Zilahi Anna: A fókuszált alkotáshoz fókuszált figyelem szükséges [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A következő napokban a Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - Mohácsi Balázs, Borda Réka és Böszörményi Márton után Zilahi Anna válaszolt kérdéseinkre, és mesélt az első könyv tapasztalatairól és a formálódó új kötetről.  

Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?

Az első kötetem, A bálna nem motívum, viszonylag kései megjelenés volt, a leadást intenzív alkotói folyamat előzte meg. A tördelés előtt néhány nappal fejeztem be az utolsó, nagyobb lélegzetvételű szöveget, A vehikulum...-ot. Ehhez Pécsre vonultam a családomhoz három hétre, szinte módosult tudatállapotban írtam, és mindeközben az járt a fejemben, hogy ez az ihletettség most megvan,

ezt kell továbbvinni, fenntartani, átfordítani a második könyvbe.

A szándék megvolt bennem a zökkenőmentes folytatásra, de ezt a lendületet megtörte a realitás. A fókuszált alkotáshoz ugyanis fókuszált figyelemre van szükség, de egy éppen megjelent kötet reprezentációja teljesen más jelenlétet követel. A 2017 óta eltelt időszakot így a kísérletezés és tapogatózás jellemezte. Úgy éreztem, hogy a Bálnában megtaláltam egy számomra önazonosnak tűnő hangot, és azt kellene folytatnom, de erre képtelen vagyok. Ma már úgy látom, hogy ennek a nehézségnek részben az volt az oka, hogy tematikusan igyekeztem átmenteni valamit a Bálnából, de ami valójában tovább örökíthető, az a gondolatritmus, nyelvműködés, játékosság. A megjelenést követő időszak alkotóként mindenképp nehezebb volt tehát, a hogyan tovább felőrli az idegeket. Valószínűleg a következő könyv után már nem kontrollvágyból születő, kognitív válaszokat keresnék erre az egyébként elkerülhetetlen kérdésre.

Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?

2018 és 2020 között egy élvonalbeli fogszabályozási stúdiónak dolgoztam, főleg fordítási-szakfordítási munkákban segítettem. Elképesztően izgalmas az egészségügy világának e pici szeglete: saját nyelvet beszélő orvosok, maximális precizitás, számomra sokszor idegen szempontrendszerek, a szépség fogalmának gyakori emlegetése és értelmezése. A váróban pedig páciensek mindenféle háttérből. Azt gondoltam, ez egy megfelelő helyszín váratlan és valószínűtlen találkozások létrejöttéhez. Ugyanakkor régóta foglalkoztatnak a gyerekvállalás dilemmái, ez nőként és alkotóként így harminc fölött, talán mondhatjuk, egy sor egzisztenciális kérdéssel való szembenézést jelent. Számvetést a korral, amiben élünk. Nem! – írja Kertész a Kaddisban, amely az egyik valaha volt legnagyobb hatású kötet a számomra olvasóként. De Mieko Kawakami japán író Breasts and Eggs című duplaregénye indította be igazán a fantáziám 2021 nyarán, amely tematikailag részben előképe a tervezett Fogaknak. Az Eggs zárlata mély csalódást keltett, űrt hagyott bennem és ily módon ingert valami talán még el nem mondott elbeszélésére.

Kinek a tanácsa a fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?

Az alkotófolyamataimban nagy szerepet játszik a párbeszéd, de az irodalmi intézményrendszer átrendeződése azt eredményezte, hogy kissé elszigetelődtem. Sokkolt a JAK megszűnése, szorosabb közösségek bomlottak föl körülöttem. Ugyanakkor

meg kell tanulni önállóan dolgozni, ez fontos felismerésem.

Kiss Tibor Noé és Szegő János hallgatta meg a regényötletemet, a szövegek szintjén pedig Kemény Lilivel vagyunk író-olvasó kapcsolatban. Veszprémi Szilveszternek küldözgetek még a szövegeimből, ami nagyon érdekes élmény. A Független Mentorhálózatban Sziszi a mentoráltam volt, most már elsőkötetes szerző ő is. Nagyon izgalmas ez a szerepcsere, illetve még inkább kölcsönösségbe forduló viszony. Legutóbb Nemes Z. Márió megvilágító kommentjeinek tudtam örülni a szövegeim kapcsán.

Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?

A már említett fókuszált figyelem az, ami végső soron katalizál egy anyagot. Verseskönyvet sem lehet lopott időkben írni úgy igazán, de regényt aztán végképp nem. Romantikus ihletettségmítosz helyett

kitartó és szisztematikus munka kell, ez a mottóm a második kötethez.

Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről?

A generációm női tagjai egy évtizede azzal szembesülnek, hogy míg az országban uralkodó politikai propaganda a társadalomban betöltött helyüket ismét a családon, privát tereken belül, a reproduktív munkavégzésben jelöli ki, a felelősségteljes családtervezéshez szükséges körülmények, intézményi feltételek, jogi környezet egyre kevésbé adottak. Olyan szorongáskeltő tényezők, mint a klímaválság vagy az egészség- és oktatásügy leépülése is mind bénítóan hatnak a családalapítás előtt álló fiatalokra. A gyerekvállalás saját dilemmám is, már a Bálnában is megjelent ennek a szimbolikája. Ugyanakkor ilyen intézményi keretek között sokszor azok is gyermek nélkül maradnak, akik szeretnének, de az intézményrendszer magukra hagyja, vagy egyenesen ellehetetleníti őket. Erről a két pólusról írok: a középosztálybeli tapasztalatról, ahol elvileg szabad másként dönteni, de valójában társadalmi elvárás a családalapítás, és a szegénységben élő nőről, aki családra vágyik, de a rendszer minden szinten ellehetetleníti ezt.