Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis
Ljudmila Ulickaja édesanyja biokémikus volt és ő maga is ebbe az irányba tanult tovább, a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetemen szerzett diplomát. Aztán két évig dolgozott genetikusként. Pályájának az vetett véget, hogy szamizdat anyagok másolása és terjesztése miatt a munkahelyét megszüntették, őt és kollégáit pedig elbocsájtották. Genetikus múltjának élményeit később a Kukockij esetei című regényében írta meg, de érdeklődése visszaköszön a Csak egy pestis című munkájában is, amelyet 35 éves korában írt, de csak tavaly, a járvány kitörése után döntött úgy, hogy kiadja. Ezt írtuk róla:
„A 2020-as év vége felé olvasni ezt a történetet egészen hidegrázós élmény, hiszen kívülről követjük egy járvány kitörését egy kémcső eltörésétől és egy félrecsúszó maszktól kezdve, majd megyünk a kórokozóval együtt a vonaton, megérkezünk egy szállodába, a borbélyhoz, és a konferenciára, ahol éppen a pestis elleni vakcina kifejlesztéséről van szó. Közben pedig pontosan értjük és érzékeljük, mindez mennyi kontaktust jelent, hogy a veszély és a kockázat hogyan nő egyre inkább, ahogy a főszereplő, Rudolf Ivanovics Majer közlekedik a világban.”
Olvass bele ITT!
Barnás Ferenc: Életünk végéig
Barnás Ferenc dolgozott szénbányáknál fizikai munkásként, fuvolázott utcazenészként Németországban, tanított középiskolában és egyetemen, de volt múzeumi teremőr is. Életünk végéig című regényét, amely autofikciónak is tekinthető, megjelenésekor Aegon Irodalmi Díjra és Libri irodalmi díjra is jelölték. A könyv főszereplője a biztonsági őrként dolgozó, középkorú író és esztéta, Sepi, az ő életét és hatalmas, negyvennyolc fős családját ismerjük meg. Barnás Ferenc az Összekötve adásában mesélt a regényről. Ott Anna pedig ezt írta a kötetről:
„Az elejétől érdekelt és szimpatizáltam a főhőssel, Sepivel, a szótlan, olykor mogorvaságba fordulóan zárkózott, körülményes férfival, aki az élete minden területén kívülálló. Azzal rántott be a történetbe, hogy megmutatta esendőségét. Sepivel az urológián találkozunk először, ahol végtelenül kiszolgáltatott, a prosztatadaganata és vizeletelakadása miatt olyan fájdalmai vannak, hogy azt tervezi, megszökik a kórteremből, felmászik a szomszédos panel tetejére, hogy onnan a mélybe vesse magát.”
Ronin Cook: Sarlatánok
Robin Cookról, a Kóma világhírű szerzőjéről sokan tudják, hogy eredeti szakmája szerint orvos (szemész), azt talán kevesebben, hogy a haditengerészetnél mélytengeri búvárnak is kiképezték, és hogy az első regényét egy tengeralattjárón írta. Cook utoljára három éve járt Magyarországon, akkor a Sarlatánok című könyvéről beszélgettünk vele, amely az internet orvostudományra gyakorolt hatásáról szól és egy olyan nő történetét meséli el, aki orvosnak adja ki magát, holott nincs képzettsége. A Sarlatánokról ezt mondta interjúnkban:
„Rengeteg történet kering igazi sarlatánokról, akik orvosnak adják ki magukat, miközben nem azok. Ez a könyv viszont nem róluk szól. A különbség az, hogy az én sarlatánom valóban jó aneszteziológus. A történetével azt szerettem volna elérni, hogy ráébredjünk, bár nem végezte el az orvosi egyetemet, örülnénk neki, ha olyan szakértelemmel bírna az altatóorvosunk, mint ő. Ezzel kicsit arra is fel akartam hívni a figyelmet, hogy az orvosi képzés nagyon régóta le van maradva az orvostudomány fejlettségéhez képest. Az utóbbi száz évben alig változott az egyetemi tananyag koncepciója. Ezen sürgősen változtatni kell mindannyiunk érdekében.”
Molnár T. Eszter: Teréz, avagy a test emlékezete
Molnár T. Eszter az ELTE biológia szakán végzett, immunológiából doktorált, és a freiburgi Max Planck Intézetben volt posztdoktor. Teréz, avagy a test emlékezete című könyvének főszereplője Teréz, az idősgondozóként dolgozó egyedülálló anya, a falusi idillben élő kisgyerekes orvosnő és az egyetemi város magányos patológusa. Ő az, aki elhagyta az országot, ahol mindent jól ismert, hogy idegenek között keresse a szabadság és a felejtés lehetőségét. Három nyelven gondolkodik és hallgatja el a gyerekkor emlékeit. Teréz története töredékes és mégis univerzális elbeszélése egy trauma utóéletének.
Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek
Delia Owens eredeti szakmáját tekintve zoológus és az afrikai élővilág kutatója, mindennek pedig ott van a nyoma Ahol a folyami rákok énekelnek című könyvében is, amely hatalmas siker lett. A regény főhőse, Kya, akinek életét 1952 és 1970 között követhetjük nyomon, nagyjából hattól huszonöt esztendős koráig. Kislányként hagyja magára az anyja, aki egy átlagosnak induló reggelen felhúzza krokodilbőr mintás magassarkúját, és búcsú nélkül maga mögött hagyja népes családját. Az anya nélkül maradt gyerekek aztán sorra útra kelnek, csak a kicsi Kya és részeges apja marad a fűrészpálmák alatt álló kis viskóban, de egy nap a férfi is eltűnik, így a lánynak egyedül kell megtanulnia túlélnie ebben a cseppet sem veszélytelen környezetben.
Ezt írtuk kritikánkban:
„Egy kis létszámú, zárt közösség felszínes és fojtogató előítéleteit, és előítéleteinek következményeit is kiválóan megvilágítja az Ahol a folyami rákok énekelnek. Sok szálat fűz egybe, hiszen krimi, váratlan fordulattal a végén, társadalomkritika, és a természethez címzett óda is egyben, de felbukkan benne a feketék és fehérek társadalmi konfliktusa, és a szerelem különböző arcainak bemutatása is. A legerősebb, legsikerültebb összetevője ezek közül a természet és a benne élő magányos ember összefonódásának bemutatása.”
A népszerű regényből Reese Witherspoon produkciós cége fog adaptációt készíteni, idén februárban pedig azt is bejelentették, hogy ki játssza a főszereplőt: a Normális emberek című minisorozatból ismert Daisy Edgar Jones alakítja majd Kyát.
