Németh Róbert: Nyolcvan ablak, vasárnap délután

Németh Róbert: Nyolcvan ablak, vasárnap délután

Tavaly jelent meg Németh Róbert Nem vagyok itt című könyve (a bemutatójáról ITT írtunk, a hozzá készült eljátszási listát ITT találjátok). Most a készülő új regényéből olvashattok részletet. 

Németh Róbert | 2022. március 05. |

A távolban egy templomtorony, a messzebb álló házaknak csak a teteje látszik innen, néhány toronydaru, tűzfalak. Belvárosi skyline. Budapest fölött az ég. Körben modernebb, három-négyemeletes épületek, műanyag nyílászárók, reluxákkal takart magánvalóságok. Néhol a redőnyökön át látszik a berendezés, az ablakokban a növények, íróasztal, száradó ruha, emberek sziluettjei. Bizonytalanul felmérhető személyes terek. Középen, a házak által bezárt négyszögben egy udvar, közepesen ápolt növénytakaróval, kitaposott gyeppel, fákkal, bokrokkal és padokkal, járólapokból kirakott körrel, amin most éppen egy összecsukott babakocsi hever, mintha valaki egyszerűen odahajította volna, mert már nem kellett. 

Remélem, a gyereket megtartották.

Pár napja költöztem ide. Össze-vissza mászkálok a lakásban, fel és alá, mint a vadállat az új ketrecében, vagy mint az ősember a frissen megszerzett barlangban. Valami iszonyú ősi dolgozhat bennem, egyenesen a hüllőagyból, ami arra késztet, hogy bejárjam az új szálláshelyet, s ha körbe nem is hugyozom, az azért mégiscsak kell, hogy beérezzem, hogy átvegyem a hangulatát. Hogy megtudjam, mi van a ruhásszekrényen, az asztalon, az ágyon, a hűtőszekrényen és a könyvespolcon túl.

A papírdobozokat, amikben a könyveimet hoztam, még nem préseltem össze. Ott vannak a szoba közepén két kisebb kupacba tornyozva, üresen. Az átmenetiség emlékművei. Ha nem is Erwin Wurm-féle egyperces szobrok, de nem az örökkévalóságnak készültek, sőt, talán a jövő hétnek sem. Amíg állnak, jelzik, hogy itt valami elkezdődött, de még nem ért véget. Hogy éppen haladunk az időben. Közben pedig üresen állunk.

Az átmenetiség melankóliája.

Az egyik konvektor csöpög, a parketta egy helyen felpúposodott. Egy beázás után történhetett, olyan, mint egy organikus Hundertwasser-műalkotás, talán nem is kellene megcsináltatni, gondolom magamban, kifejezetten jól néz ki. Lehetne ez a fatalista lakáskultúra.

Az ablakokon még nincsenek függönyök. Úgy élek ebben a pillanatban, mint a hollandok, akikhez, állítólag – legalább is ezt mesélte egyszer egy barátom Amszterdamban –, azért lehet belátni, mert a régi időkben a férfiak mindig a tengeren voltak, a feleségek pedig így bizonyították erkölcsösségüket, mármint, hogy az ő életük, mai kifejezéssel, transzparens, nincs semmi rejtegetni- és titkolnivalójuk.

Ó, igen, a titkok.

 A dobozokkal együtt elhoztam magammal a titkaimat is,

amikkel – nincs menekvés – itt és most, egymagamban kell szembenéznem. A titkok lassan gyűlnek, puhán rakódnak egymásra, rétegeket alkotnak, néhol a hazugságok kötőanyaga tartja össze őket. Később megkeményednek, abroncsként vagy páncélként feszülnek a valóságra. Végül is szép metaforája ennek a helyzetnek a függönyök nélküli lakás, mondom a reggeli fogmosás közben a tükörnek. Közben szinte megfulladok a röhögéstől, amikor rádöbbenek, hogy tényleg a tükörhöz beszélek. Szimbólum-túladagolásban fogok meghalni, ha ez így megy tovább.

Hagymát, retket és sajtot darabolok a konyhában a stilizált, bakelitlemez-formájú üveg vágódeszkán, a lábosban bécsi virsli, már napok óta vár rám a hűtőszekrényben, kint kora esti félhomály. Nyitok egy sört. Szemben, a redőny mögött egy férfi jár-kel, ha jól látom, őt is feladat elé állítja a téli vasárnap délután. Átszólnék neki, hogy helló, ön is azt érzi, amit én most. Hozzátehetném, hogy ugyanezt érzi még sok százmillió ember három-négy óra körül, amikor kezd elmenni a fény, amikor először kapcsoljuk fel a villanyt a szobákban, és amikor rájövünk, hogy a lényeget tekintve egyedül vagyunk. És ha értetlenül nézne – bár szinte kizárt, hogy ilyen távolságból, a redőnyön át lássam a tekintetét –, mondanám neki, hogy persze nem arra gondoltam, hogy ön ne lehetne boldog, ne lehetne például szerelmes, ne érezhetné magát jól mások társaságában időlegesen, akár éveken át, sőt, talán egy teljes életen keresztül, csak azt szerettem volna megjegyezni, hogy ilyenkor mégis az látszik magától értetődőnek, hogy bizonyos értelemben magunkban állunk. A férfi kifelé néz az ablakon, én meg figyelem, ahogy néz, isten bizony, nem vagyok kukkoló, de hát itt van velem szemben, közel, pár méter csak légvonalban.

Persze mi az, hogy közel? És mi az, hogy távol? The Moon is closer to the Sun, than I am to anyone, énekli Matthew Caws, vagyis, hogy a Hold közelebb van a Naphoz, mint én bárki máshoz, ráadásul, ha ez nem volna elég, még ott van az is, hogy a Nada Surf dalának címe 80 Windows. Ez az egyik legszebb szám, amit valaha halottam. Szikár és mégis sodró, érzelmes, de nem nyálas. A csávó arról énekel, hogy karácsony van, a szerelmével fekszenek az ágyban, ahonnan nyolcvan ablak látszik, és mindegyikben ugyanolyan karácsonyfa sziluettje rajzolódik ki. Válogatnak, hogy kinek melyik tetszik jobban. A lánynak az az otthon, ahol egy apa eszik a fiával, az énekesnek pedig az, ahol egy fényfüzért lát, mert az megnyugtatja. Érzem, hogy távol vagyok tőled, így megy ez, ezt énekli.

Eszembe jut egy lány, aki nagyon szerette a zenekart.

Egy irodában dugtunk egy bizonyos délutánon, az ajtót belülről kulcsra zártuk. Kint, pár méterre tőlünk ült a biztonsági őr, nem hallhatott semmit, úgyhogy csöndben maradtunk. Pár héttel korábban a Városligetben találkoztunk, a lány hívott oda, megunta már a bénázásomat. A Műjégpályán volt egy presszó billegő, zöld fémasztalokkal, oda ültünk be, hosszan beszélgettünk, de nem történt semmi. Aztán csak a legvégén, a troli megállójában adtam neki egy csókot, futtában. Na végre, még ennyit mondott, és felszállt. Nem lett köztünk semmi, vagyis csak az a későbbi, az is csak úgy sietősen, titokban, szinte véletlenül. De ez már nagyon rég volt, nem is érdekes.

Kenyeret vágok, előveszem a mustárt a hűtőből. Az erőset szeretem, abból szinte bármelyik fajtát. A szomszéd férfi közben eltűnt az ablakból. A telefonom csörög, a fiam hív, a mandalori fejvadászról beszélgetünk, aki magányosan járja az űrt. Valahol azt olvastam, hogy kéttrillió galaxis van az univerzumban. Az egy kettes és tizennyolc nulla. Ilyen szám nincs. Azt is hallottam, hogy még a legtisztább égbolton, mondjuk egy óceán közepén is csak a Tejútrendszert alkotó csillagok töredékét láthatjuk. Kinézek az ablakon, a délutánból finom, de megállíthatatlan átmenettel este lett. This is the way.

Kapcsolódó cikkek
...
Podcast

Németh Róbert és Szarka Károly regényei akár egymás folytatásai is lehetnének 

Németh Róbert Nem vagyok itt és Szarka Károly Az én hibám című regényéről beszélgetett Nemes Anna a szerzőkkel az őszi Margó Fesztiválon. Szó esett a két könyv hőseinek hasonlóságáról, a generációs különbségekről, de a kívülállóság érzését is körüljárták. A teljes podcastot most meghallgathatod, cikkünkben pedig a beszélgetés során elhangzott érdekességekből szemezgettünk. 

...
Nagy

Németh Róbert: Elhagyni az inerciarendszert

Este tízkor megengedett a fürdőkádban olvasni. 

...
Hírek

Iggy Pop, Thom Yorke, Szájer, Torgyán, Orbán és egy holland sírásó váltják egymást a színen - zenék Németh Róbert könyvéhez

A nyár végén jelent meg Németh Róbert zenész-újságíró regénye, a Nem vagyok itt. A könyvnek fontos alkotóeleme a zene, éppen ezért egy szuper lejátszási lista is készült hozzá, hallgass bele!

...

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

...

Jászberényi Sándor tíz évnyi háborúja

...

Hogyan árjásították a nácik a zsidók könyveit? [Ms. Columbo Olvas]

...

Bereményinek egy páternoszterezés után elment a kedve a hivatalos írói szereptől

Még több olvasnivaló
...
Kritika

Semmelweis 50 éve egy norvég drámában szagolta ki a kérlelhetetlen igazságot

Bjørneboe-t nem a Semmelweis alakja köré utólag szőtt magasztos vagy patetikus tisztelet foglalkoztatta, hanem a személyiségét és a küzdelmeit szétfeszítő ellentmondások. A Semmelweis ma is pezsdítően és bicskanyitogatóan aktuális dráma.

...
Kritika

Burjánzó csalánként gyűrűzik be a felnőtt életbe a gyerekkori abúzus emléke

A gyerekkori szexuális abúzusról és annak későbbi hatásairól szól Borda Réka első regénye, amelynek elbeszélője kisgyerekként válik nagybátyja áldozatává, de már fiatal felnőtt, mire előtörnek belőle az emlékek, és megkezdődik számára a feldolgozás folyamata. Az Égig érő csalán a hét könyve.

...
Gyerekirodalom

Szabó Tibor Benjámin: Megváltozott a világ és erőszakosabbak lettek a történeteink

Nyolc évvel az első EPIC megjelenése után Szabó Tibor Benjámin megírta a folytatást, amelynek rögtön a legelején elrabolnak valakit. A barátok versenyt futnak az idővel, miközben egy titokzatos szekta nyomait kutatják. Szabó Tibor Benjáminnal kötetek közti műfajváltásról, ökológiai zsákutcáról, irodalmi tetoválásokról és a hazai gengszterrap hatásáról is beszélgettünk.

A hét könyve
Kritika
Az új Nádas erőszakos és szórakoztató, teljesen felszabadult
...
Podcast

Fehér Renátó: Mindig politikai beágyazottságban születnek a versek

Podcastunkban a közéleti költészetről, a bal kézről jobbra átnevelt írásról és a közösségi médiáról is kérdezzük a Torkolatcsönd szerzőjét, Fehér Renátót.