúságon/ cseppet sem segít a valóság”

A mai Versterápiában Parti Nagy Lajos Csigabú című versét ajánljuk.

 

Tovább olvasok

Olvass minket e-mailben is!

  • Könyves hetilap a postaládádban
  • Kézzel válogatott tartalmak
  • A legérdekesebb, legfontosabb könyves anyagok egy helyen
  • Nem spammelünk, heti 1-2 levelet küldünk.

Könyves Magazin Hírlevél

Kapcsolódó cikkek
...

Versterápia: „egy formátlan szomorúságon/ cseppet sem segít a valóság”

A mai Versterápiában Parti Nagy Lajos Csigabú című versét ajánljuk.

 

...

Demeter Szilárd: A támogatás ellenére nem jó irányba mennek a dolgok

Hamarosan lejár a Térey-ösztöndíjasok támogatása, Demeter Szilárd viszont egy friss nyilatkozata szerint nem elégedett.

...

"Nem irányíthatja a magyar kultúrát, aki vállaltan lenézi azt" - reakciók Demeter Szilárd kijelentéseire

Számos kortárs író, köztük Péterfy Gergely, Závada Péter, Závada Pál és Erdős Virág is tiltakozását fejezte ki Demeter Szilárd kijelentései ellen, miután a Petőfi Irodalmi Múzeum igazgazója azt nyilatkozta egy interjúban, hogy a magyar irodalom 80%-át kukázná.

Kiemeltek
...

Elmesélni azt, amire nincsenek szavak – Miért a világirodalom egyik legfontosabb könyve A Kedves?

Traumák, amiket nem hallgattak meg, és történetek, amiket a nyelv nem tud visszaadni.

...

„Ez mesélés, nem kell eljátszani a karaktereket” – Galambos Péter a hangoskönyvek készítéséről

Galambos Péter színművész mesél az otthoni stúdiómunkáról és a kihívásokról.

...

Ez a könyv megjósolta, hogy mit okoznak a hőhullámok

A Magyarországot sújtó hőség miatt egyre többször jut eszünkbe Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regénye.

SZÓRAKOZÁS
...

A Verity hátborzongató szerelmi történetet ígér – előzetes!

Sose volt még ennyire ijesztő egy szerelmi háromszög.

...

Netflix-sorozat lesz Dan Brown új regényéből – ő az új Robert Langdon

Nem Tom Hanks szerepel az új adaptációban. Mutatjuk, mit lehet tudni az új Dan Brown-adaptációról!

...

Sauron elszabadul: Nézd meg A hatalom gyűrűi 3. évadának teaserét!

Sauron az Egy Gyűrűn dolgozik, és a teljes győzelemre készül.