André Ferenc: gyanútlan március [Mastercard® – Alkotótárs]

André Ferenc: gyanútlan március [Mastercard® – Alkotótárs]

André Ferenc |

szemérmetlenül ragyogja be a várost
a nap. hosszú árnyak szorítják a zebrákat
az aszfaltra. madarak és kukásfiúk cikáznak,
néhány gyűrött arcú tévelygő a buszmegállóban.
az élet csinálja, amihez a legjobban ért: zajlik.
reggel van, de ez még semmire nem vigasz.
sirályok légiriadója szakítja át az eget.

az elmúlt évek légüres terében
módszeresen szoktattuk le magunk
a meglepődésről. hétfőn spanyolóra,
kedden bevásárlás, szerdán apokalipszis,
csütörtökön közösségi összefogással
eltakarítjuk a romokat, hogy hétvégén
lehessen kiereszteni a gőzt.

*

óránként frissítem a híreket.
aktualitásában akarok szembesülni
a kiszolgáltatottsággal. nézem, olvasom,
de valahogy nem történik bennem semmi.
legalábbis nem az, amire vártam, hogy
történni fog. az egész egyszerre
borzaszt el és hagy teljesen hidegen.
megnéztem, tudomásul vettem,
görgethetek tovább, mehetek a dolgomra.
nem fáj a becsapódás, nem fáj a vers.
csak a számok vannak. a hűvös
és közömbös számok.

minden frissítéskor ugyanaz a perverz
érdeklődés babrál bennem, mint amikor
hirtelen fékcsikordulás után kicsit reménykedsz,
hogy követi csattanás is. légzsákok, szilánkok,
kettéharapott mondatok. végre szemtanú
lehetsz. végre lesz történeted. lesz, amibe
kapaszkodj, lesz amit mesélj a kocsmában.
de képzeletben mindig csak tanú vagy,
nem elszenvedő.

*

tegnap utaltam valamennyit egy segélyszervezetnek,
mintegy önvigasztalásképp, de fikarcnyit
sem boldogított. sőt. inkább a szégyen szurkál,
mintha bűnbocsánat cédulákat vásároltam volna.
ajándékutalványt a humanizmusba.

Ilya Kaminskyt olvasok, eljátszom,
ez szolidaritás. pedig csak alibi,
ha netán ideig-óráig véletlenül
épp boldog mernék lenni.

*

próbálom magam immunizálni,
de néha mégis betévedek egy-egy
kommentszekció bozótosába,
ahol a hűséges huszárok kaszabolják
az indákat és egymást. rendíthetetlen,
színtiszta naivitásuk lenyűgöz.
mindegyik magabiztos az igazában
és meg van győződve róla, hogy
a történelem puhább oldalára fog kerülni.
jövőképgenerátora szerint kétségtelen,
neki fog tisztelegni a rendőr, előre
köszön a polgármester és róla nevezik el
majd a színházat. biztos benne, hogy ő
történelem lesz, nem statisztika.

ki van éhezve a biztonságra, mert a sok
ficánkoló magánigazság közt könnyen veszíti el
az egyensúlyt. és hiába kapálózik, nem talál
kapaszkodót. úgyhogy kérdés nélkül szorítja
meg bárki kezét, aki rámosolyog és következetesen
hazudja ugyanazt, nap mint nap, szemrebbenés
nélkül. legalább valami kiszámítható, valami ismerős.
mindegy, hová viszel, csak ne én kelljen
kitaláljam a következő lépést, mondja.
nem a válaszok tetszenek, csak a csend, hogy
nincs annyi kérdés, mondja. nem az igazságot
keresem, csak a valahová tartozás látszatát,
mondja. és nem tudok rá haragudni.

ebben a hangzavarban üdítő, ha valaki
a nevünkön szólít. egy jól irányzott lelkesítés,
és máris a legtoxikusabb gúnároknak szavazzuk
meg a bizalmat. leszakadozott a lendület,
szeretnénk kiszállni levegőzni, de félünk,
ha megállunk, nem lesz erőnk visszaszállni.

pedig olyan csillogó szemekkel indultunk
kikelteni a legszebb ígéreteket. nézd, ennyi
maradt most belőlük: megannyi zörgő,
kiszáradt báb. ami mégis kikelt,
az vergődve kutatja a fényt az éjszakában,
míg fel nem emésztik a lángok.

*

jövendőmondók dörzsölgetik a kristálygömböket,
hogy ők már tudtak előre mindent, de mi nem
hallgattunk rájuk. gyalázatosan igazságszagúak,
csak épp a tények pörögnek le róluk.
kabátjuk duzzad a sok szakértelemtől,
mindnek véleménye van.
nekem nincs véleményen.
nincsenek gondolataim.
nekem félelmem van.

*

éjszakánként az európai álom ágyam szélére
kuporodik és nézi, ahogy alszom. ha netán
felébredek, tenyerét mellkasomra helyezi
és azt mondja: ne félj, maradj nyugton.
szemem nyitva, de nem bírok mozdulni.

régi képeket mutat, amiket annyira
próbáltam elfelejteni, amikor próbáltam
családiasra kozmetikázni a múltat.
hosszan hallgat a jövőmről, helyette jogokról
beszél, szeretetről és inflációról.

mesél apróbb és katasztrofális mulasztásaim
következményeiről. fekszem mozdulatlanul.
tehetetlen vagyok és felelősnek érzem magam.
kiszolgáltatott vagyok és üresnek érzem magam.
gyáva vagyok és gyávának érzem magam.

vigasztal, ne féljek. nem vagyok kiváltságos.
máshoz is el szokott járni, ugyanilyen törődve
figyel mindenkire. mi vagyunk az ő gyermekei.
nem kell félni, mondja, ő gondoskodik rólunk.
ez a mi sorsközösségünk. szorongásunk
oszthatatlan ország. apró horzsolás a
mellkason. ez a horzsolás a mi otthonunk.
belakjuk és benépesítjük.

*

költő vagyok. gyarló és vízfejű.
kartonjelmezben rohamozom a turbinákat.
szeretném magamhoz szorítani a verset,
de valahogy mindig kicsúszik kezeim közül.

mert mit is ér a vers, ha reng a föld?
mit ér a vers, ha nem időz benne soká az igazság?
mit ér a vers, ha csak beszédkényszer a hangzavarban?
mit ér a vers, ha nem menekültkérelem?

mit ér a vers, ha még mindig ugyanazon szabályok szerint
játsszuk a történelmet? kinevezünk egy győztest,
akit bedörzsölünk az igazsággal, és kijelölünk
egy vesztest is, akit jól felszabadítunk rabigája alól.
ha netán valaki két szék között mégis
a hideg cementre ül, ott vacog egészen addig,
míg eljön érte a tél. aki bújt, aki nem, mentem.

a takarás mögül a játékmesterek
elégedetten nézik a vetélkedőt.
szurkolnak, támogatnak, ordítva
szeretik a hazát, éltetik és dicsérik
a népet, amelyet elhivatottan szolgálnak.

persze nép alatt kizárólag
a bizonytalanságba belefáradt,
megvezethető többséget értik,
személyre szabható aggodalmakkal,
könnyen betörhető félelmekkel.
járásuk elegáns lesz és délceg,
hibátlanul áll rajtuk a gyeplő.

én a versenyt nem megnyerni akarom.
én csak sütiért meg üdítőért jöttem.

*

itt ez a reggel, súlyos benne
minden árnyék. recseg alattuk az aszfalt.
lemerült a kristálygömböm,
éleslátásom cserben hagyott,
homályos a holnap előttem.
nem tudom, lesz-e majd megérkezés,
megálló, egy kis tér a fellélegzésre.
nem tudom, túl fogja-e harsogni valami
a sirálysikolyt a levegőben. nem tudom,
fog-e még látszani mellkasomon
a horzsolás. de ma még csak napsütés van,
gyanútlan március. ha kedved tartja,
felkelhetsz és belesétálhatsz arccal
a tavaszba. szívd be hűvös levegőjét,
tanuld el az utcák rezdüléseit, és nézd,
vannak még csillogó tekintetek. menj,
járd be a várost. útkereszteződés,
macskakő, járdaszegély ismerje
meg lépteid. persze, azért tegyél sálat,
sapkát. mi lesz, ha fújni kezd a szél.

Levelezés
...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: Ginkgo biloba [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

André Ferenc: gyanútlan március [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: Feltámadtunk [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

André Ferenc: Armageddon 202x [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: HolyWin [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

André Ferenc: Antropocén ima [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: Falunap [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

André Ferenc: Kedves Zsófi! [Mastercard® – Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: A szomszéd kertje [Mastercard® – Alkotótárs]

Tudnivalók a pályázatról
...
Alkotótárs

Kállay Eszter: Az anyasághoz kapcsolódó ellentmondásos elvárásokat szeretném körbejárni [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Kiválasztották a Mastercard® Alkotótárs ösztöndíj 10 döntősét

...
Alkotótárs

„Csak azt érdemes csinálni, amit csak te csinálhatsz - és az írás ilyen” [Alkotótárs]

...
Alkotótárs

Már csak április 3-ig lehet Alkotótársnak jelentkezni

...
Alkotótárs

Mastercard® Alkotótárs 2022: Pályázati információk

...
Alkotótárs

„Az nem volt kétséges, hogy megírom” – Első könyveikről vallanak az Alkotótárs zsűritagjai

...
Alkotótárs

2022-ben is folytatódik a Mastercard® - Alkotótárs ösztöndíj