![Kiss Dávid: Szeretnék egyfajta kulturális, morális és pszichológiai felfedezőútra indulni [Alkotótárs]](https://konyvesmagazin.hu/file/slides/3/31776/fe_580_320_kalk23_kiss.png "Kiss Dávid (Alkotótárs)")
Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - ezúttal Kiss Dávid mesél az alkotófolyamatról. A korábbi interjúkat itt találod: Mohácsi Balázs, Borda Réka, Böszörményi Márton, Zilahi Anna, Kerber Balázs, Seres Lili Hanna, Kovács Bálint, Kustos Júlia, Lukács Flóra.
Fotó: Rombai Péter
Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?
Mindenki, aki írással próbálkozik, vágyik rá, hogy a szövegei sajtó alá kerüljenek, ez még a mai, egyre inkább digitalizálódó világban is presztízst jelent. Az első kötet az igazi mérföldkő: elsőre elérhetetlennek tűnik, aztán egyre türelmetlenebb magabiztossággal gondoljuk, hogy tulajdonképp már rég meg is kellett volna jelennie. Nekem nagyon lassan jött össze az anyag, 8 év munkája olvasható a Medvék bolygójában. Ráadásul ott van az is, hogy
viszonylag későn, 27 évesen kezdtem komolyabban foglalkozni az irodalommal, 2015-ben publikáltam először.
Azóta viszont megpróbáltam minél többet látni és átélni, tanulni és tapasztalni. Ahová csak tudtam, elmentem: nézőként kötetbemutatókra, a Margóra, a Könyvhétre, a Könyvfesztiválra, műhelyezni a Véneki Alkotótáborba, a JAK és a FISZ táboraiba. Be is léptem mindkét szervezetbe, próbáltam jelen lenni azok között a pályatársak között, akiktől rengeteg mindent tanultam azóta.
Izgalmas feladat volt a formálódó ciklusokon és a kötetcímen agyalni, megtalálni a számomra sem mindig egyértelmű, de végig a háttérben rejtőzködő vezérfonalat. De nem tagadom, sok csalódás, negatívabb élmény is kapcsolódik ehhez az időszakhoz: visszautasítások, fájón elmaradt (akár nemleges) válaszok folyóiratoktól, kiadóktól. Ez utóbbit éltem meg a legnehezebben. És azt is hozzá kell tennem, hogy az sem mindig jelent egyenes pályát, ha végül valahonnan megérkezik a várva várt „igen”.
A megjelenés viszonylag csendben történt. Mégis, hatalmas öröm volt végre kézben tartani a kötetet, átlapozni, megszagolni. Elhinni, hogy kész, hogy megcsináltam. Fantasztikusan sikerült a budapesti kötetbemutató októberben, amit pár napra rá egy győri, később egy újabb fővárosi, nemrég pedig két soproni program is követett. A szülővárosomban, a volt gimnáziumomban, aztán az egyetemen bemutatkozni különösen megtisztelő volt. Ahogy a pozitív visszajelzések, családi és baráti, pályatársi és kritikusi vélemények is. A Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíj után az a megtiszteltetés ért, hogy a szakmai zsűri nekem ítélte a 2022-es év legjobb első verseskötetéért járó Makói Medáliák-díjat, amit a magyar költészet napján vehettem át József Attila iskolavárosában. Azonban nem lenne teljes a válaszom, ha elhallgatnám:
jól esne, ha több olvasóhoz eljuthatna a Medvék bolygója.
De ez már nem feltétlenül csak a szerzőn múlik.
Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?
Anya halála. Felfoghatatlan, ami történt: tavaly tavasszal egy éjjel a szíve váratlanul feladta a küzdelmet ezzel a világgal. 50 éves volt. Szerettem volna neki adni a Medvék bolygója első dedikált példányát, ám az a könyv bizonyosan nem ugyanaz lett volna, ami végül megjelent.
Sok mindent átértékel ilyenkor az ember. Az első kötet végső soron egy apakereső expedíciónak indult: ténylegesen, az apa–fiú kapcsolati dinamika megfejtése (elfogadása), és átvitt értelemben is, ősapáink, származásunk, vérségi kötelékeink felfejtése által, aminek szimbóluma a klasszikus patrilineáris családfa megalkotása. Azonban már a kutatásaim és az írás közben is mind inkább az anyai ágak felé fordult a figyelmem, amikor pedig bekövetkezett ez a tragédia, arra is rá kellett jönnöm, hogy az addig oly egyértelműnek, épp ezért
a törekvéseim során másodlagosnak gondolt anyai jelenlét valójában milyen fontos is volt, és most örökre elveszett számomra.
A nyomdába kerülés előtt tehát átszerkesztettem az egész kötetet, újraosztottam a ciklusokat, hogy ezt a dinamikát mind inkább kifejezhessem. És így készültek el a kötet illusztrációi, Aaron Hales csodálatos, misztikus képei is Anya egy hátrahagyott rajza alapján, amelyen a hét napjaihoz rendelt színes szimbólumokat. Az új kötet pedig ott folytatódik majd, ahová a Medvék bolygójának íve vezetett: az anyaföld, az anya, tulajdonképp a Föld Anya képzeténél.
Kinek a tanácsa fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?
Mikor nagyjából 8 évvel ezelőtt újra, azazhogy először komolyabban írni kezdtem, egy gimnazista koromban megismert barátomhoz, a már hosszú ideje publikáló és épp az első kötetén dolgozó Bende Tamáshoz fordultam. Ő akkor az Ambroozia líraszerkesztője volt, kíméletlenül szétcincálta a szövegeimet, én pedig minden betűt az utolsó erőmig védtem volna. Sok hasznos tanácsot adott, segített a profi szöveggondozás első lépéseit megtenni, ennek nyomán pedig hamarosan meg is jelent az első két publikált versem. Azóta is hálás vagyok neki, és továbbra is ő az első, akinek egy-egy új szövegemet megmutatom. A Medvék bolygójában nem is szerepelt olyan szöveg, amit ne látott, véleményezett volna.
Persze másokat is „bombázok” szövegekkel. Kezdetben, újoncként a kortárs magyar irodalomban, leginkább a különböző líraműhelyek, alkotótáborok résztvevőinek segítségével haladtam az írással, szerkesztéssel. Vének, illetve a JAK és a FISZ táboraiba már úgy érkeztem, hogy mostantól tehát mindent azonnal át kell írnom a visszajelzések alapján. Aztán a sokadik tábor és műhely után én is rájöttem:
ahogy az sem vezet sehová, ha semmit sem fogad meg a költő a pályatársak észrevételeiből, úgy az sem, ha mindent... megtanultam szelektálni.
És hogy mi a fontos számomra? Az, hogy a szöveg az én szövegem maradjon. Legyen a javaslat bármilyen frappáns formai vagy tartalmi megoldás, találó másik cím, ha az ötletadó nem veszi figyelembe az alkotó szándékát, haszontalan és használhatatlan abban a kontextusban. Ha pedig mégis így kerül bele abba az írásba, akár hiteltelenítheti is az egészet.
Közben persze kialakult a saját „körünk”, az a szellemi és baráti közösség, akikkel igazán „érezzük” egymás líráját. Bende Tamás mellett mostanság szívesen mutatom meg a készülő szövegeket Élő Csengének, Horváth Florenciának, Szabados Attilának. Érdekes tapasztalás számomra, hogy a most 20-25 éves korosztály hangját sokszor mennyivel jobban értem, érzem, mint sokakét a velem egyidősek vagy az előttem járó generáció tagjai közül. De ott vannak a legfiatalabbak, akikkel szintén nagy örömmel beszélgetek, például Jármi Bánkkal gyakran tartunk magunknak online műhelyezést saját verseinkből. Persze az idősebb vagy velem egyidős pályatársak véleménye nagyon is meghatározó: a kötetem ajánlóját jegyző Nádasdy Ádám értékes gondolatokkal segítette a munkámat, de hálával tartozom az általam látogatott líraműhelyek vezetőinek, folyóirat-szerkesztőknek, táborszervezőknek is, Sütő Csaba András szerkesztőmnek, Szalai Zsoltnak, Horváth Veronikának, Áfra Jánosnak, Szálinger Balázsnak, Terék Annának, Lanczkor Gábornak, Deres Kornéliának, Zsille Gábornak, Turi Tímeának, Tóth Krisztinának.
Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?
Rutint, felhalmozott tárgyi és „szakmai” tudást. Megírásra váró ötleteket és újra kikívánkozó motívumokat, történeteket. Megfogadott és elvetett javaslatokat. És remélem, hogy elegendő alázatot. Mondanám, hogy másként állok hozzá, hisz nincs már rajtam az a fajta nyomás, ami a publikációk gyarapodó számával egyre csak nőtt: hogy mikor lesz már kötet, hogy mindenképp kell kötet, hogy ki adja ki, és kiadja-e egyáltalán valaki, hogy mit fognak hozzá szólni az olvasók, és mit a szakmai kritika.
De végső soron nem mondom, hogy máshogy állok hozzá, mert épp ugyanezeken agyalok most is. Sőt, az azóta elnyert díjak miatt, kicsit talán nagyobb is most a nyomás rajtam, hisz rengeteg pozitív visszajelzést kaptam, a Móricz Zsigmond-ösztöndíj és a Makói Medáliák pedig egyaránt köteleznek egyfajta minőségre. Ráadásul
nem szeretném azt sem, ha erre a kötetre is 8 évet kellene várni, mint az elsőre.
Biztosan nagy segítséget jelent majd, hogy a Mastercard Alkotótárs rövidlistáján szerepelhetek, nagyon várom a közös munkát a többiekkel és a felkért szakmai mentorokkal, hatalmas megtiszteltetés ez számomra.
Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről?
Második kötetem a Terra Mater munkacímet viseli. Az előző kötet megírása során szerzett tapasztalatokból kiindulva szeretnék egyfajta kulturális, morális és pszichológiai felfedezőútra indulni, amelynek célja az anyamotívum összetett rétegeinek, ellentmondásainak és kihívásainak megismerése, bemutatása. Ahogy azonban az előző kötetben az apák is önkéntelenül „bevonzották” az anyákat a versekbe, most sem kerülhető el a másik pólus megjelenítése.
A Terra Materben ezért a teremtő erők mellett szerepet szánok a pusztításnak, az otthon nyugalmát őrzők mellett a háborúba indulóknak, a természetes mellett a mesterségesnek is.
A kiemelkedő fiktív és valós karakterek, történetek bemutatásához a mitológia és a história segítségét hívom, illetve továbbra is jelentősen támaszkodom saját családom és
szociokulturális közegem összetett társadalmi, nyelvi és nemzeti emlékezetére, a bányászat és az erdészet világára. A természeti, ökológiai témákhoz az inspiráció forrását nagyrészt a jelenlegi tanulmányaim (erdőpedagógiai szakvezető szakirányú továbbképzés a Soproni Egyetemen) során hallottak és tapasztaltak, valamint az elmúlt évek társadalmi, környezeti és technológiai híranyaga: a klímaváltozásról, környezeti furcsaságokról, űrkutatásról, illetve a mesterséges intelligencia térnyeréséről szóló beszámolók jelentik. A Terra Mater tervezetten 46 versből áll majd (eggyel többől, mint első kötetem, a Medvék bolygója). Ezek kettő, egyenként 23 versből álló ciklusba rendeződnek, amivel az emberi ivarsejtek két szülőtől örökölt 23-23 kromoszómájára szeretnék utalni.
Ezek a tervek. Azonban mindig az aktuális élmény- és érzésanyagból dolgozom, mindent ezek szemüvegén át látok és írok meg. Így aztán magam is kíváncsian várom, mi minden vár rám a következő időszakban, és hová is fut majd ki végül ez a kötet.
