A beszélgetés elején Sands felhívta a figyelmet az eredeti és a magyar alcím közötti különbségre. Az eredeti alcím: Love, Lies and Justice on the Trail of a Nazi Fugitive, a magyar fordításból azonban kimaradt a szerelem. A szerző szerint azonban a kötetben ugyanolyan fontos szerepe van a szerelemnek, mint a tényeknek, és Otto von Wächter tettei sem értelmezhetőek a felesége nélkül.
A Patkányút nem lenne ennyire hiteles a személyes kapcsolódások nélkül, a szerzőt ugyanis évekkel ezelőtt felkérték, hogy tartson előadást a Lvivi Egyetemen, ahol megismerkedett Niklasszal, Hans Frank, Hitler egyik főtanácsosának a fiával, aki pedig bemutatta Otto von Wächter fiának, Horstnak. A náci politikusok fiai teljesen ellentétes módon viszonyultak az apjukhoz: míg Niklasz elítélte és megvetette Hans Frankot, aki a második világháború alatt a németek által megszállt területek főkormányzója volt, addig Horst a mai napig nem hajlandó elismerni apja háborús bűnösségét. A kötetben a szerző kutatásai mellett Otto von Wächter és Charlotte levelezéseit olvashatjuk. Sands elmesélte, hogy Horst odaadta neki szülei tízezer oldalnyi levelezését, és az anyja 1929-49 közötti naplóbejegyzéseit.
Jennifer Teege 38 évesen fedezte fel, hogy a nagyapja a náci lágerparancsnok, a szadizmusáról elhíresült Amon Göth. Jennifer anyja, Monika Göth nevelőotthonba adta a kislányát, ahol addig látogatta, míg egy német család örökbe nem fogadta. Monika Göth soha nem mondta el sem a lányának, sem az örökbefogadó családnak, hogy ki az apja. Jennifer Teege a felismerés sokkjától a múlt feldolgozásának útját egy nemzetközi sikerű, megrázó könyvben írta meg. Interjúnkban beszélgettünk egyéni és társadalmi felelősségvállalásról, és arról is, hogy talált-e kapcsolatot a nagyapjával, vagy mit gondol most a nagymamájáról, aki haláláig rajongott Amon Göthért. 
A beszélgetés során felmerült az a kérdés, hogyan lehetséges, hogy Horst nem tartja bűnösnek az apját. A szerző elmesélte, hogy sok-sok együtt töltött óra után rájött, hogy
Horst valójában az anyján keresztül szereti az apját.
Charlotte egész életében kitartott a férje mellett (aki egyébként egész házasságuk alatt többször is megcsalta az asszonyt), sőt szinte rajongott érte. Horst nem is ismerte igazán az apját, mert Otto von Wächter kevés időt töltött a családjával, így csak az anyja szemüvegén keresztül látta őt, és a szerző szerint gyakorlatilag átvette az anyja rajongását. Horst szerint az apja mindössze utasításokat követett, Sands ezért is gondolja azt, hogy a férfi soha nem lesz képes objektíven látni az apját. A szerző elmesélte, hogy egyszer Horsttal ellátogattak Lvivbe, Otto von Wächter egykori irodájába. Az utazás előtt több pszichológussal és pszichoanalitikussal konzultált arról, hogy mindez milyen hatással lehet majd Horstra, a szakértők pedig azt mondták, Otto von Wächter fia olyan, mint egy százéves vár. Megingathatatlannak tűnik, de bármikor összeomolhat. Sands szerint Horst és a hozzá hasonló transzgenerációs traumákat elszenvedők önkéntelenül is beillesztik a lelkükbe a felmenőik traumáit. “Bezárják az ajtót és eldobják a kulcsot” - mondta.
A beszélgetést vezető Mesterházy Lili kíváncsi volt rá, hogy Otto von Wächter gyerekei közül miért csak Horst vette fel vele a kapcsolatot. A szerző elmondta, hogy ő az egyetlen, aki nem ítéli el az apját, mert a testvérei semmilyen formában nem akarják magukat a család történetéhez kapcsolni. A beszélgetés során Sands többször is kiemelte, hogy a történelem szálai sokkal szorosabban fűződnek egymásba, mint gondolnánk, és erre azt a példát hozta, hogy tavaly egy bécsi történész levelet küldött neki egy meghökkentő felfedezésről. A történész ükapja igazságügyi miniszter volt, akit zsidó származása miatt elbocsátottak. A család a mai napig őrzi a felmondó levelet, de sosem tudták, hogy ki írta alá a dokumentumot, mert képtelenség volt kibogozni az aláírást. A kötetben szó esik ugyanerről az igazságügyi miniszterről, Sands kutatásai alapján pedig az aláíró nem más volt, mint Otto von Wächter.
A non-fiction műfajának kevés olyan izgalmas, olvasmányos, karakter- és történetközpontú példája van, mint Philippe Sands Kelet-nyugati utca című regénye. Jóllehet a kötet tényalapúságát már a történelmi- és városleírások, a térképmelléklet, a szereplők életrajzi bemutatása is demonstrálja, a könyv mégis számos irányból közelíthető meg: felfogható a 20. századi történelem leírásaként, családtörténetként, nyomozásként, jogtörténeti munkaként is. A Park Kiadó gondozásában idén magyarul is megjelent kötet szerkesztőjével, Vonnák Diánával beszélgettünk az Összekötve keddi műsorában.
A könyvet tekinthetjük részletgazdag thrillernek is, ahol a főszereplőket szinte képtelenség megszeretni. Charlotte drága ruhákban járt, kulturális eseményeken vett részt, esténként a náci Németország legbefolyásosabb vezetőivel ment az operába, ezért Mesterházy Lilit az érdekelte, hogy milyen erkölcsi iránytűje lehetett a Wächter házaspárnak. Sands hangsúlyozta, hogy nem menti fel sem Hans Frankot, sem Otto von Wächtert a tetteik alól, de fontosnak tartotta, hogy ne úgy ábrázolja őket, mint két szívtelen szörnyeteget. A szerző azt mondta: “Attól mert valaki szörnyűségeket tesz, még képes szeretni. Ez az élet valósága.
Végig az hajtott, hogy megértsem, hogy akik iskolázottak, kulturáltak, délutánonként sakkoznak, vallásosak, hogyan képesek mégis ilyen tettekre.
Tisztában voltak vele, hogy mit csinálnak, mégis meghozták a döntéseket.” Sands hozzátette, hogy lenyűgözve olvasta Charlotte és Otto von Wächter levelezését, amiből arra próbált rájönni, hogy mi hajtotta őket. Sands Charlotte egyik naplóbejegyzéséből arra jutott, hogy a nő hatalmat akart, és Otto von Wächter feleségének nagy felelőssége van abban, amiket a férje tett. “1938. március 13-án a nagy Mercédesszel behajtottunk a városba, megkerestük a barátainkat és a számunkra fenntartott ülőhelyeket. … Hirtelen hangos kiabálás harsant fel a távolból, amelyből elragadtatott örömujjongás keletkezett: Heil Hitler! Úgy közeledett, mint a felkelő népek tengere, egyre hangosabban és hangosabban. A Heldenplatzra vezető út tömve volt felvonulókkal, szorosan egymás mellett álltak, egészen a Rathausig, körben a Ballhausplatzon. … A Führer feltartott kézzel állt, és üdvözölte a tömeget, amely izgatottan éljenzett…az öröm önkéntelen, mélyről jövő kitörését éltük meg, és mindenki egyformán osztozott ebben a csodálatos érzésben… Alig egy méterre előttem állt, jól láttam és hallottam is.” Charlotte így emlékezett vissza Hitler bevonulására. A férje ekkor megkérdezte tőle, hogy jobban örülne-e, ha az ügyvédi karrierjét folytatná és sok pénzt keresne, vagy maradjon az államigazgatásban. Charlotte azt felelte, tegye, amit a legjobban szeretne. Ez volt a döntő pillanat, amikor Otto von Wächter politikusi karrierje igazából elkezdődött. Sands szerint minden igen vagy nem hatással van a következő generációk életére, ahogy Otto von Wächter igenje is hatással volt az ő családjára, a Patkányút éppen erről szól. Sands azt mondta: “A döntések megszületését vizsgálja a könyv”.
Egy szövevényes, történelmi-szerelmi ügy szálait bogozza ki új könyvében Philippe Sands, akinek legelső kötetét a saját nagyapja története ihlette.
A szerző Horst lányával, Magdelenával is felvette a kapcsolatot, többször találkoztak és hosszan beszélgettek. Horst a mai napig szentül meg van győződve róla, hogy az apja csak utasításokat hajtott végre, és hamisan vádolják több, mint százezer lengyel meggyilkolásával. Horst állítása szerint erre bizonyíték sincs, Sands a kutatás során mégis talált egy fotóalbumot, amiben több kép is bizonyítja, hogy Otto von Wächter felügyelte a lengyelek és zsidók kivégzését. Sands megmutatta az albumot Magdalenának, aki másnap kiírta a Facebook oldalára:
“Nagyapám tömeggyilkos volt.”
Horst ezért kitagadta a lányát és továbbra is meggyőződése, hogy apját 1949-ben meggyilkolták. Az egykori SS tiszt halála valóban érdekes, a szerzőnek pedig alkalma volt találkozni Buko Rathmann-nal, aki 1945-ben húszéves SS katonaként felajánlotta Otto von Wächter-nek, hogy elbújtatja egy olyan helyre, ahol senki nem találja meg. Három éven keresztül egy hegyi kunyhóban éltek az Alpokban, és Sands most is csodálkozva mesélte, mennyire megdöbbentő volt számára, amiket Rathmann mesélt. Otto von Wächter mindvégig levelezett a feleségével, és érdekes módon arra vágyott a legjobban, hogy Charlotte sportújságokat küldjön neki, amivel elfoglalhatja magát.
Az Alpok után Otto von Wächter Rómában rejtőzködött tovább, ahol a Vatikán emberei bújtatták. Alois Hudal, a nácibarát püspök segített neki új személyazonosságot szerezni. A püspök már gyakorlott volt a szöktetés megtervezésében, mert komolyan kivette a részét a nácik titkos menekülő útja, a patkányút kiépítésében. A cél tehát az volt, hogy
Otto von Wächter is rácsatlakozzon az Argentínába vezető útra,
amin egyébként Josef Mengele és Adolf Eichmann is megszökött.
Sands számára a beszélgetés Rathmann-nal örök emlék marad, a szerző pedig azt is elárulta, hogy jelenleg min dolgozik. Sands az írás mellett nemzetközi jogászként is dolgozik, egyszer pedig kapott egy olyan megkeresést, ami kötődött Chile elnökéhez, Augusto Pinochethez. Az ügyet akkor nem vállalta, de a Kelet-nyugati utca és a Patkányút témájához szorosan kötődve most könyvet ír róla.
A Kelet-nyugati utcáról ITT beszélgettünk Vonnák Diánával, a Patkányútról ITT olvashatsz bővebben.
