André Ferenc: Kedves Zsófi! [Mastercard® – Alkotótárs]

André Ferenc: Kedves Zsófi! [Mastercard® – Alkotótárs]

André Ferenc |

Kedves Zsófi! 

Köszönöm leveled, nézd el nekem, hogy ennyi időn át vacakoltam a válasszal, de magasra tetted ám a lécet érzékenységeddel. Történetedben többféle problémát piszkálsz meg, a hagyományhoz való visszatérés, illetve attól való elszakadás lehetőségeit, a környezettudatosságot, a lokalitás és globalitás egymásra feszülését, valamint a különböző identitásokhoz való viszonyulás módjait (a városi-vidéki, centrális-perifériás identitások közötti átjárást), a konkrét problémákig, mint a különböző invazív fajok térnyerése. Mindezt úgy mutatod be, hogy nem mérlegelsz, nem foglalsz állást, hanem egyaránt reflektálsz a különböző viszonyulások problematikusságára. Ezekről mind-mind szívesen és hosszan beszélnék, de hát még Oroszországnak is van határa (többnyire), úgyhogy egyelőre csupán néhány felvetést osztanék meg veled, amit érdemes volna meggyomlálni, ha már a kertészkedés témája körül forgolódom. :)

Benyomásom, hogy – főleg mióta 

a covid egyértelművé tette, hogy a kapitalizmus malma hatékonyan őröl akkor is, ha az ember nem matat napi 8 órán át egy irodában,

az alkalmazott időt spórol az utazáson, nem kényszerül jópofizni a kollégákkal, a munkaadó pedig megtakaríthat az irodaköltségeken, ezért egyre többen választják az otthoni munkavégzést. Itt érdemes volna a digitalizáció és globalizáció révén átalakult munka formáira, irányvonalaira és problémáira is reflektálni, de az most teljesen másfelé sodorna. Viszont a drasztikusan megnövekedett otthon töltött idővel egyenesen arányosan nőtt a lakás otthonossá tételének igénye – és lehetősége is. Nekem rengeteg ismerősöm ráfüggött a szobanövények örökbefogadására, az elhivatottabbak pedig kisállat tartásba is mertek vágni. Hogy az albérlet az nem csak átmeneti, amíg lesz saját otthon, amit majd aztán jól szanaszét rendeznek, hanem már az albérletben elkezdődik a lakás komfortossá tétele. Már nem mindegy, milyen az intim környezet, ezért a sok dísz, növény és a kisállat, aki szeretetével belakja a házat. Közben pedig egyre messzebbre tolják ki, vagy akár teljesen le is mondanak sokan a gyerekvállalásról, de ez a jelenség szintén legyen egy másik beszélgetésünk fókusza. Ebben persze az ingatlanpiac válsága is szerepet játszik, de erről is később. Most viszont mondhatni, hogy a szobanövény az új háziállat, a háziállat pedig az új gyerek. Azaz egyre fokozatosabban, óvatosabb léptekkel tanulunk bele a felelősségvállalásba.

De kanyarodjak vissza:

érzékelhető egy újfajta elvonulási igény a privát terekbe, nevezzük ezt új intimitásnak.

Egyre látványosabb az a trend, hogy nagyvárosról kiköltöznek vidékre, a nagyvárosi nyüzsgésbe temetkezni lassan nem elég mindful, a metropolisz már kevésbé szexi. A fiatalok jelentős része igyekszik kimenekülni a centrumokból, újra vonzó a kisváros, a falu (feltéve, ha jó a wifi és autóval közel van a Lidl). Ha jól értem, nálad is ez a helyzet, hogy Budapestről költöztetek ki falura, és most rázódsz bele a vidéki élet velejáróiba. Kérlek, mesélj arról, honnan eredt benned ez a szándék, mi volt az az impulzus, aminek hatására úgy döntöttetek, hogy elhagyjátok a várost, megtanulni a kertészkedés szabályait?

Jómagam is kisvárosi, de nagyon tömbház gyerek vagyok. Bár Csíkszereda nem egy metropolisz, azért én megtaláltam a módját, hogy a természettel a lehető legkevesebb kontaktom legyen. Legmarkánsabb gyerekkori emlékeim a tévéjáték kontrollerére izzadt tenyér meg a legózás közben másolt kazettáról rongyosra hallgatott Rammstein. Innen kerültem el egyetemre és lehúztam 9 évet Kolozsváron (ami pimaszul pezseg, és határozottan szerethető nagyváros), majd egy évet Budapesten is, de mostanában én is érzem ezt a vágyat a visszavonulásra. Bár én egyelőre kisebb városban gondolkodom. Tudtommal te Győrben töltötted a gyerekkorod. Volt közvetlen kapcsolatod a vidéki élettel vagy téged is felnőttként ért utol ez a kíváncsiság? Egyáltalán, honnan ered szerinted sokunkban ez az új kivonulási kényszer?

Másik: említettem, hogy zavarbaejtően városi vagyok, a szó legyalázatosabb értelmében.

 Értsd: hamarabb különböztetek meg egymástól 151 pokémont, mint a csalogányt a poszátától vagy a bükköt a diófától. Ahol eltűnik az aszfalt, nekem ott kezdődik a titkozatos, beláthatatlan rengeteg. Viszont egyre inkább érzem, hogy ezt a mulasztást mindenképp pótolnom kell, ezért kérdezem: te hogyan, honnan tanulod ezeket az ismereteket?

Főleg, mert – ahogy Józsi szomszéd is rámutat – például a kertészkedés is végeérhetetlen szélmalomharc. Mindig jönnek az új, invazív fajok és kérlelhetetlenül beleköpnek a salátalevesedbe. Közben pedig azért itt-ott kicsíráznak az apróbb sikerek, ami miatt az ember csak nem adja fel. Mégis, a szomszéd logikája is helyes, ha kizárólag a ráfordított erőforrásokat és az abból kinyert, materiálisan mérhető végeredményt kalkuláljuk az egyenletbe. De akkor neked mi az a plusz, ami miatt mégis megéri ez az egész, hogy nem csak avokádó és édeskömény, de házi hagyma és fokhagyma is tálalásra kerüljön?

Azon is eltöprengtem, hogy a saját udvarodon mennyire lehetsz te az úr? Az, hogy honnan szerzel magvakat, milyen földdel trágyázol, használsz-e rovarirtót, permetet? Mert elvileg magadnak dolgozol és termesztesz, de közben globális trendek, elvek és értékek is érvényesülnek. Etikus-e körbehinteni sóval a salátákat a csigák ellen? Elriasztani madárijesztővel a varjakat? Ha ökológiai kérdésfelvetések mentén tájékozódsz, akkor teljesen más értékek hajtanak, mintha a haszonelvűség motiválna. De akkor hol van a kettő között az átmenet, merre lehet egyáltalán elindulni?

Ugyanakkor ott a lokális értékrendhez való viszonyulás szükséglete is: illik-e kertészkedni nagypénteken? Mi lesz, ha csinálod? Ki leszel, ha elfogad azt a szabályrendszert, amely tiltja ezt? Szóval számomra úgy tűnik, hogy néhány paradicsompalánta felneveléséhez is komoly szerepe van a morális iránytűnek. Jól sejtem? S ha igen, akkor melyek azok az elvek, amely felé a te iránytűd mutat (és vajon miért)?

Szintén felmerül a tárcádban a rurális romantikával szembeni kétely. Az, hogy aki kemény meződgazdasági munkával töltötte a gyerekkorát a nintendózás helyett, és nem azt látta, hogy ez milyen jövedelmező és felszabadító, az valóban feldarabolja az apjától örökölt vályút tűzifának és konditermet szerel fel az istállóban a gyerekeinek, amit majd azok is a maguk idején ugyanúgy megunhatnak. Szóval vajon mennyire lehet őszinte lelkesedéssel csinálni ezt a vidéki életet, kismajor, kiskert, kísérlet önmagunk megtalálására, ha az nem egy hobbi, hogy a termést bármikor kiegészíthetjük a közeli zöldségárus felhozatalával, hanem ettől függ egy egész család megélhetése? Azaz, amikor ez az életmód nem döntés kérdése? Mármint ezeket a kérdések impliciten ott rejtőznek a szövegedben, de érdekelne, hogy te mit gondolsz erről, mert eddig én még egész keveset agyaltam ezeken a témákon, ideje mélyebben elmerülnöm bennük. :)

Más: a kötetedből is kiderül, meg interjúban is említed, hogy ambivalens a viszonyod a hagyománnyal. Mert ugye egyik felől ránk öröklődik raklapnyi szokás, elvárás, közérzet és elv, ami bizonyos terepeken megkönnyíti az eligazodást, de máshol ugyanez könyörtelenül elgáncsol. A fiatalkori milánói karrierépítési vágy is talán annak a jelenségnek a szimptómája, hogy huszonéveink elejét legszívesebben ledobnánk magunkról minden örökölt kabátot, s kezdjünk tiszta lappal idegenben.

Aztán hamar rájövünk, hogy évek múltán is az új városunk még mindig nem puhult otthonossá, közben pedig az otthont rég benőtte az idegenség és egy ideje már csak vendégségbe járunk haza.

Tiszta lap pedig egyáltalán nem létezik, előbb-utóbb kiütközik rajtunk a származásunk és az örökölt kabát nélkül bizony gyakran fogunk dideregni.

Ilyenkor az ember vagy veszettül menekülni igyekszik önmaga elől vagy erőt vesz magán, hogy szembe nézzen vele és leltárba vegye mindazt, ami ráhagyományozódott. Ez az odafordulás elég sok ismerősömnél a huszonéves koruk vége válik látványossá. Veled hogyan alakult mindez: mi volt az a pont, amikor úgy érezted, el kell beszélned a saját örökséged?

Már elég hosszúra nyúltam, de kérlek, engedj meg még egy utolsó kérdéskört. Egy interjúdban mesélted, hogy amikor Kolozsváron jártál, meglátogattál három misét: egy görög katolikus, egy ortodox és egy római katolikus szertartást. Amíg az első kettőn nyelvtudás és kultúraismeret hiányában teljesen kiszolgáltatottnak és esetlennek érezted magad, nem tudván hová állhatsz, mikor kell imádkozni, mikor kell térdelni, addig a római katolikus misén viszont megnyugvás, otthonosságérzet töltött el. Ez a közeg már ismerős volt, hiszen egyházi iskolába jártál, ezért jól tudtad, mikor mi következeik, ismerted a struktúráját, a szabályait és értetted a nyelvét. Mégis, ha jól tudom, nem feltétlenül tartod magad hívőnek. Éppen ezért érdekel a meglátásod, hogy akkor vajon az otthonosság érzetét a katolikus misén a forma, a szertartás menetének ismerete vagy inkább a tartalom, a nyelviség, értékrend, üzenet hozta számodra? 

Hogyan lehet otthonos egy olyan közeg, amelyben a hit elemi összetartó erő, viszont te ebből a szempontból némiképp kilógsz a tömegből?

Azaz – így, hogy többféle helyen is éltél – mit jelent számodra az otthon-otthonosság? Hol keresed, miben találod még meg? Szeretném, ha erről mesélnél még!

Szerethető őszi napsütéseket és gazdag termést neked!

Válaszod várva,

André Feri

Hírlevél feliratkozás
Kapcsolódó cikkek
...
Alkotótárs

André Ferenc és Czakó Zsófia a Mastercard® – Alkotótárs ösztöndíj győztesei

Idén első alkalommal hirdették ki a Mastercard – Alkotótárs ösztöndíjasait. Az alkotók - egy női és egy férfi szerző - fejenként 2 millió forintot kapnak arra, hogy kötettervüket megvalósíthassák.

...
Alkotótárs

Czakó Zsófia: A szomszéd kertje [Mastercard® – Alkotótárs]

Czakó Zsófia és André Ferenc nyerte az első alkalommal átadott Mastercard® - Alkotótárs ösztöndíjat. A két szerző a Könyves Magazin oldalán írói levelezésbe kezd - ennek az első darabját olvashatjátok most, mégpedig Czakó Zsófiától.

...
Hírek

André Ferenc nyerte a PesText díját

Július 26-tól augusztus 20-ig szavazni is lehet, hogy melyik nyerje a közönségdíjat. A nyertesek 200.000 forintot kapnak.