Esterházy Péter: Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat
Magvető, Budapest, 2014, 124 oldal, 2490 Ft
“Ez a kezdés. Imádkozni hamarabb tudtam, mint beszélni. De titokban mind a kettőt. Azt nem mondanám, hogy már az anyám hasában is imádkoztam, de még azt sem, hogy rögtön, amint vértől iszamósan megérkeztem az ő vékony, remegő combjai közé, ide, a világba, hogy akkor, akkortól. Költőieskedhetnék, hogy ez az induló lábközi gőgicsélés volna a legszebb, a leginkább ima, de inkább ne.” (1.)
Hogyan szólíthatjuk meg Istent? Hogyan lehet róla beszélni? Hogyan lehet vele beszélni? Milyen a saját Istenünk? Mi ez az egészen bonyolult helyzet Isten és az elbeszélő között? Hogy viszonyul Isten a családhoz? Mi a szerepe az Írásnak? Ha Isten látszólag elhagyja a családot, attól még figyel ránk? Minden oldalon gyűlnek a kérdések Esterházy Péter új százoldalasában, az Egyszerű történet vessző száz oldal - a Márk-változat lassan sodródó családtörténetében. “Ha nem imádkozom, nincs Isten. A nincset nem lehet a nincsben fölismerni, csak utána, a vanban, a nincs múltán, de amikor észrevettem, hogy nem imádkoztam, nem aggódtam, mert a nagymama mindig imádkozik, mindene az ima. Mégis megrémülök, mi van, ha az ő Istene nem azonos az enyémmel?” (32.)
Száz számozott oldalba tömörít egy családtörténetet EP, a felszínen egy Istent próbálgató fiatal, nem beszélő elbeszélő, a háttérben a korszak súlyos, kibeszéletlen drámái: kitelepítés, kulák-lét, a nácik által elhurcolt első férj. A látszólag kisebbnek tűnő, ám mégis nagyon bonyolult ügyek között felbukkan a féltestvérség, az ateizmus, a vallásosság, az apa és a fiú. És van itt szó Júdásról, keresztre feszítésről, komcsikról, rendőrökről, részeg apáról, boldogtalan anyáról, féltestvérről, Mári melléről és káromkodásról. “Anyátok picsája. Gyakorlok. Ez nem káromkodás még, a káromkodás nagyobb, mert benne van az Isten. Nosza, Kisjézus, most mi a fasz van. Nézem a képet az ezüstös ragyogásban. Ez az első káromkodásom.” (53.)
EP folytatta tavaly megkezdett, szigorú keretek közé szorított prózáját, a feladat szerint 100 oldalnál nem kell többet írni, hogy elmeséljen egy történetet. Rövid magyar mondatokat akart írni EP, “Alany, állítmány, tárgy”, ahogy előző könyvében feljegyezte. A Márk-változat a Könyvhétre jelent meg, és egészen varázslatos könyv, most valóban sikerült a százoldalas, valóban egyszerű történet megírása, nem úgy, mint a kardozósnál, ahol 250 oldal és bonyolult lett a végeredmény. Egy fiú az elbeszélője, aki azt állítja magáról, hogy legtöbbször az Istenre gondol. “Többször, mint a szüleimre, többször, mint a játszásra, többször, mint a piros, halott léggömbre.” (5)
A Márk-változat egy kitelepített család történetét meséli el, apa, anya, nagymama, két gyerek és az Isten kénytelen egy kulák családhoz beköltözni. Ha valakiből a kommunistáknak az ötvenes években elegük lett, akkor mindenüktől megfosztották és kitelepítették az illetőt családjával együtt.
“Amikor Budapestről az ún. >>kitelepítés<< során egy észak-magyarországi faluba zsuppoltak minket, az egyik legmódosabb helyi nagygazdához, kulákhoz kényszerszállásoltak be. A >>nép ellensége<< - besorolást nyertük el, játszva megelőzve a szóba jöhető vetélytársakat, katonatiszteket, gyárosokat, mindenféle elnyomó burzsujokat. Sokáig szerettem volna burzsuj lenni, olyan titokzatos szó.” (1.)
Nem mellesleg az Esterházy-családot 1951-ben telepítették ki Hortra, majd Csobánkára költöztek, és utána csak 1957-ben kerültek vissza Budapestre. EP a Fuharosokban erről az időszakról már bővebben írt, most visszatért a témához, bár elsősorban a Fancsikó és Pinta világát idézi meg. És Márk Evangéliumának Károli-féle fordítását, szenvedéstörténet reload.
Egy még beszélni nem tudó kisfiú elbeszélői helyzetében megjelenő, gyerekkorára visszaemlékező felnőtt meséli el a történetet úgy, hogy minden mondatában megidéződik Isten és a 20. századi ember folyamatosan változó, vibráló viszonya. Mit jelent a nyelv, a szó a világ leírásában vagy az Istennel való viszonyunkban, ebbe az analizáló játékba merül bele EP:
“Az imádkozásomhoz nem kellenek szavak, így jól jön a nagymama süketnéma Istene. Titkolom, hogy tudok beszélni, és nem adom jelét, hogy érteném, mit mondanak nekem. De hát nem is mondanak semmit. Gügyögnek, meg szeretnék, ha produkálnám magam.” (5.)
“Nincs Isten. Én nem félek a mondatoktól. A bátyám fél tőlük, meg örül.” (26.)
Az elbeszélői karakter kis túlzással a világ végén találja magát családjával, a teljes bizonytalanságban, amikor nem csak azt nem tudja, hol van, de hogy egyáltalán ki ő, mit tett a családja, és miért van ez az egész. Isten, Kisjézus, az imádkozás szerepe, a bűn, Júdás, az árulás mind-mind megidéződnek a regényben. Ebben a kétkedő, ám nyitott helyzetben a kisgyerek ismerkedik Istennel, aki alapvetően egyébként a nagymama Istene: “A nagymama történetei az Istenről - szóval volt bennük ez a biztonság, hogy ha már senki sincs, az Isten akkor is van. Bár azt, hogy senki sincs, nehéz elképzelni. A senkit meg a mindent nehéz elképzelni.” (3)
“A nagymama nyilván jóban van az Istennel, annyit beszélgetnek. Nem mintha én nem lennék jóban, de ahhoz kell az állandó imádkozás. Nem mintha nehéz volna imádkoznom. Nem mintha az Isten és a szó közel volnának. Vannak nagy csöndek. A szó nélküli Isten és az istentelen szó, ez a csönd. A nagymamát leszámítva az imádkozás mégse olyan, mint a levegővétel.” (25.)
EP sok idézetet felfejt a regény végi lábjegyzetek között, de nem mindent, ez is a játék része. Az elbeszélőnk megidézi Pilinszky Jánost, Kertész Imrét, Wittgensteint, Simone Weilt és Kierkegaard-t is, de mindezt annyira személyesre gyúrva teszi, hogy az elbeszélő fiútól mindig a legérdekesebben, sokszor a legbölcsebben vagy a legnaivabban hangzik. EP nagyon elemében van, most is jegyzetel, nem mindent, de sok mindent. Szokás szerint szórakoztató és izgalmas szövegjáték ez, mit fed fel, mit takar el, és mindezeket hogyan teszi a szerző.
A kardozós változatnak nem voltam rajongója, és nem a kitalált forma, hanem az elbeszélt, 17. századi történet miatt. Valahogy képtelen vagyok belehelyezkedni, és ez nem a szerző, sőt nem az én hibám, hanem a századé. A Márk-változat más: majdhogynem bensőséges, csendes, intimebb könyv született, olyan mondatokkal, amiket sokat kell újraolvasni, és amelyek engem is foglalkoztatnak, de ha körülnézek, láthatóan mindenkinek van vele feladata. A könyv száz oldal, de lehetetlen rajta végigrobogni, a szöveg nem engedi, minden mondat önálló viszonyt kíván.
“Az Isten–haza–család-versenyszámokban bárkit beelőzök jobbról” - mondta Esterházy Péter egy interjúban. A Márk-változat pontosan erről a három témáról, és a köztük lévő viszonyokról szól, mert szoros összefüggések vannak közöttük, illetve elég komoly hallgatások és árulások. Egyik nincs meg a másik nélkül. A Márk-változat elolvasásig nem hittem Istenben, viszont most már legalább megismerkednék vele. Sokféle Isten van, valakinek például Morgen Freeman az Isten, én Esterházy Péterével szeretnék barátkozni, mert olyan szépen lehet vele és róla beszélni. Radics Viktória kemény kritikát írt a kardozós változatról, szerinte azt csak a Szentlélek tartja össze. Szeretném azt hinni, hogy a Márk-változatot valóban a Szentlélek tartja össze, bármi legyen is az.
