„Szerelmek és bőrkabátok / kísérték az életem” – idézte az est bevezetőjében a költőt Sárközy Bence, a Libri Kiadói Csoport igazgatója. Aztán hozzátette, hogy az egyetemi évei alatt ugyanolyan szemléletformáló volt számára a punk, mint Szőcs Géza költészete, és egy ponton el sem tudta pontosan dönteni, hogy egy dalszövegből vagy egy Szőcs-versből valók-e a fentebbi sorok. Az író és a bíró című szövegből vett részlet egyébként kitűnően mutat rá a Szőcs-életmű dalszerűségére, de megcsillantja annak játékosságát és határtalan szabadságát is, így aztán pompás választás volt a 2023-ban, a Helikon gondozásában megjelent, pazar kiállítású Összegyűjtött versek budapesti bemutatója elé.
Az Írók Boltjában rendezett beszélgetésnek a költő, kolozsvarista és a méltatott mű fülszövegét jegyző Korpa Tamás, valamint a kolozsvári költő, irodalomtörténész és a kötetet összeállító, illetve utószavát is jegyző Balázs Imre József voltak a résztvevői. Utóbbi a Fű a hajadban, avagy: hintó a csermelyparton, előbbi pedig A forradalmárok vacsorája című versek felolvasásával hangolta Szőcs univerzumára a résztvevők receptorait. Korpa nyitókérdésére pedig, hogy mi minden miatt lehet izgalmas egy mai olvasónak a bemutatott oeuvre, Balázs Imre József azt válaszolta,
Szőcs Géza azt kereste, ami a magyar költészetből hiányzott.
Bár Marosvásárhelyen született, Szőcs szellemi eszmélése Kolozsvárhoz köthető. Balázs Imre József szemléletesen festette le az indulása éveit, amikor a keleti blokk államberendezkedései közül még az élhetőbbek közé tartozott a romániai, amikor francia és olasz lapokat árusított a főtéri kioszk, amikor a Szamos partján még érezni lehetett hatvannyolc utórezgéseit, ez a klíma pedig a poszthippi életformáknak kedvezett.
Fotó: Helikon Kiadó
Szőcs számára fontos hatás volt az esszéista, filozófus Bretter György körül csoportosuló szellemi kör, amelynek Balla Zsófia, Tamás Gáspár Miklós és Egyed Péter mellett több zenész (Selmeczi György és Orbán György), rendező (Cselényi László) és képzőművész (Valentin Lustig) is tagja volt. Hasonlóan kortársaihoz, a háromnyelvű diákfolyóirat, az Echinox, valamint a kolozsvári napilap mellékleteként megjelenő Fellegvár hasábjain lehetett találkozni Szőcs első publikációival.
Amint Balázs rámutatott, a harmadik Forrás nemzedékre jellemző beat-, valamint neoavantgárd megszólalásmódok mellett Szőcs Géza már igen korán közel érezte magához a Weöres Sándor-i hagyományt. Az 1973-as, a Korunkban megjelent A parton Proteus alakoskodik című szövegében Weöres mellett Hamvas Bélát és Szentkuthy Miklóst emlegeti, kisebbfajta kultúrbotrányt okozva így, hiszen a Kritika cikkírója szerint azzal, hogy az addig jobbára marginalizált mágikumot választotta magának mint hagyományt, a magyar kulturális politika belső ügyeibe szólt bele. Balázs Imre József hangsúlyozta, hogy Szőcs kreatívan nyúlt a mítoszi nyelvhez,
és nála a mágikus, valamint a neoavantgárd tradíció egybeolvasása soha nem vezetett ellentmondáshoz.
Korpa Tamás ezt követően arról érdeklődött, hogy az Erdélyben megtett első lépések után az összmagyar irodalomba miként érkezett meg Szőcs Géza művészete. Balázs Imre Józseftől megtudtuk, hogy a pályakezdés környékén Tandori Dezsőhöz, Oravecz Imréhez, Kiss Annához és Dobai Péterhez hasonlították Szőcsöt a kritikusok, ő maga pedig Szécsi Margitot és Kemenczky Juditot emlegette többször a korai szövegeiben. És hát az sem lehetett rossz ajánlólevél, hogy Esterházy Péter megidézte őt a Fuharosok, illetve a Bevezetés a szépirodalomba lapjain.
Korpa Tamás és Balázs Imre József a kötetbemutatón. Fotó: Helikon Kiadó
Elsőre merésznek tűnik – vetette fel Korpa ‒, hogy kötetzáró írásában Balázs Imre József a steampunkkal és a sci-fivel is összeolvashatónak gondolja Szőcs Géza szövegeit. Ha viszont tudjuk, hogy Szőcs komplex kulturális utalásrendszert működtet a műveiben, a világkultúra térben és időben egymástól távol eső jelzéseinek hálózatában helyezve el így szövegeit, és figyelembe vesszük, hogy a tudományos-fantasztikus irodalom a képzelet felszabadításáról, a lehetségesről szól, máris nem tűnik annyira elrugaszkodottnak a párhuzam.
Korpa Tamás e helyt Szőcs Géza verseinek idő- és térparadoxonjaira, az életművet át- meg átjáró időutazások és megkettőződések szerepére hívta fel a figyelmet, a mágikus nyelvhasználatra visszautalva pedig egyszerre illuzórikusnak és nagyon is anyaginak nevezte Szőcs költészetét.
Balázs megerősítette, hogy Szőcs szerette találkoztatni a távoli dolgokat. Nála így magától értetődő, hogy a Hold felszínén Tóth Árpád csizmanyoma látható, hogy Robinson és Péntek egy Kolozsvár nevű tengerparti kikötőváros felé tartanak, ahogy az sem meglepő, hogy a vékonydongájú, termőföldjeiktől megfosztott kolozsváriak a házsongárdi temető sírboltjaiba ültetnek zöldségmagokat. Balázs Imre József szerint Szőcs Géza kollázsszerű intertextusokban gazdag költészetét
talán épp a lehetségessel való önfeledt játék teszi bármikor érvényessé.
Végszónak ez se lenne rossz, de Korpa Tamás búcsúzásként felolvasta még a zenével közeli rokonságot mutató, gyakran dalszerű oeuvre utolsó három sorát, amiket most én is idemásolok: „A távolban távoli rokonok gyülekeznek, / a szívverés nyugovóra tér szülőföldünkön, / az elcsitult területeken”.
