Borda Réka: Heteken át képes vagyok flow-ban olvasni [Alkotótárs]

Borda Réka: Heteken át képes vagyok flow-ban olvasni [Alkotótárs]

ko |

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A következő napokban a Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - első alkalommal Mohácsi Balázs válaszolt kérdéseinkre, ezúttal pedig Borda Réka mesél az alkotói folyamat részleteiről.  

Hogyan élted meg az első könyved megjelenése előtti és utáni időszakot, melyik volt a nehezebb?

A megjelenés utáni időszak sokkal megerőltetőbb volt, mint az azt megelőző, mert nehezen tudtam újra kedvemet lelni az írásban, hirtelen lett nagy a csend körülöttem, ráadásul a készülő kéziratommal is rettentően magányosnak éreztem magam.

Hogyan kezdett el formálódni az új kötet terve, mi adta meg a kezdőlökést?

A második könyvem utolsó szerkesztési köreinél jártam, amikor bevillant, hogy milyen jó lenne női szemszögből írni egy verses regényt. Ha van egy ötlet, amiben kihívást látok, általában olyan intenzív löketet tudok kapni tőle, hogy napokon, heteken át képes vagyok kitartó flow-ban olvasni, kísérletezni és kutatni, így hát megállás nélkül bújni kezdtem a középkori szerelmes énekeket, eposzokat, kalandregényeket és verses regényeket, illetve a verstanról is beszereztem egy csomó könyvet, hogy gyakorolhassak. Időközben aztán megjelent Závada Pál Apfelbaumja, és Vajna Ádám is verses regénnyel nyerte meg az Alkotótárs ösztöndíjat, ezért egyre inkább úgy éreztem, fura lenne az eredeti irány. Végül aztán egy csomó racionális indok is arra sarkalt – például pont a női elbeszélőben rejlő nyelvi lehetőségek és az „oral history” jelleg –, hogy kalandregénnyé formáljam a tervet. Utólag is úgy érzem,

számomra ez sokkal több lehetőséget, meg persze izzadást és fejfájást tartogat – amit végtére is nagyon tudok szeretni.

Kinek a tanácsa a fontos számodra? Megmutatod-e valakinek menet közben a szövegeidet?

Ferencz Móni barátnőmnek és a férjemnek mutatom meg elsőként a szövegeimet, ezért talán azt is kijelenthetem, hogy leginkább az ő véleményükre adok. Persze azért előfordul, hogy másoknak is elküldöm az írásaimat, és szerencsére mindig akadnak olyan hasonszőrű író barátok, akik hasznos tanácsokkal tudnak ellátni.

Mit hozol magaddal az első köteted írásából, mi volt a legfontosabb tapasztalat, amit szereztél? Másként áll-e szerinted egy író a második könyvéhez?

A legfontosabb tanulság az, hogy mindig legyek hű ahhoz, ahogyan én valóban írni szeretek vagy szeretnék, ugyanis a Hoax esetében inkább bizonyítani akartam a közegnek, mintsem ténylegesen magamat adni. A második könyv – legalábbis esetemben – inkább tud a kísérletezés, a játék, a saját hang megtalálásának terepe lenni, és közelebb tudja vinni az embert ahhoz, hogy magát is komolyabban vegye.

Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről?

Egy huszonéves nőről szól, aki szeretné megérteni, miért hagyják el a barátai az országot. Az ő élményeit szeretném elmesélni kalandregény formájában, amivel többek között az a célom, hogy női nézőpontba helyezzem át ezt a hagyományosan férfiakra szabott műfajt,

miközben erről az elbaltázott évszázadról is remélhetőleg sok mindent elmondok. 

Fotó: Zsólyomi Norbert

Kapcsolódó cikkek
...
Alkotótárs

Mohácsi Balázs: Egy alakuló szöveg intim dolog [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat. A következő napokban bemutatjuk a top10-et - elsőként Mohácsi Balázs mesél a kísérletezés vágyáról és az írás közbeni írásról.

...
Nagy

Borda Réka: Az írás tényleg mindenen átsegít

Idén nyolcadik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. A hagyományunkhoz híven interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Most Borda Réka mesél.

...
Panodyssey

Borda Réka: Egy bőrönd átváltozásai [Tárgydilemmák]

A Panodyssey projekt célja egy olyan közösségi oldal létrehozása, melyen a felhasználóknak lehetősége van saját írásaik közvetlen megosztására. Most Borda Réka Tárgydilemmák című esszésorozatának első részét olvashatjátok, amelyből  többek között az is kiderül, hogyan jutunk el Hemingway feleségének kézipoggyászától a négygörgős bőröndökig.

TERMÉSZETESEN OLVASUNK
...
Zöld

Ódor Lajos: Az lenne a fontos, hogy megtanuljunk jó kérdéseket föltenni

Ódor Lajos közgazdásszal, Szlovákia volt miniszterelnökével a Mindentudók kézikönyve című kötete budapesti bemutatója előtt beszélgettünk általános műveltségről, oktatásról és a lányának tett ígéretről. Interjú.

...
Zöld

Pogátsa Zoltán: Rá kell jönnünk, hogyan haladjuk meg a kapitalizmust

Litkai Gergely podcastsorozatának novemberi témája a Fenntartható gazdaság vagy társadalmi összeomlás című kötet, amiről a szerzővel, Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológussal beszélgettek.

...
Zöld

Legendás, ismeretlen, regényes, sétálós – 10+1 új könyv a 150 éves Budapestről

Budapest 150 éves születésnapján a város sokszínűségét és sokféleségét hangsúlyozva válogattunk össze róla szóló, (egy kivételével) friss kiadású könyveket. Vessz el az ismeretlen ismerős Budapesten!

ADVENT
...
Könyves Advent

Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra

Kevesebb mint egy hónappal karácsony előtt olyan, most megjelent gasztrokönyveket ajánlunk, melyek színt vihetnek a készülődésbe, de ajándéknak is tökéletesek.

...
Könyves Advent

A kis Miri elhatározza, hogy meglesi az angyalokat egy karácsonyi éjszakán

A Miri-történetekben Fenyvesi Orsolya hétköznapi helyzetekről mesél, meghintve varázsporral. Ki hitte volna, hogy a karácsonyi angyalok ilyen huncutok, és hogy a telihold segít legyűrni a szomorúságot? Olvass bele!

...
Könyves Advent

Forró asztallapon pattogó jéghideg eperszemek ‒ 10 verskötet a fa alá

Visszanyerhető-e az ősállapot? Át- vagy fölülírható-e egy végzetes hiba? Karácsonyi válogatásunkban friss hangokat ajánlunk, de terítékre kerülnek a magyar költészet klasszikusainak kötetei is.

...
Könyves Advent

Tüdős Klára becsvágyát a családja értetlenkedése is fűtötte

Olvass bele Bódis Kriszta Korzón a pokolba című kötetébe!

...
Könyves Advent

A Baska magyarul beszél egy Benes-dekrétumok elől menekülő család drámájába avat be

A 12 éves Baska József és családja 1947-ben menekült Magyarországra a Beneš-dekrétumok és a kitelepítés elől. Felnőttként megírta, hogy mi történt azon a sorsdöntő téli éjszakán. Olvass bele a kötetbe!

...
Könyves Advent

Egy autista srác természethez írt szerelmes levele

Dara McAnulty magával ragadó, lírai hangvételű könyve, az Egy ifjú természetbúvár naplója a természettel való mély kapcsolatát tárja fel, de olvashatunk benne az aktivista munka és az autista lét mindennapi kihívásairól és örömeiről is. Olvass bele!

...
Alkotótárs

„Kell némi fals magabiztosság ahhoz, hogy az ember alkotni tudjon” [Alkotótárs]

Vonnák Diána és Vajna Ádám 2022-ben nyerték el a Mastercard Alkotótárs Ösztöndíjat, és az elmúlt egy évben a Könyves Magazin podcast-sorozatában beszéltek a terveikről, az írásról, vagy éppen arról, hol tartanak az alkotói folyamatban. Ezúttal a nyersanyagban való tájékozódásról és a szöveg megfuttatásáról is meséltek.

Hírek
...
Könyves Advent

Francia és skandináv receptek, magyar írók kedvencei, fenntartható konyha – 10 gasztrokönyv karácsonyra

...
Hírek

Eredményes volt a sztrájk: fizetésemelés és bónusz Hollywoodban

...
Hírek

Szvoren Edina és Kukorelly Endre kapta idén a Füst Milán-díjat

...
Panodyssey

Kihirdették a Panodyssey legújabb pályázatának rövidlistáját

...
Könyves Advent

Forró asztallapon pattogó jéghideg eperszemek ‒ 10 verskötet a fa alá

...
Nagy

Kiss Edina: Az írás számomra életismeret

...
Szórakozás

A Scott Pilgrim rákapcsol játszva számolja fel az időt

A Netflix Bryan Lee O'Malley graphic noveljei alapján készített minisorozata megmozdított képregény, videojáték és anime. A Scott Pilgrim rákapcsolban remekül megférnek egymással az izzadságcseppek, a csókok és monoton basszusfutamok

Szerzőink

...
Sándor Anna

Ódor Lajos: Az lenne a fontos, hogy megtanuljunk jó kérdéseket föltenni

...
Kolozsi Orsolya

Auster vénülő fenomenológusa még él ugyan, de már elkezdett kicsekkolni a világból

...
Ruff Orsolya

Vesna Lemaic: A kétféle migráció megosztja az embereket