Kerber Balázs: A kötetben fontos szerepe lesz a térnek, az utazásnak és az álomnak [Alkotótárs]

Idén már harmadik alkalommal nyerheti el két fiatal alkotó a Mastercard - Alkotótárs irodalmi ösztöndíjat. Az idei kiírásra közel ötven pályázat érkezett, közülük választotta ki az előzsűri a tíz legjobbat - hogy ki lesz az ösztöndíj 2023-as nyertese, az a májusi Margón derül majd ki. A következő napokban a Könyves Magazinon mutatjuk be a top10-et - eddig Mohácsi Balázs,  Borda Réka , Böszörményi Márton és Zilahi Anna válaszait közöltük, ezúttal pedig Kerber Balázs mesél élményeiről, terveiről.   

2022-ben ugyancsak a Mastercard-Alkotótárs pályázatának tíz döntőse közé kerültél. Az akkor szerzett tapasztalataidat hogyan tudtad hasznosítani a mostani pályaművednél?
Az akkori pályaművem a mostaninak egyfajta „előző” változata volt, melynek koncepciója tavaly óta sokat változott. A jelenlegi anyagban is fontos a városi tapasztalat és annak álombeli reprezentációja, tudati lecsapódása, de a szöveg kapott egy narratívabb struktúrát, állandóbb szereplőket, akik rendszeresen feltűnnek, és maguk is „írják” a szöveget abban az értelemben, hogy reflexióik hangsúlyosabb helyet kapnak a műben; a személyiségük is meghatározza a versek alakulását. Az érdekel, hogy hogyan mozognak ebben a világban. A tavalyi alkotótáborban kapott visszajelzések is sokat segítettek a szöveg érlelésében, az ötletek továbbfejlesztésében. Rájöttem, hogyan kellene az egységeket tudatosabban, mégis spontánabb módon összekapcsolni;

az egyes hangulatok és a megjelenített urbánus közegek, terek hogyan képesek párosulni a történetvezetéssel, a főbb fiktív alakok mozgásával.

Kinek a tanácsára tudtál támaszkodni ebben a folyamatban, volt-e olyan vélemény, amely utólag visszatekintve döntőnek, meghatározónak bizonyult?
Sokat segített a kötetkoncepció fejlesztésében az előző évi Mastercard-alkotótábor Németh Gábor vezette műhelye, ahol hasznos ötleteket, visszajelzéseket kaptam arra nézve, hogy milyen irányban érdemes továbbhaladni. Például fontos volt az a tanács, hogy jobb, ha a szövegeket lazábban, akár cím nélkül kötöm össze, és inkább áramlásszerű módon helyezem őket egymás után. Ez a javaslat azért is tetszett, mert így a narratív struktúra, az egyes részek kapcsolódása könnyebben alakulhatott ki. Az anyag mostani változatában eleve több szerepet kapnak a hangulati elemek mellett az egyes figurák tettei, motivációi, és azt hiszem, az anyag jelenlegi szervezőelvei ennek lehetőségét meg is teremtik. A kötettervben feltűnő város térszerűbbé lett ezáltal. Így meghatározóbb lett a szöveg epikus karaktere.

Függetlenül a korábbi pályázattól - kinek a tanácsát kéred ki, kinek mutatod meg a készülő írásaidat?
Főleg olyan barátaimnak, költőtársaimnak mutatom meg őket, akikkel rendszeresen beszélgetünk az írásainkról, és akiknek ízlése és érdeklődése is közel áll az enyémhez. Az ő visszajelzéseik sokat segítenek abban, hogy eldöntsem, jó-e az, amit éppen csinálok, illetve a közös beszélgetések, esetleg közös alkotómunka rengeteg olyan spontán inspirációt ad, melyet a magányos gondolkodás vagy a normál írásfolyamat nem biztos, hogy önmagától „kitermelne”. Az interakció sokszor késztet arra, hogy kilépjek a saját beszédpozícióm komfortzónájából, s ez az egyéni alkotásmódszeremet is tudja bővíteni, a saját írásfolyamatomat is fejleszti.

Változtatásokkal vagy teljesen új anyaggal pályáztál ez alkalommal?
Az előző kötetkoncepciómat bővítettem és alakítottam át, támaszkodva a kapott javaslatokra és az azóta született ötleteimre, azóta keletkezett benyomásaimra. Az anyag új változatában fontos az, hogy nem csupán egyes figurák reflexióit követhetjük nyomon, de ezek a karakterek aktívabban meg is próbálnak kapcsolatba lépni egymással a teremtett városi térben, illetve ez a városi tér is rejt magában jobban megtervezett háttértörténeteket, problémákat, szorongásokat. A narratívabb szerkezet arra is lehetőséget adott, hogy a kötet mitikusabb vonásokkal gazdagodjon, kirajzolódjon egy autonómabb világ, nemcsak az egyes városi atmoszférák, jellegzetességek. Kifejezetten sok előnyt jelentett számomra a szövegtér koherenciájának fejlesztése, a tágabb értelemben vett „világ” megtervezése.

Mit árulhatsz el a döntős pályázatodról, munkatervedről?
A tervezett kötetben egy pontosan meg nem nevezett, de jellegzetes vonásokkal bíró, noir-os városi térben mozognak az egyes karakterek, és ehhez a közeghez mindegyikük sajátos viszonyt alakít ki; reflexióikat önálló, kisebb szövegegységekben is olvashatjuk majd, de gondolataik a narratívabb egységekben is rendre meg-megtörik, elválasztják az egyes eseményeket.

A városban létezik egy túlbürokratizált hatalmi gépezet, melyet a főbb szereplők vagy tudomásul vesznek, vagy elrejtőznek előle, amennyire tudnak, vagy keserű és kissé lagymatag lázadásba fognak.

A figurák emellett folyton igyekeznek megtalálni egymást, hallani egymás felől, ám ezt mindig nehezíti saját tudatállapotuk és a tér önnön zegzugossága. A kötetben fontos szerepet fog kapni a térnek, az utazásnak és az álom mitikus, teremtő erejének különös összjátéka; az urbánus térben való mozgás számomra felveti a kérdést, mit jelentenek az ember számára a távolságok, az épített struktúrák, illetve a térképek mint a felfedezett és felfedezhető világ reprezentációi. A kötetterv hangulatán nyomott hagyott és hagy az elmúlt évek bizonytalanná és ijesztővé váló környezete is; a figurák folyamatosan félnek egy esetleges katasztrófától vagy háborútól, amely bármikor bekövetkezhet, illetve kitörhet, s ez személyes tűnődéseiket, tépelődéseiket erősen meghatározza.