André Ferenc: Antropocén ima [Mastercard® – Alkotótárs]

Antropocén ima

1.

Te, aki forgatod a földet, hogy

a nap melegét kitanulja, ismered

a kövek csikorgó zenéjét, 

és méltóságot dörzsölsz a lomhán

elheverő hegyek gerincébe;

Te, aki óvatos kezeiddel kavarod föl

az ég alját, hogy a madarak szabadon

szálljanak a szél hullámain;

Te, aki leheleteddel olvasztod meg

a kéreg alatt a sziklát, hogy melegen

tartsd a felszínt, villámokkal tanítod

alázatra a fenyveseket és tudod,

mit duruzsolnak egymás között a lángok;

Te, aki beszéled a vizek csobogását,

ismered a felfakadó források friss

kacagását, felhőkből kiszitálod a záport,

hogy vonuló bölények enyhet leljenek,

és néven nevezed a tengerek árkait;

Hozzád fohászkodom!

2.

Légy kegyelemmel a gyarlók és vihorászók iránt,

irgalmazz a bujálkodóknak és pöffeszkedőknek,

ne gerjedj haragra a kényszeres önmegvalósítók,

vágykufárok és mézes szájú próféták iránt! 

Engedj meg előttük és nézd el vágtázásukat,

mert ők is gyámoltalanok és elesettek.

És bocsáss meg nekünk, akik csak a szégyen

utolsó gallyába kapaszkodva tartjuk még

fejünk az emelkedő ár fölött, mert mit

szólnának az emberek, ha elengednénk.

Bocsáss meg nekünk, akik olykor 

szorosan magunkra csavarjuk 

az éjszakát, toxinokat izzadunk

és perzselő csillagokat.

Bocsáss meg nekünk, akik kétes eredetű

sörök habjában úszva keressük a szerelmet, 

de bárhányszor lelünk rá, másnapra

émelygésbe, migrénbe és feszengésbe

oldódik, lemarja nyelvünkről a szavakat,

és köszönés nélkül hagy ott

forgolódni a tehetetlenségben.

Bocsáss meg nekünk, akik túlöntöztük

az ajándékba kapott ígéreteket,

de még szorgosan őrizzük őket, 

bízva az újjáéledésben.

Bocsáss meg nekünk, akiket nyájasan

tereltek be a Lehetőségek Országába,

majd lezárták mögöttünk a határokat,

iratainkat elkobozták, és miközben

ránk gyújtották a nagykövetséget,

csak annyit mondtak: „Bízunk bennetek,

meg tudjátok csinálni!”

És könyörgöm, bocsáss meg a boomereknek,

akiknek tüdejében rég vastagon állt

a vasfüggöny pora, mire megörökölték

ezt a földet, és akiket arcon öntöttek

a szabadság gőzölgő kondenzvizével;

Akik úszótanfolyam közben ráharaptak

az első horogra, mígnem tüskés gömbhallá

puffasztotta őket a cinizmus. Álmaikat

privatizálták, töredelmes munkába

hajszolták saját maguk, így menekültek 

saját érzelmeik fenyegetése elől; 

És akik úgy beletanultak, hogy

a rácsok mögött újabb rácsok vannak,

hogy mire visszaengedték őket

a rezervátumba, már rég kihaltak

belőlük a túléléshez szükséges ösztönök.

Bocsáss meg a csokoládéillatú

angyaloknak, akiknek glóriája elvakítja 

a legtisztább tekinteteket is,

és maholnap tényleg laposra

dózerolják a földet. 

És bocsáss meg nekem is, mert

én sarja vagyok mindegyiküknek,

mert pont ugyanúgy ülök én is a székek mellé,

és mert egyikükhöz sincs közöm.

Bocsásd meg, hogy maró 

keserűséggel és alázatos

odaadással szeretem,

szeretem őket mind!

3.

Ápolt szakállú hipsterek, akiknek

karján éjszakai erdő feketéllik,

és hozzáértő arccal szürcsölitek

a hidegkomlóst, én szeretlek titeket!

Tubarózsaillatú dívák, akik reggelente

önértékelésről csevegtek a konditeremben,

este pedig késsel és villával eszitek

a hamburgert, én szeretlek titeket!

Ti, tofus quinoarecepteket posztoló, 

neomarxista bölcsészek, akiknek vállára nőtt

a dekonstrukció  tarisznyája, és egyre több

mémben tudnátok otthont rakni magatoknak,

és ti, hátrafele nyilazós családapák és emesék,

akik gyógyszertárakba járnak sírni és álmuk 

az otthonszülés, én szeretlek titeket!

Ti, akik társaságban rendszeresen kiosontok

orrotokból kipiszkálni a taknyot, hogy végre

levegőhöz jussatok, és ti, akik gondosan

összefogjátok ruháitokat szeretkezés előtt,

én szeretlek titeket!

Ti, akik nyárfalevélként reszkettek, ha

idegenekről van szó, de írni-olvasni

tanítjátok a faluszéli cigánygyerekeket,

és ti, akiknek a torkából olyan erővel

szakad fel a tolerancia, hogy belekondulnak

a templomharangok, én szeretlek titeket!

Ti, akik naponta fürdőztök a szorongásban, 

és sose mossátok ki utána a kádat,

és ti, akik sorra minden felebarátotok

hajlékában rendet raktok, csak hogy

magatoknál ne kelljen, én szeretlek titeket!

Ti, akik érces hangon prófétáljátok

a szeretetet, félve, hogy méltatlanok

vagytok rá, és ti, akik forró szeggel

átütött nyelvvel is hazudjátok, hogy

szerettek, nehogy lelepleződjetek,

én szeretlek titeket!

Ti, akik hozzátok az áldozatot,

és ti, akik magatok vagytok az áldozat,

én szeretlek titeket!

Ti, akik elhordjátok a hegyeket az igazság

útjából, mert az porrá zúzná őket, és

ti, akik villanypásztorokkal kerítitek körbe

országnyi rettegéseteket, én szeretlek titeket!

Ti, akik kerékbetört álmaitokat, mint

angolkórt, örökítitek utódaitok csontjaiba,

és ti, akik nem jók vagytok, csak túlontúl

gyávák a rosszra, én szeretlek, szeretlek titeket!

4.

Mindannyiukért fohászkodom hát, 

mert bennem élnek tovább, és 

én is tovább élek mindannyiukban.

Nevük az én nevem, országuk az én 

országom, némaságuk az én némaságom.  

Könyörgöm hát, fordítsd felénk füled,

halld meg szavunk, bocsáss meg nekünk, 

és próbálj meg szeretni minket,

mint föld a rögöket,

lángok a ropogást, 

szárnyverést a szél, 

tajtékait a tenger.