Borda Réka: Heteken át képes vagyok flow-ban olvasni [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A következő napokban a Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - első alkalommal Mohácsi Balázs válaszolt kérdéseinkre, ezúttal pedig Borda Réka mesél az alkotói folyamat részleteiről.  

Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?

A megjelenés utáni időszak sokkal megerőltetőbb volt, mint az azt megelőző, mert nehezen tudtam újra kedvemet lelni az írásban, hirtelen lett nagy a csend körülöttem, ráadásul a készülő kéziratommal is rettentően magányosnak éreztem magam.

Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?

A második könyvem utolsó szerkesztési köreinél jártam, amikor bevillant, hogy milyen jó lenne női szemszögből írni egy verses regényt. Ha van egy ötlet, amiben kihívást látok, általában olyan intenzív löketet tudok kapni tőle, hogy napokon, heteken át képes vagyok kitartó flow-ban olvasni, kísérletezni és kutatni, így hát megállás nélkül bújni kezdtem a középkori szerelmes énekeket, eposzokat, kalandregényeket és verses regényeket, illetve a verstanról is beszereztem egy csomó könyvet, hogy gyakorolhassak. Időközben aztán megjelent Závada Pál Apfelbaumja, és Vajna Ádám is verses regénnyel nyerte meg az Alkotótárs ösztöndíjat, ezért egyre inkább úgy éreztem, fura lenne az eredeti irány. Végül aztán egy csomó racionális indok is arra sarkalt – például pont a női elbeszélőben rejlő nyelvi lehetőségek és az „oral history” jelleg –, hogy kalandregénnyé formáljam a tervet. Utólag is úgy érzem,

számomra ez sokkal több lehetőséget, meg persze izzadást és fejfájást tartogat – amit végtére is nagyon tudok szeretni.

Kinek a tanácsa a fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?

Ferencz Móni barátnőmnek és a férjemnek mutatom meg elsőként a szövegeimet, ezért talán azt is kijelenthetem, hogy leginkább az ő véleményükre adok. Persze azért előfordul, hogy másoknak is elküldöm az írásaimat, és szerencsére mindig akadnak olyan hasonszőrű író barátok, akik hasznos tanácsokkal tudnak ellátni.

Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?

A legfontosabb tanulság az, hogy mindig legyek hű ahhoz, ahogyan én valóban írni szeretek vagy szeretnék, ugyanis a Hoax esetében inkább bizonyítani akartam a közegnek, mintsem ténylegesen magamat adni. A második könyv – legalábbis esetemben – inkább tud a kísérletezés, a játék, a saját hang megtalálásának terepe lenni, és közelebb tudja vinni az embert ahhoz, hogy magát is komolyabban vegye.

Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről?

Egy huszonéves nőről szól, aki szeretné megérteni, miért hagyják el a barátai az országot. Az ő élményeit szeretném elmesélni kalandregény formájában, amivel többek között az a célom, hogy női nézőpontba helyezzem át ezt a hagyományosan férfiakra szabott műfajt,

miközben erről az elbaltázott évszázadról is remélhetőleg sok mindent elmondok. 

Fotó: Zsólyomi Norbert