Erdős Virág: ezt is el
„Erdős Virág megírta az utóbbi idők legjobb közéleti verseit” - írtuk 2013-ban, amikor megjelent az Ezt is el. Erdős Virág az elmúlt évtizedben az egyik legismertebb hazai költő lett, főleg, mert mer olyan témákról írni, amelyekről mások hallgatnak, például közéleti problémákról vagy a társadalom peremén élőkről (legutóbbi, Hősőm című kötete is jó példa erre, itt lehet beleolvasni). Verseit játékosság, szociális érzékenység és valamiféle odamondós őszinteség jellemzi. Az Ezt is elről ezt írtuk anno:
“Erdősnek van ez a heppje, hogy olyan dolgokról ír, amelyek mindenkit foglalkoztatnak, és amelyekről (jobb esetben) mindenkinek van véleménye. Függetlenül attól, hogy most élt jobban, négy, nyolc, vagy tizenhárom éve. "ki lomizzon kisbiciklit/dínókat meg törpöket/ki ugassa le az undok/játszótéri kölköket/ki lássa a sajátját a/más ölében csicsikálni/ki próbálja magát minden/karácsonykor kicsinálni". Hogy mindehhez az irodalom az eszköz, mégpedig a könnyen befogadható, vagyis rímekkel megtámogatott irodalom, attól csak még elemibbé, még húsbavágóbbá válik a hatás.”
Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat
2013-ban indította el Esterházy Péter az Egyszerű történet vessző száz oldal-sorozatát, aminek második kötete, a Márk-változat volt. "Ez a kezdés. Imádkozni hamarabb tudtam, mint beszélni" - így kezdődik a regény, amely egy sor izgalmas kérdést tesz fel: hogyan szólíthatjuk meg Istent? Hogyan lehet róla beszélni? Hogyan lehet vele beszélni? Milyen a saját Istenünk? Mi ez az egészen bonyolult helyzet Isten és az elbeszélő között? Hogy viszonyul Isten a családhoz? Mi a szerepe az Írásnak? Ha Isten látszólag elhagyja a családot, attól még figyel ránk? Minden oldalon gyűlnek a kérdések Esterházy Péter új százoldalasában, az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat lassan sodródó családtörténetében.
Kritikánkban azt írtuk, hogy az Isten-haza-család témákról szól: "majdhogynem bensőséges, csendes, intimebb könyv született, olyan mondatokkal, amiket sokat kell újraolvasni, és amelyek engem is foglalkoztatnak, de ha körülnézek, láthatóan mindenkinek van vele feladata. A könyv száz oldal, de lehetetlen rajta végigrobogni, a szöveg nem engedi, minden mondat önálló viszonyt kíván". Egy kitelepített család huszadik századi története, amelyben apa iszik, anya unja az életét, az egyik gyerek süketnéma, a másik szavakból épít láthatatlan világot. A regény két gyerekhőse Istennek leginkább a hátát látja, na meg a hitbuzgó nagymamát, aki állandóan az Úrral beszélget. Nem mellesleg az Esterházy-családot 1951-ben telepítették ki Hortra, majd Csobánkára költöztek, és utána csak 1957-ben kerültek vissza Budapestre.
Esterházy Péter 2016-ban elhunyt, előtte jelent meg Szüts Miklóssal közös könyve, A bűnös (videointerjúnk itt nézhető meg), majd a megrázó erejű Hasnyálmirigynaplója, ami új nézőpontból beszélte el a betegség történetét, a szembenézés fájdalmait. Hiányáról itt és itt írtunk.
Garaczi László: Arc és hátraarc
„Arccal a múltnak egy lemur kutat az emlékei közt.” 2010-ben jelent meg Garaczi László harmadik lemúr-kötete, az Arc és hátraarc (a Mintha élnél és a Pompásan buszozunk után), így nem maradhatott ki az évtized legmeghatározóbb könyveinek listájáról. A lemúr-sorozatban Garaczi az önéletírás műfajával játszik (ebben a cikkben megírtuk, hogyan érdemes olvasni őket), mindhárom szöveg folyamatosan játszadozik a Garaczilacisággal, a lemúrsággal, névadással,és az identitással. Az Arc és hátraracban a katonasághoz fűződő emlékeké a főszerep. Interjúnkban Garaczi ezt mondta a katonaság intézményéről:
„Ami számomra érdekes, hogy utólag ki hogyan dolgozza fel az élményt. Van egy általános metódus, anekdotákba oldják fel, „kemény volt, túléltük, faszák vagyunk”, sztorik, hogy rúgtunk be, vagy loptuk el a lőszert, hogy szúrtunk ki az őrmesterrel, hogy lógtunk, hogy csajoztunk kimenőn. Ezekre a megszépítő történetekre a férfiaknak nyilván szükségük van a saját identitásuk, integritásuk megőrzése miatt, de ezek engem valamiért mindig bosszantottak és viszolyogtattak. Mert emlékszem, hogy – tisztelet a kivételnek - szűköltek és reszkettek odabent – velem együtt természetesen.”
Kritikánkat ITT találod. Olvass bele ITT.
Gergely Ágnes: Két szimpla a Kedvesben
A Két szimpla a Kedvesben című kötetében Gergely Ágnes utazásra invitál, az idő és a tér, amelyben navigál, saját gyermek- és ifjúkora és azok helyszínei. Ahogy a megjelenést követő interjúnkban mondta: nem regényt, hanem memoárt írt, és írás közben fontosabbnak tartotta a valóságot, mint a tapintatot: „Nem sebzek meg senkit, úgy érzem, nem vagyok tapintatlan, csak elmondom, ami volt, és úgy, ahogy volt”. Fájdalmas múltidézés, lírai mondatok, ifjúkori vargabetűk és egy emlékezetes pálya kezdetei, mindezek felsejlenek a kötet lapjain, amelyben – ahogy fogalmazott – „nem lehetett távolságot tartani”.
Grecsó Krisztián: Mellettem elférsz
Három generáció története bomlik ki Grecsó Krisztián Mellettem elférsz című regényében, amelyben a fővárosban boldogulni igyekvő hős az egyéni és családi sors determináltságával kénytelen szembenézni és számot vetni. Bár a regénybe Grecsó még a nagymamája naplójából is épített be részeket, a megjelenés után készült interjúnkban elutasította a referenciális olvasatot, és aláhúzta, hogy a történet jó része fikció. A regény mindenesetre 2012-ben Aegon-díjat nyert, és rövid indoklásában Tarján Tamás irodalomtörténész is azt emelte ki, hogy Grecsó ebben a könyvében emelkedés-, hanyatlás- vagy kitörés-történet helyett a változások történetét komponálta, tényekből, dokumentumokból és fikcióból ötvözve: „Alkotása a magyar regényhagyomány legjobb előzményeire egészen az ezerkilencszázharmincas évekig visszavezethető, de teljességében új, az európai regényáramokba is betagozódó, jelentékeny írásmű”.
Háy János: Az öregtó felé
A 2010-es években jelent meg Háy Jánostól A mélygarázs, a Napra jutni, a Hozott lélek, az Ország, város, fiú, lány, sőt a Kik vagytok ti? című, személyes irodalomtörténeti kötete. A listára mégis egy verseskötet, Az öregtó felé került fel, amiről annak idején azt írtuk: "Nemcsak a Háy-életműben, de a kortárs magyar irodalom általunk ismert részét tekintve is azt kell mondanunk: ritkán tapasztalt sűrűségű, kőkemény, tényleg semmit és senkit nem kímélő, de éppen e kíméletlenség nyomán jókora mértékű emberi esendőséget is fölmutató anyagról van szó. A párkapcsolatok lehetséges, sőt bizonyos nézőpontból és körülmények között egyenesen szükségszerűnek mutatkozó, kínnal és keservvel kikövezett úgynevezett országútjának néha kiszámíthatatlan eseményeit már eddig is rengetegszer az olvasók elé táró szerző most másképp viszi a vásárra a bőrét. Nagyobbat vállal, mint előző könyveiben. Noha persze nem feltétlenül önként." Háy Jánossal készült interjúnk itt olvasható, legutóbbi regényéről, A cégvezetőről itt írtunk.
Jászberényi Sándor: A lélek legszebb éjszakája
Libri irodalmi díjat kapott 2017-ben, 2016-os listánkon a legjobb 10-ben végzett Jászberényi Sándor A lélek legszebb éjszakája című regényszerű novellafüzére. Előtte három évvel jelent meg első novelláskötete, Az ördög egy fekete kutya, ami már jelezte, hogy új hang és egyedi stílus jelent meg a magyar irodalomban. A Közel-Keleten játszódó történet főszereplője, Maros Dániel kóros álmatlanságban szenved, képtelen aludni a piától, a drogoktól, az átélt eseményektől, valamint a lelkétől. Dánielről azt tudni, hogy elvált, kisfia a volt feleségével él, ő meg kísérti a sorsot: ha nincs már mit veszíteni, akkor meg kell próbálni lemenni mindennek a legmélyére. És végre egy elbeszélő, aki tényleg mindent meg is tesz azért, hogy jó mélyre kerüljön: a drogozás, az italozás és kurvázás ebben a kontextusban nem jelent semmit, mert az igazi határhelyzeteket nem a félálommá zombuló elbeszélő, hanem a körülötte lévő emberek élik át. "Nagyszerű novelláskötet A lélek legszebb éjszakája, ami a maga hideg stílusával úgy szórakoztat, hogy közben rendszeresen a víz alá nyomja a fejed. Abból a szempontból is nagyszerű, hogy a világ nagy politikai történései a Közel-Keleten zajlanak, de viszonylag keveset tudunk az ottani életekről, pedig hitünk, reményünk vagy nyomorunk is jobban érthetővé válik" - így fejeztük be a kritikánkat.
Kovács András Ferenc: Bohócöröklét
„Ezek a versek voltaképpen a Sötét tus, néma tinta darabjaival szinte párhuzamosan íródtak, álltak össze könyvvé – alkalmi futamok, alkalmatlan játszadozások, hangok s elhallgatások, rögtönzött kódák, zárlatok, hiányjelek, rejtett cezúrák a lét partitúráján – nem tudni, miért túl könnyed s túl nehéz egy fölmeszelt bohócmosoly” - olvashatjuk a Bohócöröklét fülszövegében. Kovács András Ferenc 2011-es kötetének versei az ötvenedik életév köré szerveződnek, ám az életközépről a személyes élményt kicsit megkerülve beszélnek: más költők, más alkotók kerek évei idéződnek fel. A Bohócöröklét olyan kötet, amely tele van játékkal, mégis súlya van, és ez a kettősség végigkíséri: “A bús bohóc s a víg bohóc talán csak egy,/ Ki tarka mennybe ránt, vagy bűnbe még alábbnyom,/ S ha balja jobbra tér, a jobbja balra megy,/ S az űr porában egy lyukas talp, béna lábnyom”.
Kemény István: A királynál
Korunk egyik legfontosabb költője, Kemény István a 2010-es években két kiemelkedő verseskötetet írt, A királynál az évtized elején, a Nílus a végén jelent meg. A királynál című verseskötetben egy borongós, szomorú költői hang búcsúzik talán mindentől, ami valaha fontos volt számára, szerelemtől, Istentől, fiatalságtól és hazától. A Nílusnál interjúztunk Keménnyel, aki saját helyzetét így írta le: "Mindig kell valaki, aki nem azt csinálja, mint a többiek. Azért, hogy legyen kontroll. Hogy legyen valaki, aki máshonnan néz, mint a többiek: kívülről. És ha történetesen mindenki meg akarja hallgatni a szirének énekét – márpedig erre ugye mindenkinek joga van a demokráciában –, akkor ez az önfeláldozó szerep a királyra (vagyis Odüsszeuszra) marad. És ha Odüsszeusz nem ér rá, akkor legyen ez egy költő. Vagy egy művész. Szóval bárki, aki hajlandó kívül állni, de befelé figyelni." A királynál című kötetben szerepel a 2010-es évek közérzetét legszebben megfogalmazó Búcsúvers: "Édes hazám, szerettelek,/ úgy tettél te is, mint aki szeret:/ a tankönyveid és a költőid is/ azt mondták, hű fiad legyek.// Hű is voltam, fel is nőttem,/ cinikus ember se lett belőlem,/ csak depressziós, nehéz és elárult,/ bezárt cukorgyár a ködben.// Őzek fáznak a szántáson/ vagy egy kisváros, alig látom./ Ígértél nekem egy titkot, hazám, hogy/ mi a fontos a világon."
Kiss Tibor Noé: Aludnod kellene
Van, amikor az ember már különösebben nem tart sehová, a teljes univerzuma pedig egy telep, amelyről szemlátomást mindenki elfeledkezett. Ezen a helyen a kilátástalanság és a reménytelenség összekapaszkodik, fokozatosan nő a feszültség, a tragédia pedig már-már elkerülhetetlen. Ezt írtuk az Aludnod kellene című kötetről: „A tömör, tömbszerű szövegből, mint ragadós masszából emelkedik ki lassan a poros táj, károgó varjak, kivágott jegenyés, lepusztult házak és kisbolt, valamint egy intézet és a szereplő férfiak. Hős nincs közöttük, attribútumaikkal, mint a hiányzó végtag, szem, erkölcs vagy remény, botorkálnak nappal és éjszaka az összefolyó időben.” Kiss Tibor Noé második regénye irodalmi krimiként is értelmezhető: „a széttört, éles tükördarabként a porban heverő szövegtöredékekből kell összeírni, hogy kinek a kezéhez mennyi vér tapad”. A regény a 2014-es bestof-listánkon is szerepelt. Kiss Tibor Noé legutóbbi kötetéről, a Beláthatatlan tájról ITT írtunk - riportfilmünket ITT, a margós bemutatóról készült podcastet ITT találjátok.
