Kustos Júlia: Sokáig szkeptikusan figyeltem az első kötet utáni nagy tudatosságot [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - a korábbi interjúkat itt találod: Mohácsi Balázs, Borda Réka, Böszörményi Márton, Zilahi Anna, Kerber Balázs, Seres Lili Hanna, Kovács Bálint. 

Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?

Sem a megjelenést megelőző, sem az azt követő időszak nem volt nehéz. Izgalmas, fárasztó, néha bizonytalansággal teli? Igen, igen és igen. Közhely, de nagyon sokat tanultam a folyamatban magamról, a félelmeimről, arról, hogy tudat alatt miképpen közelítek az irodalomhoz, minek volt az akár tünetértékű jele az addigi aktuális kifejezésmódom. Most, hogy tulajdonképpen elengedhettem az első kiforrottabb szövegvilágomat, izgalmas felmérnem, hogy éppen merre tekintek, milyen eszközeim vannak, mik inspirálnak. Szerintem alkotóként legalább ugyanannyira fontos azt a kérdést feltennünk, hogy miért reagálunk valamire adott módon, mint átengedni magunkat az érzelmeinknek és a megihletettségünknek. 

Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést? 

A Hullámtörő megjelenése és az azt övező hónapok sok reflexiót biztosítottak. Ki miként olvas, én miként olvasom magam? Én hogyan olvasom azt, hogy mások milyen irányból, milyen eredménnyel olvasnak engem?

Szinte rögtön, ahogy kijött a könyv, már írtam az új verseimet.

Az addig büszkén vállalt referencializálhatatlanságom szeme közé akartam nézni. Ősszel három szép és durva hónapot töltöttem Pozsonyban a V4 Literary Residency kötelékében. Ott a szöveg- és az élményanyagom bővült, a személyes és alkotói önismeretemmel pedig elmentem addig a bizonyos falig. Remélem, hogy ezt a verseimben (és nagy ritkán írt prózámban) is át tudom adni. 

Kinek a tanácsa fontos a számodra? Megmutatod valakinek a verseidet? 

Nem nagyon, hogy őszinte legyek. A műhelymunkákat fontosnak tartom, de inkább a partvonalról figyelek, mások kérdésein és tanácsain keresztül tanulok. Amit olvastam és olvasok sokkal többet segítenek. Legutóbb Enzensberger, például, vagy Ajartól (Garytől) az Előttem az élet. És Takács Zsuzsa. Ő mindig.

Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?

Sokáig szkeptikusan figyeltem az első kötet utáni nagy tudatosságot. Bosszantott és művi dolognak láttam. De a második könyvhöz – még ha nem is koncept kötetről van szó – tényleg másként áll az ember. Legalábbis én.

Azon kapom magam, hogy egy körvonalazhatóbb kérdéshalmaz foglalkoztat.

Az első kötet szövegein azt tanultam meg, amivel kapcsolatban szintén szkeptikus voltam: hogy a szintaxis nagyon pontos látképet ad arról, hogy vagyunk, hol vagyunk, merre nézünk, mit tudunk megfogalmazni magunkról. 

Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről? 

Az anyag munkacíme: Őszinteség, és sok szállal kapcsolódik az alábbi bibliai részlethez: 

„A pogányok bálványai ezüst és arany, emberi kezek alkotásai. Szájok van, de nem beszélnek, szemeik vannak, de nem látnak: füleik vannak, de nem hallanak és lehellet nincsen a szájokban! Hasonlók lesznek hozzájuk alkotóik is, és mindazok, a kik bíznak bennök.” (Zsol. 135:15–18)