Idén már negyedik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard – Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra 63 pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. Az ösztöndíj 2024-as két nyertesének neve a Tavaszi Margón derül majd ki.
A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et – ezúttal Horváth Imre Olivér mesél az alkotófolyamatról, az első kötet utáni depresszióról és arról, hogyan válik az együttélés egy idő után formálissá.
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
mennyire kevés embert érdekel egy névtelen elsőkötetes szerző könyve.
2017 májusában voltunk a párommal hétévesek, és írni akartam erre az alkalomra egy szép verset. Ez kihívásnak bizonyult, mert előtte elsősorban erős és közölhető verseket próbáltam írni. Rájöttem, mennyire hiányos az eszköztáram. Egy házibuliban levettem egy könyvet a polcról: a Cini-cini muzsika című, óvodásoknak szóló gyűjtemény kissé viseltes példánya volt. Nagy élmény volt újraolvasni, ezután még sok más gyerekverset olvastam, és elkezdtem fejleszteni a formatudásomat. Rengeteg rossz verset írtam, de sokat tanultam belőle. Azt hiszem, most már tudok szépet is írni.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Az első könyvben maszkokat használtam, még a személyesebb hangú verseket is igyekeztem drámai monológként pozícionálni. Az új kéziratomban többet írok a viselt dolgaimról, de nem szeretnék vallomásos lírát csinálni. Valamennyit meg szeretnék őrizni az angolos anonimitásomból. Az anglicizmusokat, a passzív szerkezetek halmozását viszont már kerülöm. Nem tudom, hogy másként áll-e egy író a második könyvéhez, de én biztosan másképp állok hozzá:
magammal szemben nagyobb, minden más szereplővel szemben kevesebb elvárással.
Ez egy érzelmes hangú verseskötet egy tartós kapcsolatról, háziasságról, arról, ahogy együtt élünk. Szerelmesnek lenni valamilyen társadalmi szerepet is jelent, egy párnak jogai meg vásárlóereje is van, de még lakáshitele is lehet. Két ember együttélése egy idő után formálissá válik – ezt tükrözik a kötöttebb formájú szövegek. A nyilvánossághoz is köze van a szerelemnek, még akkor is, ha az ember nem ír. Ezzel összefüggésben közérzetiséggel-közélettel is foglalkozik a versek egy része. Igyekeztem magabiztosan leírni, hogy mit akarok, és hogy hol tartok a projekttel, beleértve a kihívásokat is.
Volt-e olyan első könyv más szerzőtől, amit nagyon szerettél? Ha igen, miért?
A kedvenc elsőkötetem sokáig Thom Gunn anglo-amerikai költő Fighting Terms című könyve volt, 1954-ből. Persze ekkor még angol volt, nem anglo-amerikai. Annak ellenére alapozta meg Gunn hírnevét, hogy a megjelenés után a költő Amerikába emigrált. Huszonhárom pattogós, szilaj hangú, macsó vers volt benne, főleg szerepversek. Valahol a háborús-politikai és a szerelmes vers között mozgott az egész: kémek, katonák, száműzött uralkodók a szeretők. Ma már jobban szeretem Gunn érettebb, gyengédebb verseit, de azért eléggé lehengerelt. Nemrég olvastam Bari Károly debütkötetét (Holtak arca fölé, 1970), bizonyára hamarabb kellett volna. Szenvedélyes, zsigeri, kifejezetten tetszett.
Volt-e olyan szerző, akinek elsőre nem tetszett egy könyve, de adtál neki egy második esélyt, és akkor működött?
Sok ilyen van. Talán minden könyvben van valami irritáló, valami, ami taszít. De ha jó a könyv, akkor mégis behúz. Idővel sok mindenről megváltozik a véleményem. Hallgatóként ki nem állhattam Conradtól A sötétség mélyént, de aztán, amikor tanítottam, megtanultam értékelni.
Nem a konzisztenciát szeretem, hanem a jó szövegeket.