Jelenkorunk jellemző válságtünete, hogy egyre gyarapodó tömegek fordulnak el a tudomány útmutatásaitól, kérdőjelezik meg hitelességét, sőt tekintenek ellenséges gyanakvással mindarra, ami a számukra véleménydiktatúrának vagy egyenesen a megtévesztésükre szőtt összeesküvésnek tűnik. Talán még soha nem volt ilyen színes és átfogó az alternatív világértelmezések, a konteók, az áltudományos elméletek és tudománytagadó tanok palettája, soha nem volt ekkora a gyakran bizonyíthatóan ártalmas eszmék támogatottsága.
A kötet szerzői – maguk is a tudomány különféle területein működő szakemberek – különböző perspektívákból, számos aktuális példa és kapcsolódó témakör tárgyalásán keresztül vizsgálják ezt az összetett kérdést. Tanulmányaikat az a meggyőződés fogja össze, hogy a tudomány elválaszthatatlan kísérőjelenségeként felfogott áltudomány elemzése kulcsot adhat a tudomány valódi működésmódjának és emberi tényezőinek felmutatásához.
Bárdos Dániel (szerk.), Tuboly Ádám Tamás (szerk.): Emberarcú tudomány (részlet)
Részlet Falyuna Nóra A tudományosság befolyásoló ereje. Tudományos dezinformáció a manipuláció szolgálatában című tanulmányából
BIOLÓGIAI HADVISELÉS – DEZINFORMÁCIÓS HADVISELÉS: AZ AIDS-BETEGSÉGHEZ KAPCSOLÓDÓ ELMÉLETEK
A propagandakampányok részeként létrehozott vagy felerősített, egészséggel kapcsolatos összeesküvés-elméletek hosszú múltra tekintenek vissza. Ilyen például az az összeesküvés-elmélet, amely szerint a HIV/AIDS az amerikai kormány által végzett, biológiai fegyvereket célzó kísérlet eredménye. Ezt a Szovjetunió annak idején az internet nélkül is fel tudta hangosítani és terjeszteni a saját dezinformációs stratégiája részeként. Feladata az volt, hogy az amerikai társadalomban meglévő megosztottságot növelje, a kormányba vetett bizalmat aláássa és belpolitikai vitákat szítson, valamint nemzetközi szinteken lejárassa az országot. Mivel az amerikai kormányzat lassan reagált az AIDS-járványra, amely nagymértékben érintette a lakosság marginalizált részét (különösen a homoszexuálisokat és az afroamerikaikat), a betegség eredetét és az amerikai kormány felelősségét firtató összeesküvés-elméletek alakultak ki ezekben a közösségekben. Az elmélet megszületése és terjedése részben a diszkrimináció miatti feszültségekre, részben a HIV/AIDS okozta halálozások számára és a kormánynak a járványra adott késedelmes reagálására adott reakció volt. A szovjet dezinformációs propagandakampány ezt használta eszközül; az elméletet konkretizálta a HIV létrehozásának pontos helyével: Fort Detrick, megteremtette a hitelesség látszatát, amelynek a tudományos tekintély használata is releváns eleme volt, és kidolgozta a terjesztés módszerét.
Az elmélet a posztszovjet indiai Patriot lapban jelent meg. Egy „ismert amerikai tudós” névtelen levelet küldött az újságnak, amelyben azt állította, hogy ez a betegség a Pentagon biológiai fegyverek kifejlesztésével foglalkozó kísérleteinek eredménye. Később ez a cikk lett a hivatkozási alap, innen vette át a szovjet hírügynökség, hamisított dokumentumokra és állítólagos szakértők tanúvallomásaira hivatkoztak, majd legalább 80 országban, 30 nyelven jelentek meg tudósítások a témában. A legfontosabb referenciaértékű tudományos munka Jakob Segal és Lilli Segal tanulmánya volt, amely azt állította – akárcsak a KGB, de egy „tudományosabb” elemzés alapján –, hogy a HIV az Egyesült Államok katonai biológiai fegyverekkel foglalkozó kutatólaboratóriumából szivárgott ki. Bár a tanulmány megírását nagy valószínűséggel nem a propaganda támogatta, kimutathatók érintkezések a szerzők és a propagandaintézmények között, mivel utóbbiak a kampány részévé emelték a művet. A dezinformációnak egy olyan körkörössége alakult ki, amelyben
a KGB amerikai összeesküvés-elméleteket használt fel, az amerikai összeesküvéselmélet-hívők pedig a KGB dezinformációs anyagaira hivatkoztak.
A kampánynak súlyos és maradandó következményei lettek. Az eredeti összeesküvés máig él az amerikai társadalomban, illetve az AIDS-tagadók egy csoportja azt is állítja, hogy a HIV ártalmatlan, és hogy az ellene használt gyógyszerek okozzák, és nem kezelik az AIDS-et. Úgy vélik, hogy a gyógyszeripar összeesküdött az orvosokkal és a tudósokkal, hogy kitaláljanak egy betegséget a káros gyógyszerek forgalmazása érdekében. Az AIDS-tagadás valódi fenyegetéssé különösen Dél-Afrikában vált, ahol a korai kevés bizonyíték miatt rasszistának minősítették azt a hipotézist, hogy a HIV Afrikából származik, így a betegség amerikai eredetéről szóló állítások nemcsak a lakosság, de a helyi államvezetés körében is népszerűek voltak. A betegséggel kapcsolatos dezinformáció olyannyira elterjedt és intézményesült a legmagasabb kormányzati szinteken Thabo Mbeki dél-afrikai elnök idején, hogy kormánya sokáig nem engedélyezte a gyógyszerek alkalmazását, elvetették az orvostudományi megállapításokat és alternatív terápiákat hirdettek a gyógyszerek ellenében. Peter Duesberget, az egyik legismertebb AIDS-tagadót és támogatóit is meghívták az AIDS-szel foglalkozó elnöki testületbe. A HIV/AIDS gyógyszeres kezelésének elutasítása Dél-Afrikában – becslések szerint – 300 000 halálesethez járult hozzá. Az AIDS-kampány olyan sikeresnek bizonyult, hogy később, a 2014-es nyugat-afrikai ebolajárvány idején a korábbi vádakat már „bizonyítékként” tudták felhasználni a megtévesztő állítások terjesztésekor (ez esetben főleg arról, hogy az ebola is egy mesterséges amerikai vírus).
A HIV/AIDS-összeesküvés részben azért tudott hatékonyan beépülni az emberek hiedelemrendszerébe, mert a már meglévő társadalmi megosztottságot és bizalmatlanságot azonosította és kihasználta, majd ezeket a dezinformációval sikeresen tovább szította. Az eset azt mutatja, hogy áltudományos forrásokkal megalapozott, a tudományt is tematizáló összeesküvés-elméletek szándékos, félelmet és szorongást kihasználó politikai dezinformációs stratégia részévé válhatnak, hozzájárulhatnak egy társadalom közhangulatának destabilizálásához, a társadalmi megosztottság növeléséhez, lehetnek tudatosan konfliktusgeneráló eszközök, és vezethetnek emberi életek veszélyeztetéséhez. Az AIDS-tagadók csoportja ráadásul a mai napig aktív, különösen az interneten terjesztik elméletüket, és művelik saját „tudományos” diskurzusukat.
„TÖBB TUDÓS ÉS ORVOS SZÍVJA EZT A CIGARETTÁT, MINT MÁS MÁRKÁT”: A TUDOMÁNYOS DISKURZUS ÚJ SZEREPLŐI
Egy további kiváló példa a tudományos dezinformáció direkt használatára
a dohánygyárak korábbi PR-kampánya, ami nem a politikai, hanem a marketingcélú megtévesztés szándékát emeli ki.
Az 1950-es években kezdtek megjelenni azok a tudományos bizonyítékok, amelyek a dohányzás káros hatásait igazolták. Bár a dohányzást érintő egészségügyi aggályok már korábban felmerültek, ez idő tájt konkretizálódtak azok a tudományos eredmények, amelyek bizonyították, hogy a dohányzás súlyos légúti és szívbetegségeket okoz és halálhoz vezethet. A dohányipar ezzel szembesülve olyan stratégia kidolgozását tűzte ki célul, amely a tudományos diskurzusnak, a cigaretta okozta ártalmakról szóló tudományos kutatásoknak és azok nyilvános kommunikálásának a befolyásolására irányult. A közbizalmat a tudományos bizonyítékok megjelenése után egy sima reklámmal nem lehetett visszaállítani, miközben a tudomány társadalmi tekintélye miatt a tudomány vagy egyes kutatók egyértelmű támadásával, elutasításával sem tudták volna a dohánytermékeket hitelesen népszerűsíteni, ezért döntő fontosságúvá vált, hogy közvetlenül a tudományos diskurzusra is hatással lehessenek. A vállalatok így aztán hirtelen a tudomány támogatóiként jelentek meg, és a dohányipar belépett a tudományosismeret-előállítás területére. A tudományos szkepticizmus fontosságát hangsúlyozták, a hitelesség és a tudományos függetlenség látszatához kutatókat vontak be programjukba, különösen olyanokat, akik a dohányzás és a betegségek közötti egyértelmű ok-okozati összefüggés kritikusai voltak, és alternatív hipotéziseket állítottak fel ezzel kapcsolatban. Létrehoztak továbbá egy – az ipar támogatta – kutatási szervezetet: az új vizsgálatok kezdeményezése azt sugallta, hogy a meglévő kutatások nem megfelelőek vagy hibásak. A stratégia része volt továbbá a médiakörnyezet alakítása is: „független” kritikus szakértők listáját ajánlották a sajtó számára, hogy ezzel is biztosítsák a vita kiegyensúlyozott bemutatását.
Mindezzel egy valódi tudományos vita látszatát alakították ki, a nyilvánosság azt az üzenetet kapta, hogy a dohányzás egészségügyi hatásainak kérdése tudományosan továbbra is vitatott. A vita főbb állításai az alábbiak voltak: (1) nincs elegendő meggyőző tudományos bizonyíték a dohányzás és a rák közötti összefüggésre (így kétségeket lehetett kelteni a tudományos tények egyértelmű tagadása nélkül); (2) a kutatások szerint a ráknak számos lehetséges oka van, ezért további tudományos kutatásokat kell végezni a dohányzás egészségre gyakorolt tényleges hatásának feltárására; (3) minden tudományos eszközt be kell vetni annak érdekében, hogy minél hamarabb mindenre fény derüljön, mert ez azok számára, akik dohányoznak, megnyugvást adhat (tehát sikerült a dohányzást tényleges reklám nélkül támogatni). A kétely, a bizonytalanság és az, hogy soha nem lehet mindent vagy eleget tudni, képezte a dohányipar fő álláspontját, a tudományos diskurzust pedig a politikai és társadalmi viták analógiájaként kezelték, a kérdés tehát olyan témává vált, amelyről eltérhetnek a vélemények. A tudományos ismeretekhez való ilyen hozzáállás fenntartásával felelősségre vonás nélkül népszerűsíthették a dohányfogyasztást, mivel a bizonytalanság akadályozta a dohányzás ártalmainak csökkentésére irányuló közegészségügyi törekvéseket és a szabályozási beavatkozásokat. Továbbá, miután az a kép alakult ki, hogy nem lehet tudni, a dohányzás tényleg komoly egészségügyi kockázattal jár-e, innentől a fogyasztókat terhelte a döntés súlya, hogy dohányoznak, vagy sem, a cégeknek a továbbiakban nem kellett a termékükkel kapcsolatos kockázatokért vállalniuk a felelősséget.
A tudományba, a médiába és a vállalatok társadalmi felelősségvállalásába vetett bizalom is jelentősen sérült a kampány következtében,
amely később a tudományos eredmények torzítására irányuló számos törekvés sarokkövévé vált, a globális felmelegedéstől az élelmiszereken át a gyógyszerekig terjedő viták során. A dohányipar dezinformációs PR-kampánya nagyban közrejátszott az ipar és a tudomány viszonyának átalakulásában is, az ipari érdekek megjelenése a tudományos diskurzus és eredmények formálásában máig problémás.
AZ ÚJABB BIOLÓGIAI FEGYVER: COVIDFASIZMUS ÉS AZ ALULRÓL SZERVEZŐDŐ DEZINFORMÁCIÓS HÁLÓZATOK
Az előbb tárgyalt esetekhez képest újabban nagyon megváltozott az az információs és médiakörnyezet, ahol a dezinformáció terjedhet. Ennek bemutatására tökéletes példa a koronavírus-járvány esete. A pandémia egy bonyolult válsághelyzetet szült, a gazdasági, társadalmi és közegészségügyi biztonságot egyaránt meghatározva, és sokrétű dezinformációs hálózatok kialakulását eredményezte. Mindez nehezítette a nyilvánosság számára a megbízható információk és hiteles útmutatások föllelését, és a válság számos aspektusának kezelését.
A járvány kezdetén a tudás-előállítás folyamata és a nyilvánosságban zajló kommunikáció párhuzamosan haladt. Mivel a válság nem csak a közegészségügyet érintette, egy olyan komplex kommunikációs helyzet alakult ki, amelyben a politikai kommunikáció, az egészségkommunikáció, a tudománykommunikáció és a válságkommunikáció keveredett egymással. A válság így nemcsak a világjárvány kezelése, hanem az üzenetek megfogalmazása és megosztása terén is jelentkezett. Maguk a hiteles információk is számos esetben ellentmondásosak voltak, miközben a közösségi médiában nem kizárólag a szakértők és a professzionális kommunikátorok osztották meg tudásukat. A kialakult információs zaj, bizonytalanság, az elérhető bizonyítékok ideiglenes hiánya kifejezetten kedvezett a megtévesztő tartalmak terjedésének.
Továbbá, egy olyan helyzetben, amely érzelmileg is megérinti az embereket, sokkal könnyebben tudnak hatni a megtévesztő információk, főleg, ha illeszkednek a közönség hiedelmeihez, igényeihez.
A járványhoz kapcsolódó infodémiáról a járvány időszaka alatt számos tanulmány beszámolt, ahogy a külföldi befolyásolási műveletek újszerű működéséről is tájékoztattak, ugyanakkor a megtévesztő tartalmak hatékony terjesztése az információs hálózatokhoz való hozzáférésnek köszönhetően a korábbi példáktól eltérően az alulról jövő kezdeményezések számára is haszonszerzéssel kecsegtetett. Egy, a koronavírushoz kapcsolódó dezinformációs szereplők profitszerzéséről végzett elemzés szerint az oltásellenes „ipar” a nyilvánosság előtt működő, a kormányokba és az orvostudományba vetett bizalom aláásásáért küzdő, a hamis gyógymódok népszerűsítését végző szereplői legalább 35 millió dolláros éves bevételhez, míg a számukra nyilvánosságot biztosító közösségimédia-platformok pedig akár 1,1 milliárd dolláros éves bevételhez juthattak a tartalomterjesztés által. Magyarországi vonatkozásban az Orvosok a Tisztánlátásért csoport kiemelendő, amely a pandémia idején az áltudományos állítások, termékek és összeesküvés-elméletek legfőbb hazai terjesztője volt, és a becslések szerint számukra is jövedelmező lehetett a dezinformációterjesztés. Az emberek figyelmének és bizalmának megszerzése, és így a tényleges hatás elérése érdekében a befolyásolás változatos formáit alkalmazták. Ilyen lehet a titulusból eredő hatalom (például a dr. névelőtag és a „fehér köpeny”), a szakértői hatalom (például szaknyelv használata) és a tekintélyre apellálás (például látszólagos tudományos tevékenységek végzése, tudományos események szervezése és tudományos írások elkészítése, megosztása). Az ezek által megkonstruált pozícióból van lehetőség további hatalomforrással, például az információ (látszólagos) birtoklásával élni: olyan tudással való rendelkezés felmutatása, amelyre másoknak szükségük van, vagy olyan képességek birtoklásának állítása, amelyek elősegítik a tudáshoz való hozzáférést. Ha valaki például a szakértő látszólagos pozíciójából oszt meg áltudományos vagy tudományellenes állításokat, ez olyan színben tüntetheti fel őt, hogy képes az információ igazságának és hitelességének ellenőrzésére, tehát állításai megbízhatóak.
Az érzelmekre hatás a befolyásolás további fontos pontja.
Mivel a befolyásolás sikere a befolyásolt személyen is múlik, ahhoz, hogy hiedelmeiben, attitűdjében vagy viselkedésében változást lehessen elérni, azt kell éreznie, hogy szüksége van a befolyásoló félre. A szakértőiség ereje mellett szükséges tehát az érzelmek által kiváltott reagálást is beépíteni a kommunikációba. Az összeesküvés- és áltudományos elméletek az érzelmekre is hatni tudnak: annak állítása, hogy mások elhallgattak bizonyos információkat, amiket a befolyásoló ágens most megoszt a közönséggel, kiválthatja a bizalom érzését (egyfajta prófétaszerepet feltételez). A járvány során megnyilvánuló álszakértők továbbá valós félelmeket (például a járvánnyal és az oltással kapcsolatban), aggályokat (például a járvány és a járványintézkedések komplex társadalmi vetületével, vagy a hivatalos kommunikáció kielégítő informativitásával kapcsolatban), problémákat és társadalmi kérdéseket (például az egészségügyi rendszer állapota, a társadalmi megosztottság stb. kapcsán) kereteztek egy olyan érvelésbe, amelynek alapjait áltudományos állítások és összeesküvés-elméletek adták, a következtetések pedig olyan alternatívák felmutatásai voltak, amelyek nem adtak valódi választ vagy megoldást (vitaminok, méregtelenítés, imádkozás, táplálékkiegészítő szerek, diéta, ezotéria, politika stb.), ugyanakkor a keretezés legitimitást kölcsönzött nekik. Egyúttal ezek megjelenése a dohányzáshoz hasonlóan egy látszólag legitim tudományos vitát is generált.
Az események fogalmi keretezése és az érzelmi hatások kiváltása érdekében népszerű és hatásos fogalmi metaforákat is bevetettek, például a nácizmus/fasizmus fogalmát, a zsidócsillag, a szeptember 11-i terrortámadás motívumát, vagy épp az AIDS/HIV-hez hasonló biológiaifegyver-használatot (a lezárás a diktatúra jele; az oltatlanokat úgy bélyegzik meg, mint a zsidó embereket a világháború idején; ahogy a szeptember 11-i terrortámadás is egy, az amerikai kormány által intézett támadás volt a lakossággal szemben, úgy a koronavírus is egy terrortámadás az állampolgárokkal szemben; tudatos népirtás zajlik a kormányok, orvosok és tudósok összeesküvésével). Fontos további eleme a befolyásolásnak a referenciális hatalom, a hálózathoz való hozzáférés és a népszerűség: ahogy az információs hálózatok, úgy a dezinformációs hálózatok is strukturálják a hatalmi viszonyokat és a tőkeszerzés lehetőségeit. A koronavírus-járványt tematizáló dezinformációs hálózatok a legkülönfélébb hiedelmeket és a világjárvány valós vagy a dezinformáció által konstruált problémáira kínált megoldásokat szervezték egybe. Azok számára, akik a dezinformációból hasznot reméltek, ezek a hálózatok szélesebb célközönséget biztosítottak. A kommunikáció felépítése összefoglalóan az alábbi storytellinges struktúrát követte: [A kötetben itt egy ábra következik, amit nem kaptunk meg - a szerk.]
A TUDOMÁNYOS DEZINFORMÁCIÓ TANULSÁGAI
A technológiai újítások megváltoztatták az információs hadviselés lehetőségeit, fokozhatják a propaganda és a dezinformáció terjedésének sebességét, terjedelmét és hatókörét, ami új biztonsági aggályokat vet fel az online befolyásolási műveletekkel kapcsolatban is. A marketingcélú dezinformációterjesztés számára is új lehetőségeket biztosítanak, illetve a befogadók is már aktív alakítói lehetnek a dezinformáció terjedésének.
A dezinformáció terjedésének és hatásainak kezelését illetően több szempont fölmerül. Például a közösségimédia-platformok szabályozása és a közösségi oldalak tartalommoderációja, vagy az internethasználók felelőssége és a megbízható információforrásokba vetett bizalom növelése. Kifejezetten a tudományos dezinformáció vonatkozásában a tudománykommunikáció gyakorlataira is másként kell tekinteni. A korábbiakban vázolt deficitmodellen alapuló tudománykommunikációs gyakorlat nem veszi figyelembe az egyén szempontjait, a tudományos dezinformáció pedig lehet reflexió a tudomány hatalmi pozíciójára és a laikusokkal kialakított aszimmetrikus viszonyra, az egyén pedig fordulhat tudományosan kevésbé hiteles, de magát szakértőként prezentáló kommunikátorhoz, aki képes őt megszólítani. A laikusok „tudatlanságának” hangoztatása akaratlanul is hozzájárulhat a tudományellenesség vagy a tudománnyal szembeni bizalmatlanság kialakulásához, illetve az áltudományos tartalmak terjedéséhez. A problémát nem oldja meg a pusztán több információ átadása: a téves információk korrigálása a hiedelemkamrák hatása miatt nem mindig vezet megoldásra, sőt, meg is erősítheti a hiedelmeket. Illetve a tudományba vetett puszta bizalom a tudomány értése nélkül szintén hozzájárulhat a tudományos dezinformáció befogadásához, mivel az részben épp a tudományos tekintélyt használja fel. A tudománykommunikáció szakirodalma aktuálisan a részvételt hangsúlyozza (public participant vagy public engagement model), ami lehetőséget ad az átláthatóság növelésére és a tapasztalatok, információk, perspektívák megosztására. A tudomány valósághűbb ábrázolása visszaépítheti és fenntarthatja a társadalmi bizalmat, ugyanis a tudományos ismeretek előállításának folyamata és körülményei átlátása és értése nélkül az egyén változatlanul pusztán saját hiedelmei alapján dönthetne az információk és források megbízhatóságáról.
Ez a fajta bevonódás és részvétel összhangban áll a dezinformáció megismerésében való részvétellel is („beoltás”).
A tudománykommunikáció gyakorlataiba is beépültek az online felületek különféle használatai, amelyek eleve a részvételi kultúrára épülnek. Ebben a környezetben különösen szükséges a tudománykommunikációs gyakorlatok során megmutatkozó szemlélet alakítása, a társadalmi kontextus, a társadalmi nyilvánosság változásai, a nagyközönségnek az információhoz és a tekintélyekhez való viszonyának alakulása, valamint a vélemények és hiedelmek súlyának módosulása figyelembevételével. Ehhez releváns támpontot adhat a tudományos dezinformáció kommunikációs jellemzőinek, terjedésének, hatásmechanizmusának vizsgálata. Ez egyfajta „public understanding of pseudo- and anti-science”, ami a lakosság részvételére építő kognitív „beoltást” és a tudományos szereplők társadalmi részvételét is segíti: mivel ezek a meggyőződések sokat elárulhatnak a társadalmi valóságról, fontos megérteni, hogy valójában mely tényezők alakítják az emberek információfeldolgozását, viselkedését, bizalmát, tudományhoz való viszonyát, és például egy járvány során akár a kockázatérzékelést is. Annak feltárása és megértése, hogy miért és hogyan válnak meggyőzővé az áltudományos, tudományellenes vagy összeesküvés-elméletek, hozzájárulhat a tudomány és a társadalom közti párbeszéd építéséhez, segítheti a tudománykommunikációs gyakorlatok kontextualizálását és keretezését. A tudományos dezinformáció elemzése arra is rávilágíthat, hogy a laikusok hogyan reagálnak az ellentmondó tudományos információkra. A tudományos dezinformáció konkrét eseteinek kivizsgálása és mélyebb megértése a demarkáció kérdésének pragmatikus megközelítéséhez szintén további szempontokat adhat.
Végezetül, a tudomány és a társadalom valamennyi szegmense – a szélesebb körű nyilvánosság mellett a politikai döntéshozók, a különböző tudományterületek, valamint a piaci szereplők – közti kapcsolatok, információs hálózatok és kommunikáció az információs társadalomban különösen releváns. Többek között a pandémia megmutatta, hogy nemcsak egy járvány hat a társadalomra, hanem a társadalom is a járványra, így nélkülözhetetlen a társadalom valamennyi szegmense között a jól szervezett kommunikáció, aminek része a tudományos dezinformáció együttes megértése és kezelése is.