A Margó Könyvek podcastsorozatban a Helikon Kiadóval közösen és a Kreatív Európa program támogatásával megjelentetett 18 Margó Könyv apropóján beszélget a két házigazda, Szeder Kata vagy Valuska László a vendégekkel. Ebben az adásban Székely Kriszta rendező, a Katona József Színház igazgatója mesélt meghatározó olvasmányélményekről, színház és irodalom kapcsolatáról, gyerekkori tapasztalatokról és arról, hogy miként tudja mások kritikája mellett is megtalálni a belső békéjét. (A korábbi adásokat itt tudjátok meghallgatni: Rainer-Micsinyei Nóra, Szél Dávid, Nyáry Luca, Ott Anna, Marton Krisztián, Reisz Gábor, Pető Péter).
A beszélgetés alapját ezúttal Lana Bastašić szerb-bosnyák származású író Tejfogak című novelláskötete szolgáltatta, amely 13 rövid történetben mutatja be a gyerekkor színes, drámai és összetett világát, amely aztán az elidegenedő felnőttségbe torkollik. A kötet korábban hét könyve volt nálunk, részletet is osztottunk meg belőle, illetve Láng Orsolya utószavát is közzétettük.
A könyvek átformálják az életet
Az adás elején Székely az életét meghatározó könyveket emlegetve elmondta, nem intellektuális pályáról indult, táncosként kezdte, így az olvasás teljes mértékben átformálta a gondolkodását, életfelfogását. Ezért hagyta abba a táncot, és fordult a rendezés felé.
Az olvasás teljes mértékben megváltoztatta az életemet”
– foglalta össze.
A szokásos iskolai kötelezőkön túl az első meghatározó olvasmánya Nyikolaj Vasziljevics Gogol Holt lelkek című kötete volt, ami „bekapcsolt egy teljesen kontrollálatlan olvasási őrületet” az akkor még gimnazista Székelyben. Ezt követték aztán olyan írók, mint Gabriel García Márquez és Herman Hesse, de Umberto Eco A rózsa neve, Jorge Luis Borges könyvei és Lev Tolsztoj Anna Kareninája is meghatározóak voltak számára. A szépirodalom mellett számos filozófiai és vallástudományi könyvet is olvasott.
Persze vannak jelenlegi kedvencek is, mint a Párhuzamos történetek vagy Krasznahorkai”
– emelte ki.
Olvasás közben is rendező
Székely életében az olvasás eleinte a tanulásról és a kapcsolódásról szólt, de a 20-as évei végén megjelent a színház hatása, ezért egyre inkább olyan könyveket kezdett el olvasni, amik valamilyen formában kötődtek a munkájához. Azóta is rendezői szemmel olvas könyveket.
De nagy örömömet lelem benne, mert egészen máshogy olvasok, inkább aprólékosan és elemezve, mint amikor az ember csak ráereszti magát egy könyvre”
– tette hozzá.
Mikor nem akarunk már mindenkinek megfelelni?
A beszélgetés egyik fontos pontja volt a kérdés, hogy mennyire akarunk más embereknek, kollegáknak, barátoknak, akár a szakmának megfelelni. Székely szerint ez a kérdés összefügg az identitással. Úgy érzi, ő akkor kezdte el magabiztosan a saját útját járni, amikor befejezte a táncot. Viszont jelenleg úgy érzi, mindig olyan helyzetbe kerül, ahol állandóan mások véleményének van kitéve:
Nekem nincs egy olyan pontja a napnak, amikor ne ítélnének meg. Rámnéznek és furcsállnak.”
Ez pedig nagy mértékben összefügg a színházzal. Úgy fogalmazott: a művészete sokszor magán folyik keresztül: „Minden, amit munka címszó alatt csinálok, abban mindig saját magamat pörgetem meg.”
De úgy látja, hogy ez a fajta munka ad számára felszabadulást, kikapcsolódást és elégedettséget. Ha nem ezt csinálná, szerinte valószínűleg csavargó lenne. Ehhez kapcsolódik az életfilozófiája is: a jelenre és a mostra koncentrál, kizárja az elmúlás gondolatát, és egyszerre próbál jót és rosszat látni mindenben. Hozzátette:
Az egésznek a pillanatnyi sűrűsége izgat, de az viszont nagyon.”
Az adásból továbbá kiderül, hogy:
- Miként tartotta terrorban a családját kisgyerekként;
- Mi a Katona József Színház „sava-borsa”;
- Mit jelent a roma reprezentáció egy belvárosi színházban;
- Miért felszabadító rendszeresen a halálra gondolni.
