Mi volt a legfontosabb tapasztalat az első kötetig vezető alkotói folyamatban?
Leginkább az, hogy bizonyos elképzeléseim csupán egy olyan vázat adtak írás közben, melynek még az anyagát is módszeresen átformálta a folyamat. Hogy hagynom kellett, hogy egymást vezessük, a szöveg és én,
fokozatosan ismerjük ki egymás motivációit és világát, kíváncsisággal és belenyugvással egyaránt.
Hogy egyszerre nézzem mindezt belülről és kívülről, és semelyiknek a megértéséhez ne ragaszkodjak úgy, hogy az ne adjon teret a felülírásra.
Mi volt az a szikra, ami beindította az alkotói munkát? Mi adta a kötet alapötletét?
Évekkel ezelőtt kezdtem el írni a Hetet, akkor először novellaként írtam meg az első fejezetet, Anna hetét, majd elkezdtek foglalkoztatni az ő életét átszövő különböző karakterek, az, hogy hogyan tudnak közelíteni különböző emberek perspektívái egymáshoz úgy, hogy közben tulajdonképpen végig idegenek maradnak egymás számára, mert mindenki csak saját magán keresztül tud látni bárki mást.
Ez az idegenség, a periodikusan egymáshoz kapcsolódó, egymást mégis soha el nem érő életek voltak azok, amiket meg akartam ragadni a regényben.
Mit vártál az első könyvedtől?
Nem érzem úgy, hogy bármit is a szó szoros értelmében vártam volna a könyvtől. Fontos volt számomra, hogy megírjam, valamiféle megértést mindig várok egy alkotói folyamattól, és talán ez a legfontosabb számomra, hogy hová visz az az út, amelyen végigmegyek egy a történettel. Ezen túl izgalommal vártam persze azt is, hogy ezt megoszthassam másokkal.
Ha tehetnéd, mit változtatnál a könyvön?
Nagyon nehéz válaszolnom erre a kérdésre, mert amikor elkészül egy könyv, akkor miközben magaménak érzem teljes mértékben,
van egy távolság köztem és maga a könyvtárgy között, saját létezőnek látom,
szóval valójában semmit nem szeretnék változtatni rajta. De egy következő kiadáshoz, és erre egy interjú vezetett rá, csatolnám a térképet, valamilyen formában, amelyet írás közben a karakterek egymáshoz fűződő viszonyáról rajzoltam fel.
Kinek a véleményére adtál a leginkább írás közben, kinek mutattad meg először a kész kötetet?
Hosszú volt az alkotói folyamat, sokak véleményét kértem ki közben, nagyon fontos volt mindannyiuké. A kész kötetet is több embernek mutattam meg, először kedvenc olvasómnak, Szőllőssy Balázsnak. Voltak olyan visszajelzéseim emberektől, melyek alapján lényeges változásokat vittem végbe a szövegen.
Egy ponton túl, amikor régóta csak belülről látom a szöveget, rengeteget számít egy külső, értő nézőpont.
Mi volt a legfurcsább, legemlékezetesebb olvasói reakció a kötet kapcsán?
Születtek a könyvről olyan kritikák, amelyek olyan dolgokra mutattak rá, amitől nagyon izgalmas volt számomra újragondolni a könyvben megjelenő összefüggéseket. Legutóbb a szeptemberi Kalligramban Burján Ágnes mutatott rá a kritikájában többek között egy nagyon meglepő szerkezeti, lényegében matematikai összefüggésre.
Mi volt az első regény, amit valaha elolvastál? Milyen emlékeid vannak róla?
Nem mernék megesküdni rá, hogy a legelső volt, de az egyik legemlékezetesebb regény, amit gyerekkoromban olvastam, az Louis Sachar Bradley, az osztály réme című könyve volt. Nemrég újraolvastam, és még mindig gyönyörűnek látom a történetet, ahol egy problémás kisiskolás barátkozik össze egy iskolai pszichológussal, és mindenféle listákat ír, például arról, miről szeretne beszélgetni.
Hány évesen írtad meg az első olyan szöveget, amit már úgy mutattál meg másnak, hogy irodalomnak tartottad?
Gimnáziumi éveim alatt írtam az első olyan novelláimat, vagyis inkább egyperceseimet, amiket már elküldtem pályázatokra, de amik végül kötetbe kerültek, azok először versek voltak, amiket egyetemen kezdtem el írni. Ebben jelentős része volt Déri Balázs írói szemináriumának, ahol rengeteget tanultam az időmértékes verselésről, majd a verslábakról, és bár szabadverseket írtam ezután is, de ezek nélkül az ismeretek nélkül erre nem lettem volna így képes.
Mi a kedvenc debütáló köteted, és miért?
Személyesen és szakmailag is nagyra tartom Gyurázs Marianna Már nem a mi völgyünk című, idén megjelent debütáló verseskötetét, gyönyörű hullámvasút, a precizitás és a szárnyalás magától értetődő ötvözete. Prózában pedig Csillag Lajos pár évvel ezelőtt megjelent regényét, a Túlsó partot az utóbbi évek egyik legizgalmasabb első kötetének látom, gondosan megmunkált, a szürrealitást és abszurditást termékenyen mozgató történetet mesél el.
