Czakó Zsófia: Falunap [Mastercard^® – Alkotótárs]

A falunapi programsorozat délelőtt tíz órakor egy focimeccsel kezdődött. Vittem plédet, vizet és egy pulóvert, de a helyszínen hamar kiderült, hogy sört kellett volna hoznom, sört és szotyit, mert nemcsak a szomszédok és ismerősök, de elhelyezkedés után öt perccel már én is a sör és a szotyi hiányát kezdtem érezni. A játék állítólag nekünk ment jól, ezt mondták a mellettem álló sörhasú férfiak, és 

örültem ennek a többes számnak, hogy a falu lakójaként én is a "mi" csapatát erősítem. 

"Ne úgy fogd, mintha pina volna", kiáltott mellettem Józsi, a közönség pedig nevetett. A pályán minden erejüket latba vetve futkároztak a pocakos férfiak. A barátságos mérkőzés döntetlen eredménnyel zárult. Elégedetten indultunk tovább a falunapi vigasságok második állomására.

A bolt előtt már állt a körhinta. Ugyanolyan fehér fémláncos, amilyenen huszonöt éve ültem egy másik falunapon, és aminek a látványától mindig hányingerem lett, mert a falunap előtt rendszeresen meglátogattuk Nusi nénit, aki barackos süteménnyel várt minket, és a Nusi nénit nem lehetett megsérteni azzal, hogy nem eszünk a barackos süteményéből. Ez volt a kivonulási kényszer az én életemben, beültettek minket és mennünk kellett Nusi nénihez, aztán meg a falunapra, később pedig annyi történt, hogy a nyaralónak vásárolt házba leköltöztünk, mert nem akartunk megbolondulni egy karanténba zárt városban.

A körhinta körül kicsi, síró gyerekek, és izgatott kamaszok sürgölődtek, akik a következő körre vártak. A síró gyerekek szülei igyekeztek minél távolabbra vinni a porontyaikat, hogy a hinta elindulhasson. Ilus néni népviseletben kapaszkodott a földúton a pincék felé, ahol színpadi szereplésre várták délutánra. Hallottam a nyögdécselését, amikor utolértem, és megkérdeztem, hogy segíthetnék-e rajta, de csak jókedvűen legyintett, kell ez a kis mozgás, akkor is, ha tíz kilós a ruha rajtam. Végre valami program, végre egy kis kultúra, hadarta lelkesen, néhány kövér izzadságcseppel a homlokán. Ő benne is égett a kivonulás kényszere, dolga volt a színpadon, énekelni, táncolni kellett. Az ilyen asszonyoktól tanulom a falusi életet, kérdezek, figyelek, kíváncsian, szerényen, a megfelelési kényszerem nélkül, hiszen, amiről kérdezek, az valóban érdekel is, nevezzük ezt beilleszkedési kényszernek.

Ebédre kakaspörköltet adtak a pincéknél, fehér kenyérrel és kovászos uborkával. Kisebb tülekedés alakult ki, amíg mindenki a sorára várt, ezért inkább a színpad közelében várakoztunk. 

Ilus néni kettőkor lépett fel, és Szent Istvánról énekelt egy egyházi éneket, amit a polgármester köszöntő szavai követtek.

Négy órától egy retro zenekar adott elő régi magyar slágereket, Ilus néni vígan táncolta és énekelte népviseletben, hogy száguldás, Porsche, szerelem. A kicsi gyerekek már megunták a körhintát, a színpaddal szemben kakasnyalókát, vattacukrot és lufikat áruló műanyag asztaloknál sírtak tovább.

Öt órakor egy másik retro zenekar lépett fel, amely ugyanazokat vagy nagyon hasonló magyar slágereket játszott vagy játszotta el, hogy játszott, mint az előző. Ilus néni le sem ült, énekelte tovább az azok a boldog szép napok-at, én pedig eközben elgondolkodtam, vajon kivel kiabál, amikor azt üvölti, milyen jó nélküled, hiszen a férje már több, mint tíz éve meghalt. Pitykés kendője néha a szemébe csúszott, a vastag alsószoknyák átmelegítették derekát, de nem hagyta abba, énekelt tovább, hogy ő se nem James, se nem Bond. Ha akarjuk, ha nem, ez is egy otthonosság, ez is az otthonom, ez az ország, ahol élek.

Nyolc órakor egy ismeretlen férfi állt a színpadra, aki Jessie-ként mutatta be magát, a falusi domboldalon, ahol hétköznaponta fácánok és őzek kergetőznek, latinos dallamok csendültek fel. Senorita, hasta manana, adios, santa maria. Sötétedett az égbolt, és Jessie alakja füstbe burkolózott. A füstgépet egy közmunkás kezelte nagy lelkesedéssel a színpad mellett. Közeledett a nap csúcspontja, a sztárfellépő koncertje, majd tűzijáték. A gyerekek tovább sírtak, a tinik tovább sürgölődtek, a felnőttek eszeveszett táncot jártak. A falu felől egy hidrogénezett hajú férfi közeledett gitártokkal a hátán. Egy festett hajú negyvenes nő kezét fogta, és kissé rémülten nézett körül, majd koccintott a polgármesterrel az egyik pince előtt. A pálinka elfogyasztása után bizonytalan léptekkel támolygott. Hófehér hajára sötét kendőt kötött, aztán a sátor alatt ülve várakozott és ivott. Tizenegy órakor minden elsötétült. A hidrogénezett hajú sztárfellépő nagy üvöltéssel vette át Jessie helyét a színpadon. A közönség őrjöngött, a sztár pedig belekezdett, kismalac kismalac engedj be. Üvöltött, ahogy a torkán kifért. A fácánok és őzikék messze rohantak a faluból, Ilus néni táncolt, a jelszó, halál a májra, a gyerekek sírtak, a tinik sündörögtek, aztán tizenegy órakor fellőtték a tűzijátékot és elénekeltük a himnuszt. Ilus néni elmondott egy miatyánkot, a sztárfellépő pedig elindult a városba.