Harmadik alkalommal hirdetik meg a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjprogramot

Könyves Magazin |
A Mastercard idén harmadik alkalommal hirdeti meg a Mastercard-Alkotótárs programot, amelynek két nyertese 3-3 millió forint támogatást kap ahhoz, hogy idejét alkotásra fordíthassa. A pályaműveket március végéig lehet leadni, a nyertesek nevét a tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon jelentik be májusban.

A kultúrában az idő és a szabadság a legfontosabb értékek közé tartoznak, ezért 2021-ben a Mastercard - Alkotótárs programjában olyan rendhagyó alkotói ösztöndíjat indított el, amellyel ezeket szeretné biztosítani fiatal, magyar írók számára. A Könyves Magazin szakmai partnerségében megvalósuló ösztöndíj az elmúlt két évben rendkívül sikeresnek bizonyult: a programra összesen 129 fiatal szerző pályázott. A nagy érdeklődésre való tekintettel a Mastercard - Alkotótárs program idén is folytatódik.

Az ösztöndíjra ismét nyílt pályázaton jelentkezhet minden, a 40. évét be nem töltött vers- és prózaíró, akinek önálló kötetként már megjelent legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi alkotása. A Mastercard 2023-ban egy-egy millió forinttal emelte meg a két ösztöndíj összegét, így az Alkotótárs program díjazottjai idén már 3-3 millió forintot kapnak, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

Pályázni március 31-ig lehet,

az idei évre felkért, Babiczky Tibor, Enyedi Ildikó, Mán-Várhegyi Réka, Németh Gábor és Szécsi Noémi alkotta szakmai zsűri május elején választja ki a végső győzteseket - egy nőt és egy férfit.

A nyertesek nevét a Margó Irodalmi Fesztiválon jelentik be május 12-én. Az Alkotótárs pályázaton azonban nem csupán a két díjazott nyer, hiszen a zsűri által kiválasztott legjobb tíz pályázó arra is lehetőséget kap majd, hogy augusztus 10-12. között a zalai Margófeszten, a Mastercard támogatásával megvalósuló Alkotótáborban fejlessze tovább munkatervét. A tábor célja, hogy a döntőbe jutott írók és költők szakmai vezetéssel, egyénileg és csoportban dolgozzanak terveiken.

“A Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjprogram sikerét jelzi, hogy az első év nyertesei közül Czakó Zsófia Szívhang című regényét már a kezünkben is tarthatjuk, és áprilisban megjelenik André Ferenc kötete is. Egy program igazi sikerét nem az elindítása, hanem a fenntartása jelenti, mert felelős vállalatként sem az üzletben, sem a kultúra támogatásában nem rövid távon tervezünk. A kortárs magyar irodalom támogatójaként hiszünk abban, hogy a Mastercard innovációi nem csak a fizetéstechnológia jövőjét határozzák meg, hanem az elkészülő könyvek segítségével az olvasókét is” - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A Mastercard - Alkotótárs ösztöndíját 2022-ben Vajna Ádám költő, műfordító és Vonnák Diána, kulturális antropológus, prózaíró nyerték el.

Vonnák Diána és Vajna Ádám a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj győztesei
Vonnák Diána és Vajna Ádám a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj győztesei

A második alkalommal átadott Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat és a vele járó 2-2 millió forintot Vonnák Diána és Vajna Ádám nyerte. 

Tovább olvasok

“Az első könyvem írása közben elhatároztam, hogy megpróbálom úgy alakítani az életemet és a pénzügyeimet, hogy a következő könyv írásakor ne csak lopott időben tudjak írni. A Mastercard - Alkotótárs ehhez adott egy nagy lökést, abban segített, hogy kisebb legyen az életemben a zaj. Az elmúlt félévet, mióta megkaptam az ösztöndíjat, még a szálak elvarrásával töltöttem, de végre láttam a végét a mókuskeréknek. Azt vettem észre, hogy nemcsak a konkrét anyagi segítség fontos ebben a folyamatban, hanem a visszajelzés segített abban is, hogy nemet mondjak olyasmire, amit ugyan el is vállalhatnék, de elaprózódna tőle a figyelmem” - mondta Vonnák Diána, aki a program segítségével az ukrajnai háborúban szerzett tapasztalatait dolgozza fel készülő
dokumentum-regényében.

„Túlfutott rajtam a valóság” - Tompa Andrea laudációja Vonnák Diána Mastercard Alkotótárs-díjához

“Ha úgy gondolunk magára az írásra – azaz amikor lenyomásra kerül a billentyű, papírhoz érintődik a toll –, mint a versenyre, amire a megelőző napokban, hetekben és hónapokban kitartóan készült a sportoló, akkor könnyen beláthatjuk, hogy az irodalmi életben ezt az edzésmunkát szinte soha nem fizetik meg. Az irodalomban ugyanis ez sokszor olyan, egyáltalán nem látványos tevékenységeket takar, mint egy séta az erdőben, egész délelőttök végigolvasása a kanapén, beszélgetés emberekkel vagy egy kiállítás megtekintése. Erre képesnek lenni egyelőre luxus. Ráadásul, aki irodalommal foglalkozik, az tudja, hogy még ezen felül is mennyi ingyen munkával jár ez a pálya: az ember sokszor és sok mindent egyszerűen szeretetből és szerelemből csinál. És nagyon jó, amikor ehhez segítséget kap” - összegezte Vajna Ádám, aki egy új-zélandi ornitológus és egy magyar költő találkozását írja meg verses regény formájában.

A trójai rinocérosz – Závada Péter laudációja Vajna Ádám Mastercard Alkotótárs-díjához
A trójai rinocérosz – Závada Péter laudációja Vajna Ádám Mastercard Alkotótárs-díjához

Vonnák Diána és Vajna Ádám nyerte a második alkalommal átadott Mastercard - Alkotótárs ösztöndíjat és a vele járó 2-2 millió forintot. Závada Péter Vajna Ádám díjához írt laudációját olvashatod.

Tovább olvasok

Az idei pályázatokat február 13-tól március 31-ig várják a mastercardalkototars@konyvesmagazin.hu e-mail címre.

A pályázati kiírást és további információkat a konyvesmagazin.hu/alkototars oldalon lehet elérni február 13-tól.

Kapcsolódó cikkek
...
Alkotótárs

Vonnák Diána: Olvasásban mindenevő vagyok, mindig is az voltam [Alkotótárs]

Az Alkotótárs-podcast új epizódjában Vonnák Diána gyerekkori olvasmányélményekről, az egybemosódó hangok kockázatáról és a fekete humor erejéről mesélt.

...
Alkotótárs

Egy bálna lenyeli az internetet, Sárkányvölgyben meg kell védeni a környezetet [Mastercard Alkotótárs - Karácsonyi történetek]

Egy bálna lenyeli az internetet, egy nyugdíjas postás biciklizni indul, miközben Sárkányvölgyben is meg kell védeni a környezetet. Karácsonyi történeteket írt négy Mastercard - Alkotótárs-díjas szerző, André Ferenc, Czakó Zsófia, Vajna Ádám és Vonnák Diána, amelyeket három kisfilmben dolgozott fel Ascher Károly, Farkas Júlia és Kádár Melinda, valamint Regős Ábel.

...
Alkotótárs

Háborús jelenidőben háborúról írni furcsa vállalkozás [Alkotótárs]

Podcastsorozat indul az Mastercard - Alkotótárs ösztöndíj idei nyerteseivel. Az első adásban Vonnák Diánát és Vajna Ádámot Ott Anna kérdezte alkotásról, ötletekről, szabadságról és nyomásokról.

Tudnivalók a pályázatról
...
Alkotótárs

Vonnák Diána és Vajna Ádám a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíj győztesei

...
Nagy

„Túlfutott rajtam a valóság” - Tompa Andrea laudációja Vonnák Diána Mastercard® Alkotótárs-díjához

...
Nagy

A trójai rinocérosz – Závada Péter laudációja Vajna Ádám Mastercard Alkotótárs-díjához

...
Alkotótárs

Vonnák Diána: Arról szeretnék gondolkodni, mit jelent a béke elvesztése [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kerber Balázs: Mindig foglalkoztatott az álmok sűrítő jellege [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Vajna Ádám: Rábukkantam egy 19. századi új-zélandi ornitológusra [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kali Ágnes: Mindig írok, nehéz megtalálni a kezdőlökést [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Makai Máté: A fő lökést a pozitív reakciók adták meg [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Mucha Dorka: Éreztem, hogy ebből nem lehet tingli-tangli történetet írni [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Mécs Anna: Már régóta foglalkoztatott édesapám története [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Laboda Kornél: Olyan rendszerre találtam rá, amely folyamatosan inspirál [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Hegyi Ede: Szerencsés, ha az alkotás a közlés visszatarthatatlan kényszeréből fakad

...
Alkotótárs

Kállay Eszter: Az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat szeretném körbejárni [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

...
Alkotótárs

„Csak azt érdemes csinálni, amit csak te csinálhatsz - és az írás ilyen” [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Már csak április 3-ig lehet Alkotótársnak jelentkezni

...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs 2022: Pályázati információk

...
Alkotótárs

„Az nem volt kétséges, hogy megírom” – Első könyveikről vallanak az Alkotótárs zsűritagjai

...
Alkotótárs

2022-ben is folytatódik a Mastercard® - Alkotótárs ösztöndíj