Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Ezelőtt jellemzően mást és máshogyan írtam. Persze voltak már korábban is olyan szövegeim, amit esetleg nevezhetünk irodalomnak, de azért regényt írni – közhely – teljesen másik menet. Tapasztalat? Leginkább az, hogy mennyire jó átmenni egy másik világba, abba, ami a szöveg, és nem mindig tudni, hogy mi fog történni a következő sorban, bekezdésen, oldalon. Hagyni, hogy a dolgok magukat alakítsák.
Hagyni, hogy beszippantson az alkotómunka. Nem lenni itt.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Ezek az előző válaszban már már említett rövidebb szövegeim, tárcanovelláim, novelláim már egyébként is mintha gravitáltak volna valami átfogóbb forma, mondjuk egy olyasfajta regény irányába, ami aztán a Nem vagyok itt lett, de végül egy felkérés volt az, ami beindította a munkát. És onnantól, hogy ez a munka elindult, teljesen világos volt, hogy nem fog abbamaradni.
Tavaly jelent meg Németh Róbert Nem vagyok itt című könyve (a bemutatójáról ITT írtunk, a hozzá készült eljátszási listát ITT találjátok). Most a készülő új regényéből olvashattok részletet.
Tovább olvasokMit vártál az első könyvedtől?
Elsősorban örültem, hogy megszületett –
jó, hogy azt, ami bennem volt, ki tudtam tenni magamból.
Egészen hétköznapi vágyaim voltak (és vannak) ez ügyben: leginkább az, hogy aki elolvassa, örömmel vagy szívesen olvassa, vagy ismerjen akár magára, akár ismerjen rá valami olyanra, amit gondolt, de talán megírtam helyette.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Van egy-két sor, bekezdés, amit ma már másképp írnék meg, vagy kihagynék, de alapvetően semmit. Meg már amúgy is megtörtént – úgy történt, ahogy.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Szarka Károly szerkesztő volt a legfontosabb támaszom végig, aki pontosan értette, hogy mi akar lenni ez a világ, ez a szöveg, és ilyen értő módon is nyúlt hozzá, és amúgy minden felesleges szót, sort, bekezdést szigorúan kihúzott. Azt hiszem, nem is nagyon volt vitánk közben, annyira jól ment az együttműködésünk.
Németh Róbert Nem vagyok itt és Szarka Károly Az én hibám című regényéről beszélgetett Nemes Anna a szerzőkkel az őszi Margó Fesztiválon. Szó esett a két könyv hőseinek hasonlóságáról, a generációs különbségekről, de a kívülállóság érzését is körüljárták. A teljes podcastot most meghallgathatod, cikkünkben pedig a beszélgetés során elhangzott érdekességekből szemezgettünk.
Tovább olvasokMi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Hirtelen az jut eszembe, hogy egyik volt általános iskolai osztálytársam, akit egyébként is nagyon kedvelek, írt egy hosszú és szívhez szóló, de rohadtul nem nyálas messenger-üzenetet, ami nagyon meghatott.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Az Egri csillagokat még óvodás koromban. Szoktam is mondani, hogy valószínűleg hatéves koromban voltam a legmagasabb ponton intellektuálisan.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Pár évvel ezelőtt a Könyves Magazinban megjelent novellám, azt hiszem. Írtam korábban dalszövegeket is, ami nyilván nem per definitionem irodalom, vagy hát a fene tudja mi, de nem vers mindenesetre. Voltak korábbi próbálkozásaim is, amik szerencsére az asztalfiókban, illetve számítógépes merevlemezen maradtak.
A nyár végén jelent meg Németh Róbert zenész-újságíró regénye, a Nem vagyok itt, amely révén olyan helyekre leshetünk be, mint a Parlament, egy prágai stadion, Amszterdam hátsó utcái, Budapest kültelki futballpályái, egy online lap szerkesztősége, a Tilos az Á vagy egy késő Kádár-kori lakótelep. A könyvnek fontos eleme a zene, éppen ezért egy szuper lejátszási lista is készült hozzá, hallgass bele!
Tovább olvasokMi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Szarka Karesszal nyilván elfogult vagyok, szóval Az én hibám legyen az egyik. Aztán itt jöhetne egy iszonyú hosszú felsorolás – ez kábé ugyanúgy megválaszolhatatlan, mint, hogy melyik a kedvenc bemutatkozó nagylemezem. Legyen a Zabhegyező, az nagykamaszként kulcsfontosságú hatással volt rám a saját „felnőtt” ízlését kereső olvasóként.
