Sorozatunkban a Mastercard Alkotótárs 2023-as ösztöndíjasait ismerhetitek meg közelebbről. Az ötödik epizódban Zilahi Annával beszélget Ott Anna meghatározó, illetve inspiráló olvasmányélményekről.
Mindig nagyon érdekes, amikor az írókat olvasóként kérdezzük. Fontos és terjedelmes olvasmánylistát lehet összeállítani számunkra kedves írók számukra kedves könyveiből. Most Zilahi Annát kértük arra, hogy mondja el, mik azok a könyvek és miért, amik fontosak voltak neki íróként és magánemberként egyaránt. Mieko Kawakami Breast and Eggs, Hegedüs Vera Ostoba és Kertész Imre Kaddis a meg nem született gyermekért című könyvei kerültek szóba – alább az elhangzottakból szemezgettünk.
Mieko Kawakami: Breast and eggs
A regény három japán nő küzdelmeiről szó, magyarul még nem, de angolul már elérhető. Olvasás közben Zilahi úgy érezte, a szerző mindent megírt, amit ő valaha akart, ezért számára szerzőként mindennek vége. Viszont amint letette a könyvet, elkezdtek cikázni a fejében a gondolatok.
Sőt, ennek a kötetnek a hatására merült fel benne, hogy prózában is alkothatna.
Rögtön az elején például a regény egy nagyon pontos metaforában ragadja meg, hogy mit jelent a szegénység: a gyerekek arról beszélgetnek, kinek hány ablaka van otthon. Valaki egy ponton felveti, hogy az is számít, hogy mire nyílik az az ablak, mit láthatunk az üvegen túl. Zilahi szerint ez az osztálykülönbség egyik fontos jellemzője: aki nyomorogva él, annak eszébe sem jut, hogy egy szép tájat is láthatna az ablakából, mert vagy van ablaka a háznak vagy lakásnak, ahol felnőtt, vagy nincs. És ha van, az sem néz izgalmas, szép stb. helyre – Zilahi szerint ez maga a perspektíva hiánya.
Hegedüs Vera: Ostoba
Hegedüs Verát Zilahi vendégként hívta meg az Alkotótárs korábbi podcastjába, mert ez a könyv példaértékű volt számára abban, hogyan lehet nyelvet teremteni az elbeszélhetetlennek. A kötet ráadásul ezt nagyon lírai, poétikus nyelven valósítja meg.
A kötet főszereplője egy írástudatlan nő, akinek így a nyelvvel is van egy különös viszonya. Egy kiközösített közösség tagja, ráadásul nő, akitől a családja is szabadulna. Később énekesnő lesz belőle, és ugyan ezzel kiszolgál egy rendszert, mégis az éneklés az, ami védelmet jelent a számára.
Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért
Zilahi ezzel a kötettel nagyon megküzdött, majd amikor másodjára is a kezébe vette, rájött, hogy semmire sem emlékezett belőle, csak a borzasztó fájdalomra, és arra a befogadói élményre, ami hetekre megbénította. A mostani beszélgetés előtt harmadjára is elolvasta, és úgy érzi, most értette meg jobban.
Az első olvasás során szerinte csupán önző és öncélú üzenetet vett át a könyvből a szabadságról. Azóta viszont arra is rájött, hogy az Ostoba és a Kaddis mennyire egymásra olvasható. A friss, harmadik olvasás során mintegy hat A4-es oldalnyi jegyzetet készített, mert próbálta megérteni, milyen szerkezettel épül fel a szöveg, és mert nagyon tetszik neki az a szervező elv, amikor az elbeszélés nem lineáris.
Írás és munka viszonya kapcsán Zilahi kitért arra, hogy Kertész nem az írás szabadságáról beszél, hanem arról, hogy
Auschwitzot megjárva folyamatosan írnia, dolgoznia kell, mert ha nem ezt tenné, akkor élnie kellene, és annak beláthatatlan következményei lennének.
A kötet egy nem-mel kezdődik arra a kérdésre válaszként, hogy van-e az elbeszélőnek gyereke és szeretné-e, hogy legyen. Összekapcsolódik egymással a tekintélyelvű apaság és a haláltábor is, amikor Kertész kifejti a saját megtöretése történetét. Nagyon tekintélyelvű apja volt, aztán bekerült egy elnyomó gyerekintézetbe, és végül Auschwitz vált ennek a folyamatnak az abszolutizálásává. Az elnyomás kulturálisan bele van kódolva a hatalmi viszonyokba ebben a civilizációban – Kertész ezekre a maszkulin, elnyomó, apaelvű kódokra mond nemet azáltal, hogy nem vállalja az apaságot. Zilahi számára pedig megvilágító erejű volt a patriarchátusnak ez a feminista kritikája.
