Czakó Zsófia: Ginkgo biloba [Mastercard® – Alkotótárs]

Szia Feri, fiam született. Nehéz lenne másról írni, pedig egyik nap, mikor a babakocsit az előkertbe toltam, öt katonai helikopter húzott el a fejünk fölött kelet felé. Éppen kertészkedni készültem. Tavaly ültettem hortenziát, mocsári hibiszkuszt, egy nagyon apró fenyőcsemetét és egy Ginkgo bilobát. Ezt a páfrányfenyőt nagy becsben tartjuk. Tudod, ez az egyik leghosszabb életű fa, ezer évesnél idősebb példányai is ismertek, közeli rokonai közül egyedüli fajként vészelte át a jégkorszakot, Európában csak a 18. században terjedt el. Megkapáltam körülötte a földet és szépen meglocsoltam a gyökerét. Közben időről időre ellenőriztem, vajon a babakocsiban kellemes-e a hőmérséklet a takarókba bugyolált kisfiamnak. Most minden körülötte forog.

Az éjjelek eleinte lassan teltek. Egymáshoz kellett szoknunk. Amikor az első éjszakán felsírt, kivettem a kiságyból. Magamhoz szorítottam és ringattam, aztán az ágyunkhoz vittem, hogy megetessem. A férjem már a konyhában matatott, almát vágott és vizet melegített, amíg én szoptattam. A telefonomért nyúltam. 2:13-at mutatott. Nem is olyan rossz, gondoltam. Még pár óra, és felkel a nap.

Megnyitottam a messengert. Dóri barátnőm érdeklődött, hogy mikor jöhetnek látogatóba. A nővérem azt kérdezte, mit vegyen az unokaöccsének ajándékba, az anyám pedig képet kért az unokájáról, illetve a fürdetésről készült videót, ami valamiért nem ment át neki este. Kikerestem a galériából a felvételt, amin férjem a fiunkat fürdeti. Ahogy megláttam kedves kis tekintetét nem bírtam ellenállni, küldés előtt elindítottam, és akkor újra ott voltak ők, a két szerelmem, a férjem és a fiam, a meleg, illatos fürdőszobában. Hiába láthattam őket élőben is, ez a videó megmelengette a szívemet, és muszáj volt újra és újra megnéznem. A fiam a fehér lavórban lubickol, pici lábával lelkesen rugdalózik, a férjem ügyesen tartja az apró testet, simogatja, becézgeti, aztán mind a ketten a kamerába néznek, és a felvétel véget ér.

Ahogy körülnéztem a szobában, melegség járt át. Mindent az elmúlt hónapokban szereztünk be. A nagy fehér szekrényt Egerből hoztuk a pici Hondával, a hátsó úton kellett hazajönnünk, mert a szállítmány kilógott a csomagtartóból. Most ott állt a falnál babaruhával, ágyneművel és törülközővel teli. A kiságyat és a pelenkázót használtan kaptuk a rokonoktól, és már két hónapja a sarokban várták, hogy fiunk is megérkezzen.

Bezártam a galériát és a fiamra néztem, aki nyugodtan eszegetett. Megsimogattam a fejét, aztán megnyitottam a híreket, és akkor a házat hirtelen nagy robbanás rázta meg. A testem egy pillanatra a levegőbe emelkedett, valami nagyot reccsent, és a szekrény a kiságyra zuhant. A plafon megrepedt, a kisfiam felsírt, és a férjem vérző homlokára szorítva kezét futott be hozzánk a konyhából. A hálószoba ablaka betört, üvegszilánkkal lett tele a padló, furcsa, vöröses fényben izzott a szoba, és amikor kinéztünk a kertbe, láttuk, hogy lángol szemközti ház teteje a lucernás, fekete füst száll mindenfelé, és pernye pereg a Kossuth utca aszfaltjára. Fekete alakok mozogtak odakint. Csak a sziluettjüket láttuk, kerek sisakok, nagy, robusztus testek és fegyverek hosszú csöve a csípő magasságában, futnak szaladnak mindenfelé, átmásznak a szomszéd kerítésén, átgázolnak a patakon, és amikor két alak kivált a tömegből és a mi házunk, a mi kertünk felé vette az irányt, akkor gyorsan, nagyon gyorsan, mielőtt még elérhették volna a kapunkat, bezártam a híreket, kikapcsoltam a telefont, és a szoba újra elcsendesedett. Csak a fiam szuszogását és halk kortyolását hallottam. A férjem még mindig a konyhában dolgozott, elindította a mosogatógépet, aztán halkan megkérdezte, milyen teát szeretnék. A szekrény, a kiságy és a pelenkázó sértetlenül állt a helyén, a szemközti falnál.

Mikor a fiam jóllakott és visszatettem a kiságyba az ablakhoz léptem, és óvatosan elhúztam a függönyt. Kinéztem a kihalt utcára. Havazott. Kövér pelyhekben hullott az aszfaltra a tavaszi hó az utcai lámpa fényében. Az ablak alatt álló ginkó egyidős a fiammal, és talán ezer év múlva is élni fog, gondoltam.