A napóleoni háborúk idején játszódó történet főszereplője a fiús Marie, a 21. francia tüzérezred csatatéren talált és aztán kollektíven felnevelt lánya, valamint szerelme, Tonio, a tiroli parasztfiú. Kapcsolatukat ellenzi az ezred, mondván Marie csakis közülük választhat majd férjet, ezért Tonio úgy dönt, ha csupán ez az akadálya házasságuknak, belép a seregbe ő is. Csakogy időközben fény derül Marie nemesi származására, ami miatt kénytelenek lesznek elválni egymástól.
A lány egy számára teljesen új világba csöppen és az arisztokrácia fullasztó pompájában küszködik azzal, hogy hozza a grófkisasszonyoktól elvártakat: mindig csinos, finom, illedelmes, és lehetőleg mielőbb valami gazdag örökös felesége legyen.
Bár az opera által megidézett kor és világrend a maga 200 évével avíttnak tűnhet, a benne élők konfliktusai és dilemmái kortalanok.
„Egy lány felnövéstörténetét látjuk, ami ugyan a francia hadsereg berkeiben játszódik, de ez csak a külcsín. Sokkal fontosabb az a személyiségfejlődés, ami számos buktató után azt eredményezi, hogy végre a szeretett férfival lehet” – foglalja össze röviden a darab történetét Polgár Csaba. A Junior Prima-díjas művész több mint tíz éve az Örkény Színház társulatának tagja, de mind színészként, mind pedig rendezőként számos független produkció is kötődik nevéhez. Bár darabjaiban gyakoriak a zenei betétek, ez az első opera rendezése.
Donizetti operáinak többségétől eltérően Az ezred lánya nem egy irodalmi mű adaptációja, hanem Jules-Henri Vernoy de Saint-Georges és Jean-François Bayard librettójából készült. Az először 1840. február 11-én, a párizsi Opéra-Comique produkciójában színpadra állított mű premierje katasztrofálisra sikeredett, leginkább azért, mert a férfi főszerepet játszó énekes állandóan kicsúszott a megfelelő hangokból. Hazafias témájának (a darabban többször is felcsendül, hogy „Jó Franciaország, szép napok, remények, szerelem!”) és a vígoperák jellemzően kedélyes és játékos zenei világának köszönhetően azonban kapott még egy esélyt és hamarosan igazi közönségkedvenc lett. Nemcsak Franciaországban, hanem Angliában, az Egyesült Államokban és Itáliában is nagy sikert aratott, csak az olasz változatban a prózai dialógusok helyére recitativókat komponált Donizetti, Tonio pedig tiroliból svájci lett. Hazai bemutatója 1844-ben volt a pesti Nemzeti Színházban.
Az opera könnyedsége megtévesztő: a női és a férfi főszerep eljátszása is bravúros énektudást igényel. Tonio „Ah! Mes Amis” kezdetű dalát a benne lévő nyolc magas C-vel az operairodalom egyik legnehezebb áriájaként tartja számon a szakma, sokszor a tenorok „Mount Everestjeéként” is emlegetik. Luciano Pavarottinak egy este alatt világhírt hozott ez a szerep, amikor 1972-ben a Metropolitan azóta legendássá vált előadásán a nyolc C-t könnyedén megtoldotta még egy kilencedikkel is.
Tizenhétszer tapsolták vissza.
Azóta illik őt utánozni, de ezenkívül is tartogat még kihívásokat a darab. „A francia változatot játsszuk, amiben prózai jelenetek vannak és amolyan operett előképnek számít a zeneirodalomban. Az énekeseknek ez egy ismeretlen terep, hozzá kellett edződniük ahhoz, hogy itt prózában is meg kell szólalni. Egészen más a technika, más izomtónusokat igényel, és ki kell tapasztalni azt, hogy hogyan lehet énekből beszédbe, beszédből énekbe váltani. Nagyon könnyednek ható mű, de valójában pokoli nehéz darab” – mesélte a rendező a próbafolyamat nehézségei kapcsán.
Az előadásban van egy színtisztán prózai szerep is, a vőlegénynek kiszemelt örökös anyját játszó Crakentorp hercegnéé, amit gyakran egy már visszavonult énekesre osztanak (látható volt már benne Kiri Te Kanawa és Montserrat Caballé is), vagy egy, az opera világán kívülről érkező hírességre, mint például Ruth Bader Ginsburg, az Amerikai Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának nemrég elhunyt bírája, aki közismert operarajongóként a Washington National Opera 2016-os előadásában játszotta a hercegnőt.
Marie felnövéstörténete és Franciaország dicsőítése mellett a darab a választásról is szól, illetve a választás lehetőségének hiányáról. Az előadás színpadképe is erre reflektál. Izsák Lili jelmezei és a minimalista díszlete – kerülve az olykor múzeum-hangulatú korhűséget – Marie helyzetét, a benne lejátszódó érzelmeket igyekszik visszaadni.
„Egy elrajzolt, meseszerű világot alkottunk”
– meséli a díszlettervező. Elmondása szerint a tervezésnél az egyik fő szempont az volt, hogy a lány szemén keresztül lássuk ezt a történetet, hogy ő hogy érzi magát benne. Míg az első felvonás színpadképe maga a puritánság, a második részben egy babaházba csöppenünk. Vizuális tobzódás, de a cukorkaszínek dacára mégis minden ugyanúgy uniformizált, csak a militaryruhás katonák helyett itt egy személytelen, tupírozott babasereg jelenti a társaságot. Látszólag teljesen különbözik egymástól a két környezet, Marie helyzete mégis ugyanaz, igazából csöbörből vödörbe esik.
Polgár Csaba szerint kicsit olyan ez, mint az elvált szülők gyerekeinél. „Az A héten apunál vagyok, és akkor az ő szabályait kell követni, B héten anyunál, ott pedig neki megfelelni. Közben pedig elveszítjük magunkat, az, hogy mi hogyan is szeretnénk lenni, elporlad.” Izsák Lili dobozdíszletei erre az érzetre erősítenek rá. „Két egymásra reflektáló, vagy legalábbis nagyon hasonló jellegű helyszínt terveztünk. A doboz mindig izgalmas tér, mert kihatárol egy bizonyos helyet a világból, viszont nehéz meghatározni, hogy melyik oldalán is vagy: kívül vagy belül.”
Vígoperáról lévén szó, a darab végére természetesen mindenki jobb belátásra tér, győz a szerelem, és Marie megtalálja a saját helyét a világban. A mából nézve viszont mégsem annyira felhőtlen ez a happy end, hiszen a boldogsághoz férjhez kell mennie, hogy aztán átköltözhessen egy újabb dobozba, egy harmadik babaházba, csak más elvárásokkal és szabályokkal. Ez azonban már egy másik történet, mi pedig reménykedhetünk, hogy Marie és Tonio az esküvőt követően boldogan éltek, míg meg nem haltak.
Az ezred lánya előadás a 14-i bemutatót követően január 16-án, 21-én, 23-án és 29-én lesz látható az Erkel Színházban.
