A Margó Könyvek podcastsorozatban a Helikon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával megjelentetett 18 Margó Könyv apropóján beszélget a két házigazda, Szeder Kata vagy Valuska László a vendégeikkel. A legújabb epizódban Olasz Renátó mesél rendezésről, kommunikációképtelenségről, és azt is elárulja, mit jelent neki a filmcsinálás.
A korábbi adásokat itt tudjátok meghallgatni: Rainer-Micsinyei Nóra, Szél Dávid, Nyáry Luca, Ott Anna, Marton Krisztián, Reisz Gábor, Pető Péter, Székely Kriszta, Mérő Vera, Szentesi Éva, Valuska László, Sára Gergely – Gege, Hajdú Balázs, Lakner Zoltán, Vida Vera.
A beszélgetés kiindulópontját ezúttal Andrés Neuman Magunknak mondjuk című könyve (olvass vagy hallgass bele!) képezte, melyben egy gyógyíthatatlan betegségben szenvedő férfit ismerünk meg, aki halála előtt elviszi tízéves fiát egy utolsó utazásra, hogy életre szóló emléket hagyjon benne. „Andrés Neuman regénye egyszerre szívszorító és provokatív, fojtogatóan feszült és sodró, ám egy pillanatig sem nélkülözi az empátiát” – írtuk kritikánkban. Az argentin-spanyol szerzővel korábban interjút is készítettünk, itt pedig elolvashatod Valuska László utószavát a történethez.
Semmi sem tart örökké
„Vannak dolgok, amik csak azután történnek meg veled, hogy tízéves lettél” – idézte a kötetből Valuska László, és a gyerekkori emlékek apropóján arra volt kíváncsi, mi indította be Olasz Renátó fantáziáját, hogy elkészülhessen a Minden csillag. „Azokat az embereket, akikkel felnősz általános iskolában, nem úgy választod, mint később a felnőtt életedben” – fogalmazott a filmben megjelenő fontos élményről.
Az életednek ezek az emberek a tanúi.
És bár megfogadjátok általános iskolában vagy gimnáziumban, hogy örökké együtt fogtok maradni, nem fogtok együtt maradni, mert valahogy vége szakad” – mondta. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy teljesen mégsem tűnnek el ezek a kapcsolatok, mert a szívekben folytatódnak.
Hol kell keresni a boldogságot?
A következő idézet így hangzott: „én tényleg nem tudom, mi a fasznak tanítjuk a gyerekeinknek, hogy azt csinálják, amit mi, ha már úgyis tudjuk, hogy nem vagyunk boldogok”.
Olasz Renátó úgy vélte, sokan osztoznak azon a tapasztalaton, hogy a szüleik soha nem mondtak ki ilyen dolgokat, és nem ismerték be, ha hibáztak. A filmben is jól nyomon követhető, hogy ugyan bárki be tudja magyarázni magának, hogy az adott helyzetben boldog, idővel mindig felszínre kerülnek a kisebb-nagyobb konfliktusok.
A kommunikációképtelenség Olasz Renátó szerint alapvető emberi dolog, amivel rengetegen küzdenek.
„Akkor tanulunk meg hazudni, amikor beszélni, először a beszédre tanítanak meg, aztán a hallgatásra” – olvassuk a Magunknak mondjuk lapjain.
Miért éppen a filmezés?
„Akarhatok én súlyemelő világbajnok lenni, hát nem leszek, mert nincs hozzá alkatom” – mondta Olasz Renátó arról, miért éppen ezt a pályát választotta. „Én ezt tudom csinálni. Ez ettől nem bonyolultabb.
Nincs emögött nekem semmilyen filozófia” – tette hozzá.
Bár nem tagadta, hogy Magyarországon filmrendezőnek lenni nem a legegyszerűbb út, még bőven vannak tervei a jövőre nézve, és örül, hogy ebben a szakmában dolgozhat.
Az adásból kiderül még, hogy:
- Milyen Olasz Renátó viszonya az olvasással?
- Hogyan alakul a szöveg egy film vagy egy színdarab készítése során?
- Mit tanult Tarr Bélától?
