Kerber Balázs és Zilahi Anna nyerte az idén harmadik alkalommal átadott Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat és a vele járó 3-3 millió forintot. A díjat a hétvégi Margó Irodalmi Fesztiválon adták át. Kerber Balázst Babiczky Tibor laudálta - a költő távollétében a szöveget a díjátadón Németh Gábor olvasta fel. A laudáció szövegét most teljes terjedelmében mutatjuk.

Fotó: Valuska Gábor

Az amerikai polgárháború két legismertebb stratégája – a déli Robert Lee mellett – Ulysses Grant tábornok és William Sherman vezérőrnagy volt. 1864-ben Sherman hadi sikerei jelentős nyilvánosságot kaptak a sajtóban. Grant ellenben tetemes veszteségeket könyvelhetett el. Felröppent a híre Grant esetleges leváltásának, a helyére Shermant szemelték ki. Ekkor Sherman a következőket mondta: „Grant mellettem állt, mikor őrült voltam. Én mellette álltam, mikor részeg volt, és most már mindig egymás mellett állunk.”

Ez a történet jutott eszembe az összetartozásról, hiszen

a magyar irodalomban mind együvé tartozunk, élők, holtak és még meg sem születettek egyaránt.

Nem kiegyensúlyozott és nem feltétlenül tiszta viszony. De az élet minden pillanatában, még a szenvedésben is van valami megmagyarázhatatlan gyönyör, az, „amit még a könnyek sem érnek el” – fogalmaz Wordsworth. Összetartozásunk tehát nem kiegyensúlyozott, de feltétlenül egyértelmű. Az egyik legszebb erő – és egyúttal gyengeség –, amit ismerek.

Jakob Böhme írja, hogy „nincs ember, aki tehetségét kibírta volna és ne pusztult volna bele a vakságba, és ha valaki a nagyság bármely fokát elérte, azt nem szabad azzal megalázni, hogy az ember tehetségesnek tartja”. Mert a tehetség, illetve a tehetségnek való kiszolgáltatottság egy idő után rutinba csap át. Mert az embernek nem stílusa van, hanem sorsa, amelynek a magja ugyan mozdulatlan, de egyéb tekintetben folyamatosan változik. Mégpedig azért, mert – jó esetben – úton vagyunk a saját középpontunk felé. Amely középpont, sokak szerint, az Isten.

Kerber Balázs fontos lépést tett: elhagyta első kötetének hermetikus, önmagába forduló zártságát, és kilépett a világba. Az irodalom paradoxona, hogy

éppen ettől a kinyílástól vált sokkal bensőségesebbé a költészete.

Készülő, harmadik kötetének anyaga már jelenlegi formájában is több mint ígéret. Saját világa van, a világnak pedig levegője. Agyonszennyezett korunkban pedig jólesik néha szabadon lélegezni.

A zsűri minden tagja nevében szeretettel gratulálok az ösztöndíjhoz. Elárulhatom: egyhangú döntés született.

Jó munkát, Balázs!