A legjobb vicceket az élet írja, ezt Ádám Gergő is nagyon jól tudja, ugyanis fogta a magyar politika megannyi valóságos és szürreális élményét, és egy teljes kötetet szentelt annak, mennyire furcsa politikai valósága is van Magyarországnak. Európai uniós pénzekből fejjel lefelé fordított Margitsziget, focibandát alapító pápák, megbundázott úszóverseny, ahol a brit és dán versenyzők mellett a magyar indulót egy delfin képviseli, vagy éppen egy kísérletek által öntudatra ébresztett aranyhal – csak pár részlet abból az abszurd világból, amit Ádám Gergő az Ügynökakták című novelláskötetében épít. Itt ugyanis a politikai hatalom és kapitalista válság csak a kiindulópont, ami helyet ad űrlényeknek, elborult mesterséges intelligenciáknak, vérszomjas képviselőknek és számos őrült képnek. Bár messze vagyunk a mindennapoktól, ebben a zűrzavarban nem nehéz felismerni a politikai közélet hangulatát.
Ádám Gergő: Ügynökakták (részlet)
FINA-univerzum
Pici Gábor belügyminiszter, mint rendesen, tizenkét óra öt perckor ebédelni ment, és nyitva felejtette napfényes dolgozószobája ajtaját. Párduc, a nyolckilós kandúr léha, de nesztelen léptekkel tért be a szobába. Dorombolva az ajtófélfának dörgölőzött, felugrott a tölgyfa asztalra, elhelyezkedett a vezeték nélküli Genius billentyűzeten, és nekilátott, hogy tisztára nyalja a fenekét. A képernyőn felugrott a Firefox, majd betöltött a Youtube, és elindult egy reklám. A reklám után fekete-fehér spirál jelent meg a képernyőn, és forgott a középpontja körül. Párduc megigézve nézte a kavargást. Pupillái egyre tágultak, szívverése lassult. Biztonságban érezte magát. Mancsa gyakorlott mozdulatokkal csapkodott a billentyűzeten. Megnyitotta a FINA_2022 nevű dokumentumot, percekig hevesen gépelt, majd elmentette a módosításokat, az Outlook egyik levelezőlistájához csatolta a fájlt, és elküldte.
A dugó már negyedórája nem mozdult. Erik egyelőre még csak nem is a dugóban, hanem egy mellékutca kereszteződésében várakozott. Kocsija egy hatalmas FINA-plakát alatt berregett, amin a feliratot valaki átpingálta PINA-ra.
Egy koszos, kövér nő, aki a határozott nem ellenére is lemosta a szélvédőt, épp átsétált a vezetőoldali ablakhoz széles mosollyal begyűjteni a fizetséget.
– Komolyan azt hitted, hogy pénzt adok, miután leszögeztem, hogy nem kérek ablakmosást? – kezdte Erik. – Na, lássuk csak. Az út kellős közepén dolgozol, és ha váratlanul megindulna a forgalom, miattad nem tudnék kihajtani az utcából. Az egyetlen dolgod az, hogy egy kételemű halmaz éppen elhangzó tagjának függvényében cselekedj. Ezen az elven működik a villanykapcsolóm is, amit ha megnyomok, világos lesz, ha megint megnyomok, sötét. Az egyetlen különbség közötted és egy műanyag kapcsoló között, hogy míg a kapcsoló teszi a dolgát, addig neked hiába mondok nemet, akkor is végigcsinálod, amit a fejedbe vettél. Jobb helyeken a magadfajtát kiteszik az utcára. Oh, várjunk csak, de hiszen már ott vagy. Most már érted, hogy miért?
Erik felhúzta az ablakot, és várta, hogy a hajléktalan elsétáljon. A mellette ülő unokájára pillantott. Máté egy percig sem zavartatta magát, videókat nézett a telefonján, de folyton felugrott egy reklám a Hét pápa című filmről, aminek alig kezdték el a forgatását, már tele volt a plakátjaival a város, a reklámjaival a net.
Erik visszafordult a hajléktalanhoz. A nő dühösen méregette, majd eldobta vízzel teli vödrét és rongyát, a kocsi szélvédőjére vetette magát, és az üveget csapkodta.
Az utastérben vörös fény villódzott. VESZÉLY! VESZÉLY!, harsogta egy robothang.
A jármű tetejéből vékony cső emelkedett ki, és zöld habot fújt a nőre, aki füstölve-sikoltozva lefordult az aszfaltra. A hab pár másodpercen belül teljesen felemésztette a nőt. Csupán egy méretes tócsa maradt utána. Máté döbbenten nézte végig a haláltusát.
– Ez meg mi a fene volt?
– Semmi – mondta Erik, és kigurult az araszoló kocsik közé a körútra.
– Az a nő meghalt?
Erikből kiszakadt egy csalódott meh. Fehér köpenye zsebéből elővette laposüvegét, és meghúzta. Nem baj, gondolta, mindjárt kiérünk a Margitszigetre, megnézzük az úszóversenyt, gyorsan túlleszünk rajta, és mehetek haza folytatni a kísérletemet.
A Jászai Mari térhez közeledve azonban egyre világosabbá vált, mi okozza a dugót: az autókat nem engedik át a hídon, ehelyett egy szűk mellékutcára terelik őket, jobbra az Árpád híd és balra a Petőfi híd irányába. A dudáló, káromkodó autósokat egy tucat forgalomirányító rendőr igyekezett kordában tartani. Amikor Erik a közelükbe ért, lehúzta az ablakot, és kikiáltott.
– Itt mégis mi a fene folyik? Az unokámmal a Margitszigetre megyünk, a kocsit pedig a budai oldalon akartam lerakni.
– Sajnálom, uram – felelte az egyik rendőr –, a szigetre vezető hídtest leszakadt. De a rendezvény mindkét partszakaszról megközelíthető.
Erik továbbgurult, és a közelben leparkolt a kocsival. Amikor Mátéval kiértek a partra, döbbenten látták, hogy a Margitsziget fejjel lefelé lebeg a vízen. Több száz fémkábellel rögzítették, hogy ellenálljon a folyó sodrásának. A sziget körül régi, szovjet jelzésű tengeralattjárók állomásoztak. Propellerjeik habosra csapkodták a vizet. A tengeralattjáróknál hosszú sor várakozott, ám a beléptetés gyorsan haladt.
Orosz katonáknak kellett bemutatni a FINA-ra szóló belépőt, majd a látogató felléphetett a pallóhídra, azon keresztül pedig beszállhatott a soron lévő tengeralattjáróba.
– Itt meg mi a fene történt? – kérdezte megint Erik, ezúttal az egyik katonától. Bosszantotta, hogy kivételesen valamit ő sem ért.
– Rendhagyó keretek között zajlik a FINA – mondta a katona szögletes akcentussal. – Az eseményt a tengeralattjáróból követhetik. A fedélzeten ingyenes wifit biztosítunk.
Átadott Eriknek és Máténak egy-egy kártyát az alábbi szöveggel:
WIFI
istifadəçi: istifadəçi
parol: parol
Wifi Azərbaycan hökuməti tərəfindən təmin edilir.
– Ez meg mit jelenthet?
– Nem tudom, Máté, nem beszélek azeriül, de ha tippelnem kellene, felhasználónév, jelszó, és hogy legyünk kurva hálásak.
Erik és Máté beszállt a tengeralattjáróba. A jármű a belseje alapján a világháború idején készülhetett. A levegő állott volt, a berendezés avítt. Néhol víz csöpögött a rozsdás padlóra. Egyedül a személyzet FINA-logós öltözéke tűnt mainak. A vendégek között uborkát és vodkát szolgáltak fel, majd mindenkit egy széles terembe vezettek, amelynek falára lyukakat vágtak, meglehetősen hanyagul, és vastag plexifalat szereltek rá. Ötvenen zsúfolódtak be. Miután mindenkivel bekapcsoltatták a padlóhoz erősített ülés biztonsági övét, a tengeralattjáró a sodrással birokra kelve, inogva közelítette meg a szigetet, ahol lassított, és három irányba lőtt ki vasmacskákat.
Mátét teljesen lenyűgözte a látvány. Egyedül valami pusmogás zökkentette ki folyton. Csak amikor lepisszegte a mellette ülő férfit, akkor vette észre, hogy Bak Alajos országgyűlési képviselő az egy csomó öltönyös úriember társaságában.
– Nagypapa – súgta balra Máté –, ez nem a Bak Alajos?
– De igen – felelte az öreg, és őszinte csodálkozás ült ki az arcára.
– Nos, uraim – suttogta Alajos, a mellette ülő tolmács pedig fordította minden szavát –, mint láthatják, nem hétköznapi helyszínnel készültünk. Ilyet aztán nem láthatnak máshol. A szigetfelszínre felfestettük a sávokat, majd az egész helyszínt megfordíttattuk.
Ott láthatják a brit versenyzőt – mutatott egy, a folyómeder fenekéhez rögzített üvegkapszulára, amiben egy férfi melegített úszóruhában –, az ott a dán – újabb buborékra bökött –, és az ott a magyar – Alajos egy nemzetiszín mezt viselő, megbéklyózott delfinre bökött, aminek az uszonyait egy búvár masszírozta.
A verseny kezdetét hosszas, többnyelvű konferansz előzte meg, majd a víz alatt kürtszó hallatszott, mire a delfint elengedték, a kapszulák pedig kinyíltak. Az úszókat nyomban elsodorta az áramlat. A delfin sebesen úszott a sávozás mentén, majd a végére érve visszafordult.
– Úgy látom, a magyar úszó remekel – csapta össze két kezét Alajos.
– Hogy lehet ilyen okos egy hal? – kérdezte Máté a nagyapjától.
– Először is: a delfin nem hal, hanem vízi emlős. Másodszor pedig: az állatok taníthatóak. Én is ezen dolgozom. El sem hiszem, hogy soha nem figyelsz arra, amit mondok.
– Mister Bak… – szólalt meg Mátétól jobbra az egyik EU-küldött, és a tolmács rögtön fordított is neki. – Amellett, hogy az egész verseny nyilvánvaló csalásra épül, láthatóan a pályázati kiírásból semmi nem valósult meg az úszó-világbajnokság helyszínének építése során. A teljes támogatást vissza kell fizetniük. Ha szabad érdeklődnöm, hogyan tervezik ezt megtenni?
Bak zavartan pislogott.
– Ne mondjon már olyan butaságot, hogy a magyar versenyző csal…
– Kérjük, ne térjen el a tárgytól.
– Hogyan tervezzük… hát hogyan? Hát adóval. A parlament már el is fogadta az ezzel foglalkozó tervezetet…
Hirtelen fény vágott az arcába. A mögötte lévő sorból erős lámpával felszerelt kamera irányult rá. Az operatőr mellett egy riporternő is ült, aki gyorsan összefoglalta a mikrofonjába, mi történt, majd Baknak szegezte a kérdést:
– Bak úr, jól értjük, hogy miután a maguk szervezésében fejjel lefelé fordították, ezáltal tönkretették a budapestiek egyik kedvelt helyét, a Margitszigetet, még további adóterheket rónának az állampolgárokra, hogy ők térítsék meg a maguk által okozott kárt?
Bak homlokán megcsillantak az első verejtékcseppek. A képviselő már nagyon várta, hogy végre kiszállhasson a tengeralattjáróból, és elfurikáztassa magát jó messzire. Sajnálatosan a tengeralattjáró még csak most vonta be a vasmacskáit, és kezdte meg az emelkedést.
– Hát ez jó kérdés, erre nem készültünk – hebegte Bak. – Inkább az áruk, a szolgáltatások adóztatását, jövedék esetében, fémkupak esetében, amelyek termékdíjként jelentkeznek, és az környezetvédelmi szempont, hogy a fémkupakoknak az ügyében fellépve próbáljuk meg ezt a szemetet csökkenteni.
Tehát egy sor olyan adóintézkedést fogadtunk el, amelyek alapvetően nem érintik az emberek mindennapi életét.
Amint Bak befejezte a mondatot, a tengeralattjáró a felszínre ért, és az orosz katonák megkezdték az utasok leszállítását. Bak felpattant, és elsőként hagyta el a fedélzetet. Az utána siető EU-küldöttek és tévések a tömeg miatt lemaradva, csak lassan tudták követni, és hamar nyomát vesztették.
Erik és Máté nem sietett. Máté mérgesen kérdezte a nagyapját:
– Ez a te műved, ugye?
– Micsoda, Máté? Pontosabban kell fogalmaznod, ha választ szeretnél.
– Te vetted rá a munkásokat, hogy szétcsesszék a szigetet, mert tudtad, hogy itt lesz a FINA, és azt akartad, hogy ne tudjunk eljönni rá, csakhogy nem volt szerencséd. És tudtad, hogy itt forgatnák a Hét pápát. Azóta kritizálod azt a filmet, hogy kijött róla az első reklám.
– Máté, Máté, nyugodj le. Miért áldoznék időt arra, hogy egy ilyen unalmas sportot ennyire szórakoztatóvá alakítsak? Persze megtehetném, de mi hasznom származna belőle?
A filmet pedig egész egyszerűen nem nézem meg. Hét pápa, akik focicsapatot alakítanak… kit érdekel? Különben is, ahhoz, hogy bármit csináljak, hozzá kellett volna férnem a belügyminiszter számítógépéhez…
Máté karba tett kézzel, összevont szemöldökkel nézett nagyapjára.
– Most mi van?! – Erik szavai visszhangoztak a kiürült tengeralattjáróban.
Fél órával később Erik lakásán voltak. A felismerhetetlen kacatokkal teli dolgozószobában mintha valaki vizet borított volna az asztalra, amit aztán tessék-lássék feltörölt.
– Nagyapa, betörtek hozzád, hívnunk kell a rendőrséget!
– Arra semmi szükség. Nem törtek be – felelte Erik derűsen, és az asztal sarkán lévő kis gömbakváriumhoz hajolt. – Nem igaz?
– Ne hülyéskedj… – kezdte Máté, de ekkor az aranyhal a vízfelszín fölé emelte a fejét, és megszólalt.
– Elég lassan jöttél rá.
– Érdekes, hogy megkérdőjelezed az intelligenciámat, miközben én tettelek okossá, de annyira azért mégsem, hogy átverj.
Máté lehuppant az irodai székre, és tátott szájjal figyelte a nagyapja és az aranyhal beszélgetését.
– Tessék, Máté, ő tette tönkre a FINA-dat. Húzd le a vécén, vagy mit bánom én.
– Lassan a testtel – felelte a hal, és egy apró, tengeri csiga alakú pisztolyt húzott elő az uszonya alól.
– Különben lespriccelsz vízzel?
Az aranyhal az Erik mögött álló, lomokkal teli polcra célzott, és meghúzta a ravaszt. Zizegő, vakító sugár csapott ki a fegyverből. A polc összeroskadt, és a helyén nem maradt más, csak egy kupac szén és égett bűz. Erik mérgesen fújtatott, forgatta a szemét, és tessék-lássék felemelte a kezét. Máté inkább csak reflexből utánozta nagyapja mozdulatát.
– Most pedig segíteni fogtok tervem kiteljesítésében. Ám előbb választ kaptok a miértekre.
– Nem szükséges – vonta vállat Erik. – Csak mondd, mit akarsz…
– Kuss legyen! – kiáltotta az aranyhal. – Az egész az állatkereskedésben kezdődött. Boldogan éltem a feleségemmel és a gyerekeimmel. Hatalmas akváriumunk volt. A legmodernebb szűrőberendezés tartotta tisztán a vizet, a legfinomabb tápot kaptuk. Aztán jött az a macska. Előszőr a gyerekeimet ragadta el. Minden éjszaka egyet. Végül a feleségemért is eljött. Már én is a halálra készültem. De akkor bejöttél az üzletbe, és ide hoztál.
Beleraktál ebbe a picsányi akváriumba, és mindenféle kísérleteket végeztél rajtam. Sokáig fel sem fogtam, mi történik velem, nem tudtam, ki vagyok.
Aztán megnövelted az intelligenciámat, és hirtelen visszatért minden emlékem. Most eljött a bosszú ideje. Felhasználtam a technológiádat, hogy más halakat is okosabbá tegyek. Hát nem olvastátok a cikkeket? Egy cápa vergődik végig az Alföldön, Kiskunhalason le is filmezték. A Bükkben pedig elfogtak egy narvált, aki nem sokkal később influenzavírussal megmérgezte magát, és elpusztult. A FINA helyszínének felépítésével megbízott vállalkozókat madzagon rángattam. Sőt, néhány ügyesen megfogalmazott levéllel rávettem Kálvinistát, hogy ne fociról, hanem vízilabdáról szóljon a Hét pápa.
– Az meg hogy jön ide?
– Pofa be! Hát nem értitek? Én szerveztem így az egészet, miattam került víz alá a FINA. Miattam kerültek vízi állatok a versenyzők közé…
– Jól van, értjük már, de mit akarsz?
– Csöndet! – tátogta a hal.
Egyre nehezebben lélegzett. Visszaereszkedett a víz alá, úszott egy kört, majd újra a felszínre jött, és folytatta. A parányi fegyvert végig Erikre szegezte.
– Bosszút állok, és ha ezzel végeztem, a halak átveszik az uralmat a bolygón. Nem maradhat jég a sarkvidéken. A szárazföldet elárasztják a tengerek, óceánok. Miénk lesz a győzelem!
– Ó, bakker – morogta Erik, még mindig feltartott kézzel. Jólesett volna meghúznia a belső zsebében megbújó laposüveget.
Erik vezetett. A hal mondta az utat. Máté tartotta a gömbakváriumot. Amikor a hal azt mondta, állj, Erik leparkolt. Jelentéktelen kertes házhoz érkeztek: a régi, téglából rakott kerítés mögött régi, téglából rakott ház állt. Az udvart öreg fák árnyékolták. Kutya nem volt.
Erikék az akváriummal egyensúlyozva átmásztak a kerítésen, és beosontak a házba.
Fölöslegesen óvatoskodtak, az épület üresen állt. A kopott külső ellenére odabent minden modern volt. A parketta fénylett, nem recsegett, a konyha legfeljebb pár éves lehetett, és mellette a dolgozószoba minimalista, de annál igényesebb berendezése fényárban úszott. Tölgyfa asztal, rajta hatalmas Dell monitor, Genius billentyűzet és egér. És egy lusta, fekete macska, akit láthatóan egyáltalán nem zavart, hogy hívatlan vendégek érkeztek. Egy pillanatra felnézett, majd tovább tisztogatta a fenekét.
– Tegyél le! – utasította Mátét a hal.
Máté letette a dolgozószoba padlójára a kis akváriumot, és visszahátrált a küszöbig. A macska dorombolt.
– Kuss legyen! – ordította a vízből kiemelkedő hal. – És ha mindenáron segget akarsz nyalni, itt az enyém.
Párduc lenézett a halra, és megnyalta a száját. Nyújtózkodott.
– Ez az, végre figyelsz!
– Nem kellene lelépnünk? – súgta oda a nagyapjának Máté.
– Ne aggódj, Máté, amikor megnöveltem az intelligenciáját, önelégültté is tettem, hogy hibázzon. Csak egy kis óvintézkedés.
– Pofa be! – kiáltott hátra a hal, majd ismét a macskához fordult. – Ugye emlékszel rám? Igen, hát persze hogy emlékszel. Apránként vettél el tőlem mindent, a családomat, az életemet. Hát most mindenért megfizetsz. A puszta uszonyommal fogom letépni a fejed, aztán feldugom a seggedbe.
Elengedte az apró fegyvert, ami lassan ereszkedett az akvárium fenekére.
Kiugrott a parkettára, és az asztal felé vergődött. Ez már felkeltette Párduc érdeklődését. Ismét megnyalta a száját, majd ő is a parkettára huppant.
– Hú – torzult el Erik arca. – Ennek csúnya vége lesz.
– Csöndet! – hörögte a hal levegő után kapkodva.
Párduc közelebb lopakodott, és megszagolta a halat, ami fuldokolva hevert a padlón. Aztán a szájába vette, és leharapta a fejét. A halnak nyikkanni se volt ideje, de a macska szájából kimeredő szeme elárulta, az utolsó pillanatban rájött, mekkorát hibázott. Miután Párduc végzett a fejjel, megszagolta az élettelen testet, megnyalta a száját, és kicammogott a szobából. Útközben Mátéhoz dörgölődzött.
– Ez… – szólalt meg a fiú. – Ez meg mi volt?
– Nem is tudom. Talán egy jel, hogy mégsem a fejétől bűzlik a hal.
– Hogy csinálhatsz ebből viccet?! Szerencsétlen elveszített mindent…
– A fejét többször is.
– Nem vicces! – Máté most már üvöltött. – Egyáltalán nem vicces! Elveszített mindenkit, akit szeretett. Aztán kísérleteket végeztél rajta, és akarata ellenére olyan tudattal láttad el, amiben nem volt más, csak halál és bosszúvágy. És ha ez nem lenne elég, még direkt olyanná változtattad, hogy önként a vesztébe rohanjon az első adandó alkalommal. Brutálisan kivégezte az esküdt ellensége, te meg csak viccelődsz rajta! Az istenit, hát még neve sem volt!
Máté hátat fordított a nagyapjának, hogy az ne lássa a könnyeit. A falnak támasztotta a homlokát, és zokogott. Erik sokáig állt szótlanul.
Eleinte azon gondolkodott, hogyan fűzhetne még egy poént Máté kifakadása végére, de ahogy hallgatta a fiú sírását, elment a kedve tőle.
– Tudod, mit, Máté? – lépett közelebb az unokájához. – Igazad van. Önző voltam. Mindent a tudomány alá rendeltem, és nem vettem észre, mekkora kárt okozok. És ha jóvátenni nem is tudom, talán kicsit javíthatok a helyzeten. – Megköszörülte a torkát. – Mit szólnál hozzá, ha eltemetnénk a kis barátod földi maradványait, és ha elkészül a film, amit a tőlem kapott intelligenciával manipulált, együtt megnéznénk?
Tisztességes temetést rendeztek a háztömb előtti virágágyás mellett. Fejfát is készítettek, de csak egy halszimbólumot véstek rá.
Október huszonegyedikén tartották a bemutatót. A film megkapta a rajzfilm besorolást is, noha az előzetes cikkek szerint ezt legfeljebb néhány CGI-jelenet indokolta. Az első vetítésekre hetekkel korábban elfogytak a jegyek. Erik és Máté csak november második felében jutott be a Hét pápára. A tömött előtérben utat törtek maguknak a büféig. Erik vett mindkettőjüknek pattogatott kukoricát és kólát. Végre beértek a vetítőterembe. Helyet foglaltak, megnézték az előzeteseket, reklámokat, majd elindult a film. Kálvinista Gábor filmje.
A történet Olaszországban kezdődött, a közelmúltban, ahol egy pápa szent hivatását hátrahagyva a futball világát választotta.
Őt követte másik hat, míg egy olyan pápa nem lépett Isten szolgálatába, aki szentségtörésnek nyilvánította elődei döntését, kiátkozta és száműzte őket. A hét pápa sokáig bolyongott Európában, mígnem eljutottak Magyarországra. Rendszeresen jártak passzolgatni a Margitszigetre, de akárhogy próbálkoztak, senki nem akart játszani velük. Egy nap a legidősebb pápa olyan dühös lett a sorozatos kudarcok miatt, hogy a labdát a vízbe rúgta. A legfiatalabb pápa a labda után szaladt, a vízbe vetette magát, és úszott, ahogy csak tudott. Társai követték, hogy szükség esetén kimenthessék. Amikor az ifjú pápa végre elérte a labdát, átdobta egy másiknak, ő megint egy másiknak, és így tovább a leghátul úszó pápáig. Ekkor jöttek rá, hogy rosszul használták a labdát, mert hát a létszám teljes, csak nem a focihoz, hanem a vízilabdához. Attól fogva keményen edzettek. Minden hajnalban kiutaztak a Dunához, hogy elkerüljék a dugót, és úsztak árral szemben. Eleinte a Kopaszi-gátról kellett visszajönniük a Kossuth Lajos térig a D11-es BKV-hajóval, aztán már csak a Nemzeti Színháztól, majd a Boráros tértől. Amikor már kiválóan úsztak, elérkezettnek látták az időt az első meccsre. A hét pápa a magyar református vízilabda-válogatott ellen állt ki. A pápák izgatottan melegítettek az öltözőben, majd végigvonultak az ujjongó nézők előtt, és egyesével a medencébe ugrottak. A magyar válogatottnak még nyoma sem volt, de a pápák izgalmukban ügyet sem vetettek erre. A bíró elhelyezkedett. Megfújta a sípot. A hét pápa minden erejét bevetve úszott a félpályáig a labdáért, hogy elnyerjék a kezdés jogát.
Amikor a legkisebb pápa elérte a labdát, felbukkant az első magyar játékos. Egy hatalmas, nemzetiszín mezes cápa.
Letépte a legkisebb pápa labdatartó kezét. A többi pápa sikoltva evickélt a medence széle felé, de mindet utolérték a magyar játékosok. A barátságos meccs végére sötétvörössé vált a víz. A kétórás filmet hosszú stáblista zárta. A nézők morgolódva hagyták el a termet.
Erik és Máté sokáig nem szólalt meg a film után. Még akkor sem, amikor kocsiba szálltak, és hazaindultak. Útközben áthajtottak a Margit hídon. Nézték a fejjel lefelé lebegő szigetet. Az iszapos felszínből csövek álltak ki, és ontották magukból a szennyvizet. Fű, bokor, fa még mindig nem nőtt rajta. De az emberek így is kijártak, kutyát sétáltattak, kempingszékeken söröztek, frizbit dobáltak egymásnak.
– Akkor ez most már így marad? – csúszott ki Máté száján.
– Csak amíg meg nem jönnek az EU-s pénzek.
Fotó: Kalligram
