„Elemi – zsigeri – példázat hitről, szeretetről és szabadságról, szétszóratásról és egybegyűjtésről” – írtuk 2022-ben Visky András első regényéről, melyben saját gyerekkori lágertapasztalatát írta meg. A Kitelepítés nálunk az év könyve lett, 2023-ban pedig a Margó-díjat is elnyerte. A nagy siker után rengetegen várták a következő kötetet, amely egyszerre folytatása és előzménye a korábban megismert történetnek. Az Illegalistákat a Mixát Stage-en mutatták be, az írót Kormos Lili kérdezte.
„Meg kellett szabadulnom a Kitelepítéstől”
Visky András számára az első és legfontosabb kihívást az jelentette, hogy formát találjon az új anyaghoz. „A mondataim elkezdtek visszafutni a Kitelepítés irányába” – fogalmazott, az előző regény hatásaitól azonban mindenképp el akart szakadni.
Külön kihangsúlyozta, hogy az olvasók nagy örömére ezúttal van pont, és van nagybetű is a szövegben.
Kormos rámutatott, hogy lehetetlen nem párban gondolni a két regényre, de klasszikus folytatásnak a szerző szerint mégsem tekinthető az Illegalisták, mert itt mások a tétek. „A Kitelepítés már tudta, hogy ez a könyv következik el, de még nem tudta, milyen formában” – mondta, jelezve, hogy már az előző kötettel való munka során is ott volt a gondolataiban a továbbírás lehetősége. Az Illegalisták mintegy „körbefolyik” a Kitelepítésen: a cselekmény elé és mögé tekint.
Három lett, maradhat?
A moderátor felvetette, hogy ha a korábbi könyv az apahiány története, akkor olvashatjuk-e az új művet aparegényként. Bár Visky nem zárta ki a lehetőséget, szerinte az Illegalisták is megragadható a hiány felől, mivel a nagy része börtönben játszódik: a hiányzó szerelem, a hiányzó gyerekek, a hiányzó család hangsúlyos benne.
Kormos Lili szerint míg a Kitelepítésben az erős nők voltak középpontban, és bár itt is van három fontos női szál, ezúttal egyértelműen a férfiaké a főszerep.
A szerző elárulta, hogy eredetileg két női történetet szeretett volna mindenképpen elmesélni, és csupán a véletlennek köszönhetően lett végül három. Az egyiket ugyanis elfelejtette elküldeni a szerkesztőjének, Nagy Boglárkának, aki kevesellte a nőket a regényben, és azt javasolta, írjon még egyet. Mire tisztázódott a félreértés, már kész volt a harmadik női rész.
A győztesnek mindig igaza van?
Hajlamosak lehetnénk azt gondolni, hogy ha valaki ilyen sok időt tölt egy korszak kutatásával, akkor egy idő után már semmi sem új neki. „Tudásból nem lehet regényt írni, csak nemtudásból” – cáfolta ezt az elképzelést Visky, aki elmondása szerint elképesztő dolgokat fedezett fel az anyaggyűjtés során. Rengeteg információt megtudott titkosszolgálati jelentésekből, és több mint száz felhasználható történet volt a birtokában, mire elkezdett dolgozni a könyvön, de ezek közül végül csak néhány került be, mert mindig jöttek újabb és újabb megdöbbentő részletek.
Az Illegalisták írása során leginkább az érdekelte, hogy miként hatnak a fordulatok egy közösség életére, és mi történik az emberrel, ha üldözött helyzetből hatalmi pozícióba kerül.
Miért kezdik el az egykori illegalisták maguk is üldözni a saját rendszerük illegalistáit? És a történelmet tényleg mindig a győztesek írják?
„Én nem gondolom, hogy a győzelem legitimálna, de ilyen kort élünk, és ez brutalizálja a társadalmat” – mondta a szerző, majd hozzátette, hogy ne lepődjön meg senki, ha mai problémákat lát visszaköszönni a kötet lapjain. „Valahogy mindig a kés élén táncolunk” – fogalmazott.
„Ha az embernek el kell bukni, legalább legyen tétje”
Kormos Lili kiemelte, hogy nagyon sok abszurditás van a regényben, melynek kezeléséhez Visky gyakran a humort hívja segítségül. A szerző örült a megjegyzésnek, elmondása szerint ugyanis a Kitelepítés esetében jóval könnyebb dolga volt, hiszen a gyermek még képes – már-már angyali módon – rácsodálkozni a világra, és nevetni rajta.
Most azonban egy jóval sötétebb árnyalatban kellett létrehoznia valami hasonlót.
További kihívást jelentett, hogy ki kellett emelnie a karaktereit a fényből, hogy emberként tudja láttatni őket. „Én nem embereket ismertem, hanem szenteket” – mondta, és bevallotta, hogy nagyon nehéz volt kilépni ebből a pozícióból, de mindenképp meg akarta próbálni, még a bukás kockázatával is.
„Közénk szakad az igazság”
Másképpen, mint a Kitelepítés, de az Illegalisták is személyes regény: a szerző számára fontos projekt a romániai kommunizmus történetének elbeszélése, méghozzá az általa személyesen ismert figurák sorsán keresztül. Kormos ennek apropóján arra volt kíváncsi, vajon mi fog történni, ha már nem él az a generáció, melynek tagjai személyes tapasztalattal rendelkeznek erről a korszakról.
Katasztrófa” – felelt röviden Visky.
A szóról azonban eszébe jutott a friss Nobel-díjas Krasznahorkai, aki az elismerést „meggyőző és látnok erejű életművéért” kapta, „amely az apokaliptikus borzalmak közepette is képes megmutatni a művészet erejét”. Visky András szerint az apokalipszisra nemcsak pusztulásként tekinthetünk, hanem megláthatjuk benne az igazságosság helyreállításának lehetőségét is.
Az utolsó ítélethez szorosan kapcsolódik a feltámadás gondolata, ami az Illegalistáknak is fontos eleme, bár nem a holtakra vonatkozóan.
Ez a regény az élők feltámadásáról szól” – értettek egyet a beszélgetés résztvevői.
„Az ember beleszületik a saját életébe” – mondta a szerző a változás fontos pillanatáról, ami mindig közösségi tapasztalat is: azonnal észrevesszük, irigykedve figyeljük, ha valakivel megtörténik. Pedig a beleszületés lehetősége előttünk is nyitva áll.
Fotó: Oláh Gergely Máté/Jelenkor Kiadó
